Kezdőlap > Jegyzet > Rövid Hírek > Dalommal hívlak közelebb

Dalommal hívlak közelebb

2023. március 14. kedd, 13:12 Rövid Hírek
PDF

Színházmentő akciója keretében március 15-én 17 órakor Lenni vagy nem lenni? címmel gálaműsort rendez a Pécsi Harmadik Színház, melyen olyan pécsi és budapesti színművészek lépnek közönség elé – mindannyian tiszteletdíj nélkül –, akik a teátrum korábbi, nagy sikerű előadásaiban játszottak, vagy még műsoron lévő produkcióiban szerepelnek.

Megszületett egy dal is, amely a művészvilág összefogásának és a Pécsi Harmadik Színház melletti kiállásának jelképe lett. Tamás Éva Dalommal hívlak közelebb című versét Tóth Álmos és Schulteisz Gábor zenésítették meg, s 36 színész közreműködésével videoklip készült belőle. Ebben olyan színművészek is vállalták a közreműködést, akik személyesen nem tudnak részt venni a gálán, de nevükkel, ismertségükkel segíteni akarják a Színházmentő akció sikerét. A dal az alábbi linken tekinthető meg: https://www.youtube.com/watch?v=bFxuR3cQEnM

A március 15-iki gálán fellépő művészekkel a műsor után a nézőknek lehetőségük lesz személyesen is találkozni, beszélgetni, sőt, profi fotós jóvoltából közös képet is készíteni.

Belépők korlátozott számban a színház honlapján (http://pecsiharmadikszinhaz.hu/jegyvasarlas/ )
és a Jegy.hu oldalon keresztül érhetők még el.

Forrás: PHSZ

Hirdetés
Hirdetés