Jégre hó esett Baranyában

2015. február 06. péntek, 15:01 Rövid Hírek
PDF
Baranya megyében - az időjárási előrejelzéseknek megfelelően - intenzív hóesés kezdődött, amely nehezíti a közúti közlekedést. A megye valamennyi járásában sárga meteorológiai riasztás van érvényben.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint, a reggeli óráktól kezdődően szombat reggelig 5-10 cm-t meghaladó mennyiségű hó Vas, Zala, Somogy, Baranya, Tolna és Bács-Kiskun megyére becsülhető, de Baranya megyében, illetve Somogy és Zala megye déli határán 10-15 cm-nél is több friss hó hullhat. A Nyugat-Dunántúlt leszámítva több helyen vizes, tapadó hóra kell felkészülni!

Az előrejelzés szerint, erős, sőt időnként viharossá fokozódó északkeleti szél a hó állapotától függően elsősorban a délnyugati megyékben okoz hófúvást. Estétől a szél fokozatosan veszít erejéből, emiatt a hófúvás is egyre több helyen megszűnik legkésőbb a nyugati megyékben.

Baranya megyében a télies útviszonyokra való tekintettel, 2015. február 6. 10:00-tól korlátozták a 7, 5 tonna össztömeg feletti járművek közlekedését a 6-os számú főút Pécsvárad és Mecseknádasd közötti szakaszán. A közútkezelő táblákat helyezett ki a forgalomkorlátozásról, a rendőrség forgalomirányítási feladatokat végez a helyszínen,  a Mecseknádasdi Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai pedig segítséget nyújtanak a társszerveknek.

A rendkívüli téli időjárásra tekintettel, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitány elrendelte a 7,5 tonna össztömeg feletti járművek közúti közlekedése korlátozását (kamionstop) január 6. 13 órától a megye egész területére az M60-as gyorsforgalmi utat és az M6-os autópálya megyei szakaszát kivéve.
A megye területén járhatóak az utak, a közút és az autópályakezelő munkagépei folyamatosan végzik azok takarítását, azonban az erősödő szél folyamatosan visszahordja a havat az úttestre, ami jelentősen nehezíti a közlekedést. Amennyiben a hófúvások hatására kamionok akadnak el, úgy teljes útzárat képeznek.

Ezért a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Baranya Megyei Igazgatóság igazgatója kezdeményezte az utak tisztításában és mentésben részt nem vevő, 7,5 tonna össztömeget meghaladó járművek közúti közlekedésének korlátozását a megye egész területére.

A megyében az utak a télies viszonyoknak megfelelően járhatóak, azokat a közútkezelő munkatársai munkagépekkel folyamatosan tisztítják.

A téliesre fordult időjárásra tekintettel csak megtankolt és a téli időjárásra megfelelően felkészített gépjárművel induljanak útnak. Elengedhetetlen a téligumi, a hólánc és a megfelelő fagyálló folyadék is. Indulás előtt készítsenek az autóba meleg takarót és folyadékot. Még indulás előtt  tájékozódjanak az útviszonyokról és az érvényben lévő meteorológiai riasztásokról. Tanácsos feltöltött mobiltelefonnal útnak indulni.

Kérjük, hogy a téli időjárással kapcsolatban kísérjék figyelemmel a katasztrófavédelem közleményeit: az okostelefonnal, táblagéppel rendelkezőknek javasoljuk, hogy telepítsék a katasztrófavédelem „VÉSZ” alkalmazását (http://vesz.katasztrofavedelem.hu) és figyeljék a katasztrófavédelem Facebook oldalán, illetve honlapján közzétett információkat is!

Dr. Sárkány Sándor tű. főhadnagy
hivatalvezető
Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés