Kezdőlap > Kultúra > Képzőművészet > Öt újabb műtárgy tért haza, a Zsolnay Aranykora – Gyugyi-gyűjteménybe

Öt újabb műtárgy tért haza, a Zsolnay Aranykora – Gyugyi-gyűjteménybe

2018. szeptember 12. szerda, 17:56 Képzőművészet
PDF

A kerámiaritkaságok Amerikából tértek vissza szülőhelyükre, a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedbe, hála dr. Gyugyi László gyűjtő elhivatott munkájának. A világ egyik legjelentősebb Zsolnay-kollekciójaként számontartott tárlat, a Zsolnay Aranykora – Gyugyi-gyűjtemény szeptembertől immár 706 darabot számlál. (A képen: eozinmázas tál)

Az új kincsek közül kettő különös jelentőséggel bír. Az egyik egy Klein Ármin által tervezett virágtartó. - Minden Klein-darab jelentős, mert a historizmus idején ő volt a Zsolnay gyár legtehetségesebb tervezője. Nem véletlen, hogy a kiállításon egy teljes szobát szenteltünk a műveinek – mondta dr. Gyugyi László.

alt

A másik jelentős darab egy eozinmázas tál, ami vélhetően ritka tanúsága annak, hogy milyen utat vett volna a milleniumot követően a Zsolnay gyár, ha az alapító Zsolnay Vilmos nem a fiára hallgat. Történt ugyanis, hogy a historizmus vége felé, 1896 környékén Zsolnay Vilmos bemutatta az új eljárásnak számító eozin technika első változatát. A Zsolnay gyár a milleniumra készülve fontos döntés elé került: vagy a meglévő historizmusra jellemző terveket valósítják meg és gyártják újra, immár az eozin technikával, vagy elindulnak az Art Nouveau irányába. Zsolnay Vilmosnak fia, Miklós azt javasolta, hogy a világ és a művészet megváltozott igényeihez alkalmazkodva térjenek át a szecesszióra. Vilmos végül hallgatott fiára és a szecessziós tervekkel bekapcsolódtak a világmozgalomba, ami óriási sikert aratott.

- Sokszor feltehetjük a kérdést, hogy „mi lett volna, ha”. Azt gondolom, hogy ez az eozinos tál jó példája annak, hogy mi történt volna, ha Zsolnay Vilmos másként dönt. Kiválóan ábrázolja azt a rövid időszakot, amikor a Zsolnay gyár feltérképezte, hogyan lehetne az eozin technológiát a historizmusi darabokon alkalmazni. Megpróbálták a Klein Ármin által alkalmazott pâte sur pâte technikát utánozva egymásra helyezni az eozin rétegeket, ami olyan jól sikerült, hogy távolról még én is azt gondoltam, hogy Klein tervezte a műtárgyat – mesélte Gyugyi László az érintett tárgyról. Hozzátette: ez a műtárgy egy meg nem valósult lehetőség egyedülálló tanúbizonysága.

alt

A másik három tárgy között szerepel egy 1870-es évekből származó, nagy méretű tál bambuszindás díszítéssel; egy tiger technikával készült sárga csőrös korsó és egy négyfülű váza, amelyen korai, népies jellegű díszítés látható.

Az új tárgyak szeptember 15-én, a Zsolnay Negyed Éjszakáján debütálnak a kiállításon.

Forrás: ZSÖK

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Ma 2019. november 14., csütörtök, Aliz napja van. Holnap Albert és Lipót napja lesz.
Sok boldogságot kívánunk!

FaceBook

Archívum

Hirdetés

Kiemelt partnereink

Hirdetés
Hirdetés