Szőlőtőkét telepítettek a pécsi Múzeumutcában

Kezdőlap > Jegyzet > A derü percei > Rövid Hírek > Szőlőtőkét telepítettek a pécsi Múzeumutcában

Szőlőtőkét telepítettek a pécsi Múzeumutcában

2018. május 10. csütörtök, 18:46 Rövid Hírek
PDF

Több éve a helyi sajtó figyelemmel kíséri a pécsi Lyceum utcában található 300 éves szőlőtőke sorsát. Az épület, amelynek udvarán egykor az országosan egyedülálló lugast megcsodálhattuk, mára lebontották, ám a védettség alatt álló tőkéket szerencsésen megóvták az utókornak.

Pont e hagyomány folytatása, valamint a Lyceum utcában fellelhető védett szőlőfaj továbbéltetése miatt ültetettek szőlőtőkét május 4-én a Janus Pannonius Múzeum igazgatóságának kertjében. Ez az ún. Öreg Szőlő évszázadokon keresztül ellenállt a pusztító járványoknak, így bízhatunk benne, hogy a gyönyörű lugast, amely sok év múlva átível majd a Káptalan utcai múzeumigazgatóság udvari bejárata felett, unokáink is fogják látni. A kezdeményezők azért választották e helyszínt, mert úgy vélik, a tőke sorsát egy kulturális örökség védelmében jeleskedő intézményre szeretnék bízni, másrészt fontos szempontnak bizonyult, hogy az udvar a nagyközönség számára is látogatható.

Az ültetésen a Pécs Vidéke Hegyközség, a Pécsi Tudományegyetem, a Mecseki Borrend Egyesület, valamint a Pécs és Környéke Szőlészek Borászok Kertbarát Köre képviseltette magát.

Forrás:JPM

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés