Kezdőlap > Kultúra > Irodalom > Internet Fiesta, tizenötödször

Internet Fiesta, tizenötödször

2014. március 19. szerda, 14:54 Irodalom
PDF
Az Informatikai és Könyvtári Szövetség immár 15. alkalommal rendezi meg az Internet Fiestát. A sorozat 2014. március 20-tól 27-ig tart, abba pedig bekapcsolódik a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont épületében működő Csorba Győző Könyvtár is. Az ügy helyi gazdája Pajor Zsófia (képünkön) rendezvényszervező. Ő beszélt az egész dologról, ami naponta érdekes eseményeket biztosít a pécsi érdeklődőknek.


A könyvtárak világa az elmúlt évtizedekben alaposan átalakult, a dinamikus fejlődés következtében, a papíralapú világ egy darabja szinte „elveszett”. Helyette pedig egyre inkább betört a számítástechnika, a digitalizáció. A kettő persze jól meg is férhet egymás mellett, kiegészítve, támogatva egymást.

– Örömmel mondhatom, a mi intézményünk is kiveszi a részét az Internet Fiesta idei sorozatából – árulta el a cseppet sem hétpecsétes titkot Pajor Zsófia. – Ami azt jelenti, hogy a Tudásközpont épületében ezzel is szeretnénk jelezni, lemaradni ebben a lüktető világban nem tanácsos.

– A lehetőségek tárháza nagyjából végtelen. Ezek után mit tart érdemesnek kiemelni a kínálatból?

– Március 21-én, 17 órától 18 óráig „Lájkgeneráció, avagy a világhálóba keveredett ember” címmel Dr. Veszelszki Ágnes nyelvész, az ELTE BTK munkatársa tart előadást arról, miképpen változtatta meg az internet a gondolkodásunkat.     

– Ha már könyvtár, ha már olvasás, egyre inkább népszerűbbé válnak az elektronikus könyvek.
– Éppen ezzel összefüggésben, március 24-én, 14-től 15.30-ig tart értekezést Szalacsi Alexandra PhD hallgató, PTE BTK OTNDI képviseletében, az e-könyvek kölcsönzésének tapasztalatairól, az Amerikai Egyesült Államokban történt megfigyelések alapján. Ennek kapcsán, egy másik részben Jávorka Brigitta informatikus, könyvtáros hallgató, a PTE FEEK tanulója az e-könyves közösségek bemutatására vállalkozott.

– A számítógépes világ minden előnye mellett, akár áldozatai is lehetnek a rendszernek!
– Ennek okán, március 25-én, 10-től 11 óráig Fekete Rita alezredes, kiemelt ifjúságvédelmi főelőadó, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának tisztje az internet veszélyeire, illetve azok kockázataira hívja fel az érdeklődők figyelmét.  

A felsoroltakon kívül teret kap még Tari Annamária klinikai pszichológus is, aki a nemzedékek közötti szakadékok áthidalására irányítja rá a figyelmet március 25-én 17.00 órakor. A kölcsönhatások, lehetőségek, valamint kilátások a zene világában, tematikus részt Wéber Kristóf foglalja össze. De ünnepélyesen átadják az új könyvtárbuszt is. Miközben az idősebb generációról sem feledkezhettek meg a szervezők. Nekik a „Böngéssz nagyi!” felszólítással küldtek üzenetet, egy rövid tanfolyam keretében. A március 24-én, aztán 25-én 9-től 12-ig zajló események során, a közösségi oldalak használatának apró rejtelmeibe vezetik be a kíváncsi korosodókat.  A rendezvények ingyenesen látogathatóak! A részletes program megtalálható a www.baralib.hu oldalon.

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés