Kezdőlap

Lassan befejeződik a roma fiatalok újságíró képzése

Bereczki Lajos Közélet
PDF
A végéhez közeledik Pécsett az a képzés, amelynek segítségével 15 cigány fiatal új szakmát szerezhet – ezáltal új esélyeket adhat önmagának a munkaerő-piacon. Az ország különböző részéből érkezett hallgatók OKJ-s újságíró bizonyítványt szereznek, az ezer órás tanfolyamot lezáró vizsga után. Az öt legtehetségesebb diák egy kereskedelmi tévénél kap gyakornoki állást ez év augusztus végéig.



A Dél-Dunántúli Regionális Forrásközpont Szolgáltató Nonprofit Kft. (DDRFK) szervezésében zajló képzés egészen különleges. Az ország távoli régióiból is érkezett diákok olyan lehetőséget kapnak, amelyet még gyakorló újságírók is megirigyelhetnek. A munkanélküli cigány fiatalok jellemzően érettségivel rendelkeznek, de többen egyetemi, főiskolai diplomával a zsebükbe ültek be az iskolapadba.

A DDRFK a TÁMOP 5.5.4. "A" címmel kiírt pályázaton sikeresen indult, ezen belül a  „Roma és fogyatékos személyek média képzése és foglalkoztatása” című pályázati komponens, valamint a „Rólunk van szó” elnevezésű projekt 49 millió forintos kerete tette lehetővé, hogy ez a képzés elindult - teszi hozzá dr. Kaiser László (képünkön) cégvezető, a program felelőse. Az uniós támogatás segít abban, hogy a tanfolyamon résztvevők szálláshoz jussanak, megoldódjon a napi ellátásuk és a hétvégére haza tudjanak utazni. Ezen kívül természetesen a képzés egyéb költsége, beleértve a tanárok óradíját és a tankönyveket – ingyenes a résztvevők számára. A cél az, hogy a vizsga után ezek a fiatalok munkához jussanak újságíróként - hogy az történetesen televízió, rádió, vagy az írott sajtó, már kevésbé fontos. A lényeg az, hogy a résztvevők mindegyike találjon helyet magának, ahol elkezdheti gyakorolni a vélhetően hivatásnak tekintett, újonnan szerzett szakmájukat – teszi hozzá dr. Kaiser.

 Ez a tizenöt fő nagyon komoly kiválasztás után lépett be a rendszerbe, de még közülük is ötnek olyan kiváltságos helyzete lesz, hogy Budapesten újságíró gyakornoki állásban mélyítheti el a szakmai ismereteit. A kereskedelmi tévés gyakorlat bizonyára mindegyik fiatal számára rengeteg tapasztalatot és jó kapcsolatokat hoz majd, amellyel továbbléphetnek ezen a területen. A többiek kezét sem engedik el, figyelemmel kísérik és segítik őket, hiszen van bőven olyan szerkesztőség, ahol kamatoztatni tudják a tanfolyamon tanultakat, valamint azt, hogy ők roma származásúak.



Füzes János osztályfőnök csak a legjobbakat tudja elmondani a fiatalokról - eszesek, lényeglátók és roppant tehetségesek - sorolja. Nagyon alapos volt a kiválasztásuk, az íráskészségük is remek, és már nem annyira visszafogottak, félénkek, mint a kezdetekkor. Elsősorban újságírókat és csak másodsorban roma újságírókat képezünk – mondja, Tiszaroffon át Marcaliig, tulajdonképpen az ország minden zugából érkeztek hallgatók. Füzes János így a képzés vége felé nem kis meghatódottsággal a hangjába beszél róluk, kicsit ő is romának érzi már magát – látom ezt a kijelentését komolyan gondolja. A sorok írója ezek után szintén úgy érzi, jó kezekbe kerültek ők tizenöten, majdnem ugyanennyi tanár tölti a fejükbe a tudományt, minden hétköznap délután a Megye utcában. A sajtójogtól a műfajismeretig sok tantárgy kerül terítékre, hogy aztán februárban egy záróvizsga tegyen pontot minderre.
A résztvevőkkel beszélgetve megtudom, hogy kellemes időszak ez az életükben, mindenki barátságot kötött a másikkal és érdekes számukra a képzés is. Kivétel nélkül remélik, hogy elhelyezkedhetnek egy újságnál, vagy más médiumnál.


Származásukat olyan plusznak tartják, amivel előnyt szerezhetnek más újságíróval szemben, hiszen ők a cigányság életét nem kívülről szemlélik. Többségében azonban úgy vélik, újságírók lesznek, nem pedig roma újságírók. Ettől függetlenül persze a cigányság életével és helyzetével mindenképpen foglalkoznak, de ezt nem feltétlenül egy a saját etnikumuk által működtetett sajtóorgánumban képzelik el.


Bárhogy is lesz, az újságírás megérintette őket, és ha éveket eltöltenek ebben a munkakörben, akkor már egészen biztos, hogy újságírónak hívhatják őket – teszi hozzá Füzes János osztályfőnök. Mi sem kezdtük másképp, még fiatal korunkban – mondja, de a kitartás és a legfontosabb újságírói tulajdonság a kíváncsiság valódi szakembert faragott belőlünk.  




A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.



Hozzászólások

 
0 #5 Guest 2011-04-26 15:35
Kissé pesszimista az utolsó hozzászóló! Vagy csak...
Idézet
 
 
0 #4 Guest 2011-04-25 09:22
Megmondjam?:) Sehol...
Idézet
 
 
0 #3 Guest 2011-01-18 08:25
Figyeljük, kedves Laurentis!

Szerk.
Idézet
 
 
0 #2 Guest 2011-01-10 07:52
Annak az ötnek a sorsáról is érdekes lenne tudni majd, remélem a Pécsi Riport figyelemmel kíséri a történéseket!
Idézet
 
 
0 #1 Guest 2011-01-09 08:36
Nagyon jó kezdeményezés! Kíváncsi vagyok hol tudnak majd elhelyezkedni!
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés