Kezdőlap > Kultúra > Irodalom > Szenvedély, humor, egyediség – különleges irodalomóra a Tudásközpontban

Szenvedély, humor, egyediség – különleges irodalomóra a Tudásközpontban

2017. október 04. szerda, 16:00 Fábián Mária Irodalom
PDF
A rendhagyó irodalomóráknak varázserejük van, a diákok ilyenkor új, különleges megközelítésekkel találkozhatnak az irodalom tanítása apropóján. Sokszor újszerű hatásokkal, humorral, egyedi látásmóddal, meghökkentő előadásokkal hozzák közelebb az előadók az irodalmat a középiskolás korosztályhoz. Az Országos Könyvtári Napok, Csak tiszta forrásból elnevezésű programsorozatának kedd délutánján, színültig telt a nagy előadó. Szilágyi Zsófia irodalomtörténész a 100 éve született Szabó Magdáról, Németh Gábor József Attila-díjas író Esterházy Péterről mesélt a hallgatóknak, az est moderátora Balogh Robert volt. A fiatal hallgatóság első „irodalom tanára”, a hazai Slam Poetry neves alakja, Horváth Kristóf „Színész Bob” volt, aki Pilinszky Jánosról beszélt (képünkön balra.) 
 
- Milyen hagyománya van az ön életében annak, hogy rendhagyó irodalom órákon álljon a középiskolások elé?
-Sok rendhagyó irodalomórát tartok, de így, hogy kifejezetten egyvalaki van a fókuszban, az ritkán fordul elő. Az elején talán még féltem, hogy „jaj, a mai középiskolások!”, de a tapasztalatom az, hogy a művészet ereje az mindenkire hat. Ha sikerül a művet megszólaltatni „dögösen”, akkor a diákok számára kiderül, hogy az írók, a költők jó fej emberek voltak, akik fontos dolgokat mondtak szépen, pontosan és vagányul. Azt látom, hogy ezeket a gondolatokat hatásossá lehet tenni. És pont ezt segíti az előadóművészet, a rap, a Slam, az egyéb látványos dolgok. Az izgalmas az egészben az, hogy sikerül-e fölvenni a kapcsolatot a fiatal korosztállyal. Ők eleve egy burkot növesztenek maguk köré, úgy ülnek be sokszor, hogy „mi csak hallgatók vagyunk”, de ha sikerül őket megnyitni, bevonni a párbeszédbe, akkor tartalmas lesz az óra.
 
Horváth Kristóf „Színész Bob”, rendszeresen járja az országot és az országon túl a magyar nyelvterületet, a Slam nagyköveteként. A nyolcadik kerületben született és itt is nőtt fel. Játszott hét évet a Bárka, ötöt a Maladype Színházban, tizenkét éve foglalkozik gyerekekkel, gyakran tart rendhagyó irodalom órákat, a Karaván művészeti alapítványnál vezet képességfejlesztő foglalkozásokat. A Tudás 6alom kampány vezetője. 2015-ben a Slam Poetry Bajnokság győztese volt.
 
- Önnek ebben előnye van, hiszen a színművészet, vagy akár többszörös győztesként a Slam Poetry ereje, nagy gyakorlatot jelent. Ezek segítségével könnyebb előidézni és fenntartani a figyelmet. De nyilván több hasonló gondolkodású magyar tanárra lenne szükség.
- Művészetről van szó. A művészetet pedig nem az elemzés fogja megszerettetni. Nem attól fogom Adyt szeretni, hogy összehasonlító elemzést írtam róla, hanem attól, hogy a verseit olvasva érzelmek, gondolatok árasztottak el, maradandó nyomot hagyott a lelkemben. Azonban az is igaz, hogy nem lehet elvárni egy tanártól, hogy jelentős előadóművész is legyen, másrészt azért jó, ha tudja a pedagógus, hogy érzelmi történések teremtik meg a művekhez és íróikhoz a ragaszkodásunkat, az érdeklődésünket, vagy akár azt, hogy mi magunk el kezdjünk aktívan foglalkozni az irodalommal. Azért el kell mondanom, hogy az irodalom tanárok egy része rajong az új megközelítésekért, beindítja őket, nagyon nyitottak, hiszen ugyanarról a végéről akarjuk megfogni a dolgokat, mert közös a hobbink és a szerelmünk, az irodalom. Néha van ellenpélda, egyszer Ady Endréről volt szó, amikor elmondtam, hogy a költők nem feltétlenül mind tiszteletre méltó halandó bácsik, és Ady egyébként ezt csinálta, azt csinálta, meg ott volt a szifilisze is, de ettől még óriási verseket írt. Később visszahallottam, hogy a diákok tanárnője azt mondta nekik, nem is igaz, amit mondtam. Én azt gondolom, hogy a gyerekeknek azt kell megtanítanunk, hogy miért jók Ady versei, mitől jók, amihez szorosan kapcsolódik az ő valódi élete. A költő iránti tiszteletet az ő lénye és az alkotásai együtt teremtik meg. Ettől lesz igaz, és hiteles. 
 

Balogh Robert moderálta a beszélgetést
 
- A diákok mennyire befogadóak egy-egy ilyen órán? Van valamiféle azonnali visszajelzés?
- Néha nagyon nehéz, mert maszkot viselnek. Ha sírás kerülgetné őket egy megható vers miatt, valószínűleg unott képpel néznének, mert nem szeretnék kiadni magukat. Általában az szokott lenni, hogy az óra elején igyekszem feloldani a gátlásaikat, amelyek abból fakadnak, hogy hátha rosszat válaszolnak a kérdéseimre. Ezért elmondom, hogy nincs rossz válasz, mert az egyedi érzésekre vagyok kíváncsi. Ki mit érez a vers, a szöveg hallatán, mi történik vele annak hatására – és, ha ezt meg tudja fogalmazni, az már tökéletes. A lényeg, hogy szabadon áramoltassuk a gondolatainkat.
 
- A mai alkalommal Pilinszky János volt a „tananyag”, mikortól foglalkoztatja?
- Még tizenéves voltam, amikor először a kezembe kerültek a versei, de azóta folyamatosan olvasom. Ez nagyon érdekes számomra, mert mindig, minden élethelyzetben mást és mást mondanak a költeményei, ahogy végigolvasom a köteteit, egyre mélyebbre és mélyebbre kerülnek dolgok, akár ugyanaz a vers is mást jelenthet egy évtized távlatából. Lett a Pilinszky gombom, bizonyos sorok bekapcsolnak egy állapotot, amely magas rezgésszámon, érzékennyé tesz.
 
- Amikor egy ilyen nagyszámú közönség előtt zajlik a rendhagyó irodalom óra, akkor mi a cél?
 - A performansz jelleg erősebb ilyenkor, a gondolatébresztés, az, hogy máshonnan közelítsük meg az irodalmat, és más módszerekkel.
- A zenekarával is több költő versét, köztük Pilinszkyét is előadják, ez is ennek a része?
- Igen. Már a Margó Fesztiválon úgy 25-30 Pilinszkyt játszottunk, a zenék között pedig írók – költők jöttek fel a színpadra, akik ott helyben írtak egy verset, vagy szöveget Pilinszkyhez kapcsolódóan. 
 

A Tudásközpont nagyelőadója ismét megtelt diákokkal
 
- Egy könyvtári héten vagyunk, ön szerint mennyiben változott, változik a könyvek szerepe az internetes világ szélesedésével?
- Úgy tűnik, hogy a könyveket meghaladta a világ. Más utak vannak. Nem tudom, hogy mi lesz majd, hová vezet ez az út. Nekem például a kézzel írás egy olyan fizikai folyamat, ami valamit, egy alkotói idegállapotot kivált belőlem. Meg az olvasás is, a maga intimitásával. Az, hogy verset mondok, hogy hagyom a gondolatokat, hogy újra és újra átjárják az egész szervezetemet, számomra fontosak. A magyar költészet hatalmas dolog, és jó lenne, ha ez közös tudásunk lenne, mert egyre érzékenyebbé, kifinomultabbá tenne mindannyiunkat. Nyilván emiatt aggódhatunk, mert ha az olvasás elvész, akkor mindaz elveszhet, amit említettem. De bizakodó is vagyok, mert az új nemzedék majd megtalálja azt a formát, eszközt, amely segítségével írhatnak, kiváló alkotásokat olvashatnak. Talán nem fog elveszni az alkotó vágy, csak másként jut majd el az olvasókhoz. Azt remélem, hogy a jelenlévő interaktivitás, a blogok, a hozzászólások, a chatek, fölébresztik majd a vágyat a regények, versek iránt továbbra is. 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés