Koronavírus: közleményt adott ki a PTE

Kezdőlap > Közélet > Koronavírus: közleményt adott ki a PTE

Koronavírus: közleményt adott ki a PTE

2020. január 31. péntek, 18:29 Közélet
PDF

A PTE elkötelezett az egyetemi polgárok és a lakosság egészsége és biztonsága iránt. Ennek megfelelően folyamatosan figyelemmel kíséri a koronavírus témakörében kiadott nemzetközi és hazai szakmai ajánlásokat, valamint egyeztet az illetékes szakhatóságokkal. Emellett az érintett szakmák bevonásával felállított egy operatív szakmai stábot, hogy az aktuális helyzetnek megfelelő lépéseket gyorsan és hatékonyan meg tudja tenni.

Fontos azonban hangsúlyozni, hogy sem érintett betegről, sem betegség-gyanús esetről nincs tudomása az egyetemnek. A PTE a továbbiakban is a maximális óvatosság elvének szem előtt tartásával, és az illetékes szakhatóságok szakmai útmutatásának megfelelően jár el.
A PTE minden kínai hallgatójával felvette a kapcsolatot elektronikus úton. Az előzetes belső felmérésből kiderült, hogy a hallgatók többsége biztosan nem érintett, hiszen vagy eleve Magyarországon maradt a vizsgaidőszakban és azután, vagy ha utazott is, nem hagyta el Európát.
Azok a hallgatók, akik hazautaztak Kínába a szünetben, visszaérkezésüket követően a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) protokolljának megfelelően kitöltik a szakhatóság által e célra összeállított kérdőívet. Ezek kiértékelését követően, szükség esetén azonnal további vizsgálatokat tud végezni a PTE Klinikai Központ (KK). Ha a Kínából hazatért hallgatók közül bárkinél a megbetegedés tünetei jelentkeznének, a PTE KK Sürgősségi Betegellátó Osztályán a beteg járványügyi elkülönítését is biztosítani tudják, és a protokoll szerint biztonságosan megszervezik az ellátását.
Nagy hangsúlyt fektet a PTE a prevencióra: a közösségi terekben magyar, angol és kínai nyelvű feliratokkal hívja fel erre a figyelmet, illetve kézfertőtlenítőket helyez ki a campusokra, míg a vizes blokkokba a WHO irányelvei alapján tájékoztatókat tesz ki a helyes kézmosásról, és higiénés kézfertőtlenítésről.
Magyarország első egyeteme minden tőle telhetőt megtesz az egyetemi polgárok és a lakosság védelme, egészsége megőrzése és biztonsága érdekében.

Forrás: PTE

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Ma 2024. április 18., csütörtök, Andrea és Ilma napja van. Holnap Emma napja lesz.
Sok boldogságot kívánunk!

FaceBook

Archívum

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés