Meglehetősen távoli asszociáció egy turisztikai térséget összevetni egy sportág eredményességével, ám ha belegondolunk, számtalan párhuzam van köztük. Mindkettő évtizedek óta hanyatlik, rengeteg pénzt öltek megmentésébe, feltámasztásába, sok kétes alak sündörög körülöttük és messze nem azok élvezik a hasznát, akiknek eredetileg szánták.
Andorra után a labdarúgás megszállottai is nehezen szólalnak meg, de nincs ez másképp azokkal sem, akik a Balaton szerelmesei már régóta. Hetek óta remek idÅ‘ van, ezért úgy gondoltuk, hogy remek szülinapi kiegészÃtÅ‘ program lesz fiunknak egy kis balatoni túra. A jó idÅ‘ ellenére a tó vize 21 fokos, vagyis a saját lélektani határom alatt jó három-négy fokkal. A közeli termálokat már teszteltük, mi lenne, ha HévÃz felé vennénk az irányt. Rendben!
RövidÃtsünk Kadarkút felé, hiszen PécsrÅ‘l az a legcélszerűbb irány, aztán Marcali és a végcél HévÃz. Szigetvárig még volt néha olyan érzésünk, hogy egy hellyel-közzel főútnak csúfolt, erÅ‘sen foltozott és hepehupás izén még egybemarad az autónk, késÅ‘bb errÅ‘l lemondtunk, az eggyel alacsonyabb rendű közúton, komoly tengeribetegséget és életveszélyes úthibákat küzdöttünk le a végcélig, ahol a parkolóba gördülve elképedve láttuk, hogy egy darab lemez lóg le a kocsi hátulján. Na, az volt a kipufogó rendszer egyik hÅ‘védÅ‘ pajzsa. Miután csendesen elcsomagoltuk (jó lesz azt még késÅ‘bb visszarakatni.) a fürdÅ‘ felé indultunk. Pokoli szerencse, hogy a szemerkélÅ‘ esÅ‘ miatt (vagy talán az elÅ‘szezon?) nem volt tömeg és szombaton 11 óra körül még találtunk a központi épületben szabad nyugágyat, amire leparkolhattunk. Minden kellemes volt, a személyzet kedves és segÃtÅ‘kész, a környezet rendezett és tiszta, a tó szokásosan csodás. Feledve a horror árú belépÅ‘jegy okozta könnyű stroke-ot, a hurrá, nyaralunk életérzés vett erÅ‘t rajtunk!
Délután egy óra körül a tó vizében úszkálástól (isteni volt) kissé megéhezve körülnéztünk, hogy merre lehetne ezt orvosolni. Hamar feltűnt az étterem elnevezésű pavilon a hévÃzi tó partján, a strandon belül. Irány tehát oda! Szép nagy hodály, menzai tálcákkal és szerény választékkal, de jelentÅ‘s árakkal. Az egyetlen dolgozó pánikszerűen szolgált ki egy családot elÅ‘ttünk, majd kurjongatásokkal jelezte, hogy - Józsi, kellene még valaki! Na, erre elÅ‘ugrott egy termetes ifjú hölgy, aki a pénztárban találta meg a helyét. Odaérve jeleztük, hogy némi szódát is fogyasztanánk, mivel a háttérben ott feszÃtettek a palackok. A túlképzett pénztáros közölte, hogy az nem akármilyen szóda, a fröccshöz való! Ezt a differentia specifica-t ugyan nem értettük, ám mégis kértünk egy pohárral, amelynek az ára a borral való emlegetés következtében egy pohárral 300 forintra emelkedett.
Na, itt jutott eszembe először, hogy nagy pénz, kis foci.
Letelt a fürdÅ‘zésre szánt idÅ‘, irány a parkoló, megyünk tovább! A szűk helyen persze megpadkáztam a jobb elsÅ‘ kereket, a privát létesÃtmény korát az állapotából negyven évre saccolom, az akkori autókkal talán könnyebb volt kikanyarodni onnan. Na, mindegy, irány a fizetÅ‘ bódé, ahol az öregúr közli a cechet. Adok egy papÃrpénzt, várom a visszajárót, de a parkolók géniusza már el is fordul, másik autóssal foglalatoskodik, inkább elindulok otthagyva a visszajárót.
Tényleg - nagy pénz, kis foci!
Mivel csak az én hasamban harangoztak egy órakor HévÃzen, ezért a család többi tagja újabb egy órával késÅ‘bb, Keszthelyen kÃsérelte meg orvosolni a kérdést, mivel meglátogattuk ezt a kis várost is. Triatlon verseny miatt kissé körülményes volt a kettéválasztott sétálóutcán keresztülvágni a nekünk tetszÅ‘ belvárosi étterem teraszáig, de megoldottuk. Ezúton rójuk le tiszteletünket a sok induló elÅ‘tt, aki ebédidÅ‘ben inkább az aszfaltot rótta az akkorra már jelentÅ‘s melegben. Az étteremben kedves pincér vette fel a rendelést, majd hamarosan jött is az étel (pár vendég volt összesen). Magam csak két rétest fogyasztottam, mivel HévÃzen már a főétel megvolt. Családom többi tagja nekilátott a fogásnak, amely röviden – sem túl Ãzlésesen szervÃrozott, sem különösen Ãzletes nem volt. Apró kis intermezzo: távolabbi asztalnál kigyúrt kopaszok egy csoportja. Egy feláll közülük, majd a verseny miatt a terasz mellett felállÃtott kordon egyik eleméhez lép, majd felrúgja. Ékes magyarsággal közli, hogy erre, meg arra ki az a … , aki ezt iderakta és nem bontja már le! Az illetÅ‘rÅ‘l az ékes nyelven kÃvül az is kiderült, hogy az étterem tulajdonosa, aki aggódik a kiesÅ‘ vendégek miatt. Aggódhat is, mert az étel nem annyira volt Ãzletes, ellenben az árától, amely a pécsi éttermekét kenterbe veri. Na, jó, fizetünk. Apróság, nem tud a pincér visszaadni a borravalóval megtoldott (ó én balga!) összegbÅ‘l. Mindössze ötszáz forintról van szó, de nem hagyom annyiban, fÅ‘képp a fancsali képe miatt, amelyrÅ‘l leolvasom, hogy még ezt is ott kellene hagynom, mi a búbánatot pitiánerkedek! Mivel, mint emlÃtettem, kapott borravalót, jelzem, hogy csak nyugodtan menjen és keressen egy kis aprót, megvárom. A szomszédos ajándékboltba megy váltani. Kelletlenül hozza a visszajárót.
Hja, ismét nagy pénz, kis foci!
Eheti elsÅ‘ foci és balatoni élményem kÃsértetiesen egybevág. Sok pénzt adunk, fektetünk dolgokba, de nem azt kapjuk, mi elvárható. Évtizedek óta. Mégis vannak, akik jól járnak ezzel. Tönkreteszik ugyan azt, amit szeretünk és nagy reményeket fűzünk hozzá, de ez Å‘ket nem érdekli. A személyes haszon fontosabb a szurkolóknál, a vendégeknél. Ahogy ma kinéz, ez sokáig Ãgy fog maradni, hosszútávon pedig kizárólag a hanyatlást szolgálja majd.
Hozzászólások