Kezdőlap > Kultúra > Rövid Hírek > Őszi térítésmentes, lakossági nagyedény-mosás

Őszi térítésmentes, lakossági nagyedény-mosás

2014. augusztus 26. kedd, 14:35 Rövid Hírek
PDF
Évente kétszer, tavasszal és ősszel tisztítja automatikusan, külön térítési díj megfizetése nélkül a BIOKOM az 1100 és a 770 literes lakossági nagyedényeket, amelyeket ezt követően matricás jelzéssel is ellát.

A saját fejlesztésű mosóautó egy hagyományos hulladékszállító-járműből került kialakításra, amely először ugyanúgy kiüríti az edényeket, mint hétköznapi társaik, de utána rögtön ki is mossa nagy nyomással, és fertőtleníti azokat zárt rendszerben.
Az évi kétszeri mosás térítésmentes a lakosság számára, s mivel ez Pécsett 2200 edényt érint, így ennek költségvonzata milliós nagyságrendű. Az érvényben lévő, idevonatkozó jogszabályok szerint a hulladéktároló edények karbantartása és tisztítása a tulajdonos, illetve a használó feladata. Természetesen azon lakóközösségek számára, akik úgy ítélik meg, hogy a BIOKOM által biztosított évi 2 alkalomnál többször tartanának igényt az edények tisztítására, a BIOKOM Nonprofit Kft. edénymosási szolgáltatást vállal külön megrendelés alapján, amely már díjköteles. Különösen ajánlott ez a nyári, meleg hónapokban, hiszen ilyenkor a szerves hulladékok is gyorsabban bomlanak, valamint a szokásosnál több gyümölcsmaradék is kerül a hulladéktároló edényekbe, amelyek gyorsan erjedésnek indulnak.
 
Az őszi edénytisztítási akció 2014. szeptember 1-jén kezdődik Pécsett, s várhatóan 2014. október 17-éig tart.
 
A lakossági és ipari edénytisztítással kapcsolatos kérdésekkel kérjük, hogy forduljon a BIOKOM ügyfélszolgálatához a 72/502-101-es, vagy a 80/200-590-es telefonszámon,  illetve elektronikus levélben a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. címen. Együttműködésüket előre is köszönjük!
 
 
BIOKOM Nonprofit Kft.

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés