Kezdőlap > Kultúra > Színház > POSZT: Térey Jánosra is emlékeztek a megnyitón

POSZT: Térey Jánosra is emlékeztek a megnyitón

2019. június 07. péntek, 14:10 Major Zoltán Színház
PDF

Június 6-án a késő délutáni órákban kezdetét vette a 19. Pécsi Országos Színházi Találkozó, vagyis a POSZT. A PNSZ előcsarnokában lezajlott megnyitó előtt színházi díjak átadása történt, a megnyitón pedig néhány gondolat erejéig megemlékeztek a megnyitó előtt néhány nappal elhunyt Térey Jánosra. Páva Zsolt a POSZT-ot "pécsikumnak" nevezte és jelezte, szeretné, ha az is maradna. (Fotók: Mizerák Andrea)

 

Immár több éve a POSZT megnyitójának rítusai közé tartozik, hogy egy elő-megnyitó keretében a Sétatéren a POSZT-ra beválogatott színházak és darabok lakatjait felhelyezik az itt található „lakatfalra”. Ezt a hagyományt idén sem szakították meg, igaz, az idei díszvendégnek, Molnár Piroskának éppen a megnyitó napján premiere volt Pesten, ezért csak a következő naptól tartózkodott Pécsett. Azonban a vele való nyitónapi találkozás hiányát kárpótolandó beszélgetésen és önálló esten is kedveskedik majd a Művésznő a pécsi közönségnek.

A sétatéri lakatolás után következett a megnyitó, illetve előtte néhány színházi díj átadása a Pécsi Nemzeti Színház előcsarnokában, tegyük hozzá, a közönséget szinte csak a színházi szakemberek, díjazottak és sajtó képviselői jelentették, a Színház tér viszont üres volt és sok ember elfért volna. Első programpontként sor került az V. Színházat vegyenek! színházmarketing-konferencia díjainak átadására. Itt azokat a színházakat és munkatársakat díjazták, akik az elmúlt évben a legkreatívabbak, legszellemesebbek, legizgalmasabbak voltak a tekintetben, hogy „hogyan csomagolnak be”, hogyan tesznek eladhatóvá egy színházi előadást. Íme a díjazottak:

Az évad legjobb színházi plakátja: Győri Nemzeti Színház (Sirály)

Az évad legjobb színházi nyomtatott kiadványa: Budapest Bábszínház

Az évad legjobb színházi weboldala: Miskolci Nemzeti Színház

Az évad legjobb színházi trailere: Figura Stúdiószínház (Három nővér)

Az évad legjobb színházi széke: József Attila Színház (Bodrogi Gyula páholy)

Az évad legjobb színházi büféje: Salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház

Az évad legjobb merchandising terméke: Soproni Petőfi Színház

Különdíj: Vígszínház

A megnyitó kezdete előtt még egy díj, a Békés Megyei Önkormányzat Sík Ferenc-díja a magyar ősbemutatókért átadása is megtörtént. Az elismeréssel a Békés megyei származású Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező előtt tisztelegnek, aki a 20. századi magyar színháztörténet meghatározó személyisége volt. Rendezői, színházvezetői munkásságának hangsúlyos törekvése volt, hogy segítse az új magyar drámák megszületését. Házi rendezője volt többek között Illyés Gyulának, Sütő Andrásnak és Hubay Miklósnak. Az elismerés célja, hogy emlékét megőrizze és ösztönözze a magyar drámák megszületését és bemutatását. A díjat Zalai Mihály, a Békés Megyei közgyűlés elnöke adta át Árkosi Árpád rendezőnek.

 Ezek után már tényleg a POSZT megnyitó következett, melynek felvezetésében megtudhattuk, hogy a versenydarabokat a válogatók több mint 200 magyar nyelvű színházi produkció megtekintése után állították össze. A 19. POSZT válogatója Gulyás Gábor esztéta, a Ferenczy Múzeum Centrum igazgatója és Zalán Tibor József Attila-díjas író, dramaturg volt, munkájukat Mispál Attila Balázs Béla-díjas rendező és Csikós Attila író, publicista, dramaturg segítette.

A POSZT megnyitóján beszédet mondott dr. Páva Zsolt, Pécs Megyei jogú város polgármestere és Dr. Fülöp Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkárságának politikai főtanácsadója.

Dr. Fülöp Péter köszöntője elején a néhány nappal a POSZT kezdete előtt tragikus hirtelenséggel elhunyt Térey Jánosra emlékezett. Ezekkel a gondolatokkal idézte meg szellemét: „Engedjék meg, hogy az ünneplés megkezdése előtt megemlékezzek valakiről. Egy olyan emberről, aki nem csak költőként, íróként, műfordítóként, hanem drámaíróként és dramaturgként is a legnagyobbak közt volt. Pár nappal ezelőtt még...ma már nem. Itt ülhetne velünk. Kezet rázhatnánk vele, kritikus véleményére figyelhetnénk, tanulhatnánk tőle. Többek között azért is, mert ő volt a 18. POSZT egyik válogatója. De néhány nappal ezelőtt, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Ereje teljében, fiatalon, 48 éves korában, tele alkotói ötlettel és tervvel. Egy Térey Jánostól származó idézetet is hallhattunk: "Nem szabad lenézni a nézőt. A néző nem nyújt be kívánságlistát, nem mondja, hogy szeptembertől júniusig Rómeó és Júliát akar nézni, vagy Charlie nénjét. Megveszi a bérletet, és nézi, nézi amit kap. Ha nem Shakespeare-t választott, hanem Marlowe-t vagy Ben Johnsont, akkor őket nézi és általuk ismer meg valamit." Az emlékezés után azzal zárta gondolatait, hogy mit jelent számára és a szakma számára a POSZT: katarzis, kiemelkedés a hétköznapokból, felfokozott ünnep, megtisztulás, amit a közönségnek, illetve a színház képviselőinek egyaránt kívánt.

Pécs polgármestere, dr. Páva Zsolt szerint a POSZT nagyszerű találkozásokról, a közönség és a szakma egymásra találásáról és remek hangulatról szólt és szól, amely nagyon hozzánőtt a pécsiekhez, a hungarikum mintájára „pécsikumként” jellemezte a találkozót. Páva utalt arra is, hogy szeretné, ha a POSZT meg is maradna annak: „továbbra is ragaszkodnánk ehhez a szerepünkhöz, ha rajtunk múlik, a POSZT nem fog innen elkerülni és megteszünk mindent annak érdekében, hogy itt maradjon.”

A megnyitó végén, szintén kötelező elemként Rázga Miklós átadta a Pécsi Nemzeti Színház kulcsát Magyar Attilának, a POSZT ügyvezető igazgatójának. Magyar Attila elmondta, hogy idén ha lehet, még nagyobb terhelés alatt lesz a PNSZ, hiszen a versenydarabok mellett még legalább hat, versenyen kívül előadást is a Színház falai közt fognak megtartani.

Sétatéri lakatolás:

 alt 

alt

alt

alt

 

Hirdetés
Hirdetés