Újra megnyílt Pécs legendás patikamúzeuma

2017. augusztus 07. hétfő, 13:26 Közélet
PDF

Újabb állandó kiállítóhellyel bővült a Janus Pannonius Múzeum: augusztus 2-ától immár az intézmény működtetésében megnyílt újra Pécs országos hírű patikamúzeuma az Apáca u. 1. szám alatt.

 Ezen a helyszínen nyílt meg a város első nyilvános „apotékája” (a Szerecsen), amelyet 1697-ben alapított Seitz Nepomuk János „ad Aethiopem zum Mohren” néven (írja le Romváry Ferenc művészettörténész a „Tájak – korok – múzeumok kiskönyvtár” 408. számában). Több tulajdonosváltás után a Szerecsen Patika, a XIX. század közepén a Sipőcz-család birtokába került. Sipőcz István – akinek neve máig olvasható a patika bejárata feletti díszes homlokzaton – 1857-től lett tulajdonos. A helyiek gyakran azóta is Sipőcz Patikaként emlegetik a kultikus helyszínt, hiszen a családban a patikus mesterség tovább öröklődött. A gyógyszertár az elnevezését azonban a homlokzati falfülkében álldogáló szerecsen szoborról kapta, továbbá az üzlet belső terében (az egykori tárasztalok mellett) szintén egy szerecsen fiú vonzza magára a látogató figyelmét. 1950-ben a gyógyszertárakat – így a Szerecsent is – államosították, patikamúzeumként csak 1990-ben nyitották meg újra.

A Szerecsen Patika az 1990-es felújítás során két múzeumhelyiséggel bővült, amelyben a látogatók a gyógyszerészet- és orvoslástörténeti kiállításban sétálva különleges, míves megmunkálású gyógyszerkiadó üvegcséket, fából, fémből és kerámiából készült patikaedényeket, régi gyógyászati eszközöket és gyógyír recepteket egyaránt megtekinthetnek. További kuriózumként említhetők a mérlegek, amelyek még a régi mértékegységeket (font, lat stb.) veszik alapul, vagy az a kézi tekerésű tablettázógép, amely bár rendkívül kis termelékenységű volt, ám a végeredmény – a gyönyörű, formázott tabletta – kárpótolta a gyógyulásra váró beteget.

Az egykor patikaként működő belső tér szépen faragott tölgyfa neorokokó bútorzata a pécsi Hoffmann Károly műhelyében, míg a különleges bútorzat sokszínű virágmintás kerámia betétjei pedig a Zsolnay-gyárban készültek. A XIX. század végén készült bútorzatot 1990-ben Répay Gábor gyógyszerész és bútorrestaurátor újította fel. A betegforgalmi tér leglátványosabb eleme a Zsolnay Gyula szobrászművész által készített kecses formájú ivókút (1884).

alt

Az augusztus 2-i megnyitón dr. Csornay Boldizsár, a Janus Pannonius Múzeum igazgatója köszöntötte a vendégeket. Elsőként dr. Őri László, Pécs alpolgármestere mondta el gondolatait. A politikus megköszönte a Janus Pannonius Múzeum, valamint a PTE Gyógyszerésztudományi Kar együttműködésében részvevők munkáját, amelynek eredményeként ismét látogatható a Szerecsen Patika Kiállítás. Őri László az ünnepségen bejelentette, kezdeményezni fogja, hogy a Patika kerüljön be a Pécsi Értéktárba. Dr. Perjési Pál, a PTE Gyógyszerésztudományi Kar dékánja szintén örömének adott hangot, ecsetelve a két intézmény közötti együttműködés fontosságát reményét fejezte ki a sikeres működtetésében. Prof. Dr. Szabó László Gyula emeritus egyetemi tanár a Szerecsen Patika történetét elevenítette fel a helyszín szellemét és az elődök teljesítményét méltatva.

Az immár a Janus Pannonius Múzeum működtetett Szerecsen Patika Kiállítás (Pécs, Apáca u. 1.) 2017. augusztus 2-tól keddtől szombatig 10 és 17 óra között látogatható. A belépőjegy felnőtteknek 500, a kedvezményekre jogosultaknak 250 forintba kerül.

Forrás: JPM

Hozzászólások

 
0 #3 Randcob 2019-07-26 03:17
Amoxicillin K Clav Levitra Scheda Tecnica Cialis For Daily Use Cost At Walmart cialis Cialis Precios Can I Take An Extra Keflex
Idézet
 
 
0 #2 Randcob 2019-07-06 13:19
Wellbutrin Xl No Prescription Online Kamagra Trop Cher Z Pak Online [censored] en pharmacie Kamagra Australia Paypal Site Serieux Vente Lioresal Possible Side Effects For Amoxicillin
Idézet
 
 
0 #1 Randcob 2019-06-11 00:13
Zocor Flagyl Buy Online Alli 120 Refill Pack cialis tablets for sale Priligy Drug Interactions Amoxicillin Compared To Cephalexin Cialis 20 Mg Prezzo
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés