Kezdőlap > Kultúra > Színház > Indul a kerékpárszállítási tesztüzem a pécsi buszokon

Indul a kerékpárszállítási tesztüzem a pécsi buszokon

2021. május 22. szombat, 09:51 Rövid Hírek
PDF
Külön díj fizetése nélkül vehetik igénybe a pécsi utasok a Tüke Busz Zrt. kerékpárszállítási szolgáltatását. A tesztüzem június 5-én indul, és a szabad- és munkaszüneti napokon, a menetrendben kerékpár ikonnal megjelölt mecseki járatok esetében lesz elérhető. 

A tervek szerint a pécsiek és a városba látogató turisták a 34-es Dömörkapuhoz, valamint a 35-ös Misinatetőre közlekedő, kerékpár piktogrammal megjelölt Credo autóbuszokon, rögzítő eszköz segítségével szállíthatják kerékpárjukat. Személyenként egy kerékpár szállítható majd az autóbuszon, az utasnak természetesen rendelkeznie kell érvényes menetjeggyel, vagy bérlettel. A kerékpárosnak az első ajtónál kell majd igazolnia utazási jogosultságát, míg a kerékpárral a második ajtónál szabad majd felszállni az autóbuszra. 

- Célunk, hogy ezzel is ösztönözzük a kerékpáros közlekedést, és elősegítsük az aktív, mecseki kirándulásokat. Azt, hogy erre jelentős igény mutatkozik, bizonyítja a Misinatető hasznosítására kiírt és nagy lakossági érdeklődéssel kísért ötletpályázat is, amelyen az Aktív Misina koncepció lett a győztes. A közösségi közlekedés szolgáltatásainak bővítésével ezt a valós, régóta ismert és egyre fokozódó igényt szeretnénk kielégíteni – mondta el Ruzsa Csaba, Pécs gazdaságért felelős alpolgármestere.    

A kerékpár autóbuszra történő feljuttatása, levétele, biztonságos rögzítése és őrzése az utas feladata, neki kell gondoskodnia a bicikli biztonságos és balesetmentes szállításáról. A kerékpárt az utazás teljes időtartama alatt úgy kell tartani, hogy az autóbuszon utazók biztonságát, ruházatuk tisztaságát, valamint a jármű épségét ne veszélyeztessék. 

A szállítható kerékpár a kereskedelemben kapható kerékpár tömegénél nem lehet nehezebb, mérete nem haladhatja meg a 180 x 130 x 70 centimétert. Olyan kerékpár nem szállítható, amely speciális kialakítású (cargo, tandem, belső égésű motoros stb.), amelyen csomagok vannak rögzítve, vagy kialakítása miatt nem rögzíthető. 

A kerekesszékkel és a babakocsival utazók a kerékpárosokkal szemben továbbra is előnyt élveznek, ha azonos helyen szállnak fel. Ellenkező esetben a korábbi megállóhelyen felszállókat szállítja el a társaság. 

Fontos információ, hogy az autóbuszvezető megtilthatja a kerékpárral történő felszállást zsúfoltság vagy az utasok akadályoztatása esetén, és minden esetben figyelembe fogja venni a busz befogadóképességét. 

A kerékpárszállítási tesztüzem várhatóan július közepéig tart majd, az addig gyűjtött tapasztalatokat ezután a Tüka Busz Zrt. szakemberei értékelik. Ha az új szolgáltatás fogadtatása kedvező, akkor megvizsgálják, hogy a kerékpárszállítást hogyan lehet valamennyi mecseki járatra kiterjeszteni a későbbiekben.
 

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata


Kiemelt partnereink

Hirdetés
Hirdetés