Kezdőlap > Közélet > Megjelent a Közösségfejlesztés Infrastrukturális Hátterének megteremtését támogató helyi felhívás

Megjelent a Közösségfejlesztés Infrastrukturális Hátterének megteremtését támogató helyi felhívás

2019. február 13. szerda, 15:02 Közélet
PDF
A Pécsi Helyi Akciócsoport Egyesület 2019. február 11-én a pécsi Városházán sajtótájékoztatót tartott a TOP-7.1.1-16-2016-00076 azonosító számú, „A Pécsi Helyi Közösségi Fejlesztési Stratégia megvalósítása” című projekt keretében megjelenő új, „A közösségfejlesztés infrastrukturális hátterének megteremtése” c. felhívás kapcsán. 


Dr. Őri László, az Egyesület elnöke ismertette, hogy a Felhívás a HKFS 750 millió forintos „CLLD” keretén belül nyílik meg, mely több mint 130 millió forint pályázati fejlesztési forrást tesz elérhetővé. A Felhívás keretében támogatásra kerülő projektek irányulhatnak kis játszóterek és szabadtéri rendezvény infrastruktúra kialakítására, továbbá lehetőség lesz pályázni közösségi ház felújítására is.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az Egyesület rengeteg pályázatra számít, így érdemes minél előbb leadni azokat. Egy pályázó 5 millió forinttól akár 32,5 millió forintig terjedő támogatási összeget is kaphat. A helyi támogatási kérelmek benyújtására 2019.03.18. és 2019.10.15. között van lehetőség, az első bírálati szakasz a 2019.04.26-ával zárul. 

Dr. Őri László hozzátette, a támogatást igénylők köre rendkívül széles, nonprofit szervezetként működő helyi egyesületek, alapítványok, egyházi és vallási tevékenységet végző szervezetek mellett többek között önkormányzati költségvetési szervek, önkormányzati többségi tulajdonú vállalkozások, illetve helyi mikro-, kis- és 
középvállalkozások számára nyílik lehetőség. A Felhívás sikeres zárása esetén a város számos pontján kisebb volumenű fejlesztések, felújítások megvalósulása várható.

Dr. Haffner Tamás, a Pécsi Helyi Akciócsoport Egyesület igazgatója elmondta, hogy a pályázatok összeállítását igény szerint a Pécsi Helyi Akciócsoport ügyfélszolgálata is segíti, azonban javasolta minden pályázónak, hogy ötleteik kidolgozásában kérjék pályázatíró, pályázat-előkészítő szerv segítségét. A CLLD munkaszervezete bízik abban, hogy a Felhívás kapcsán nagy számban kerülnek pályázatok benyújtásra. 

A megjelent helyi Felhívás hozzáférhető a HACS facebook oldalán (https://www.facebook.com/pecsihacs/), továbbá publikálásra került a szervezet saját honlapján (https://pecsihacs.hu/helyi-felhivasok/) is.
A pályázatok összeállítását igény szerint a Pécsi Helyi Akciócsoport ügyfélszolgálata is segíti.



Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Kiemelt partnereink

Hirdetés
Hirdetés