Kezdőlap > Kultúra > Zene > Andrej Gavrilov bal keze ismét Magyarországon a Pannon Filharmonikusok vendégeként

Andrej Gavrilov bal keze ismét Magyarországon a Pannon Filharmonikusok vendégeként

2014. november 14. péntek, 14:25 Zene
PDF
November 22-én a pécsi Kodály Központban, november 21-én a budapesti Művészetek Palotájában ismét Andrej Gavrilov, világhírű zongoraművész lesz a Pannon Filharmonikusok szólistapartnere. A pianista nem először játszik együtt a pécsi társulattal. Tavaly, a Pannon Filharmonikusok nyugat-európai koncertkörútján, Svájc és Németország elsőszámú koncerthelyszínein több ízben fellépett a zenekarral, köztük a Berlini Filharmónia nagytermében adott hangversenyen is. 

2013 decemberében, a turné felvezetéseképp pedig a pécsi közönségnek is megmutatta páratlan zsenialitását. Andrej Gavrilov kiváló kapcsolatot ápol a Pannon Filharmonikusokkal, a pécsi újrázásról a turnét követően azonnal megállapodást kötött az együttessel.

A virtuóz orosz pianista mindössze félévnyi felsőfokú tanulmányai után nyerte meg harminc évvel ezelőtt a Csajkovszkij-versenyt, pályája aztán rendhagyó módon ívelt felfelé. Néhány évvel később ugyanis ötéves házi őrizete vette kezdetét, 1984-ben, Gorbacsovnak köszönhetően kapott újra útlevelet. Újabb öt év múlva, pályája csúcsára érve visszavonult az előadó-művészettől. Nyolc év múlva, zongoratechnikáját átdolgozva tért vissza, a világ zenei elitje és a Pannon Filharmonikusok nagy örömére. 

A novemberi koncerteken Gavrilov zongorajátékát Ravel balkezes zongoraversenyének előadásában és Prokofjev versenyművében élvezheti a pécsi és a budapesti közönség. Balkézre írott zongoraversenyek már az I. világháborút megelőzően is léteztek, különös népszerűségre mégis azt követően tettek szert Paul Wittengstein osztrák pianistának „köszönhetően”, aki − miután a háborúban jobb kezét vesztette − számos zeneszerzőt kért fel egykezes mű komponálására. Születtek darabok többek között Strauss, Korngold és Prokofjev tollából, a megszületett kompozíciók közül mégis a legnépszerűbb Maurice Ravel concertója lett, annak ellenére is, hogy Wittengsteinnek nem tetszett, ezért a bemutató előtt beleírt a partitúrába, ezzel végleg magára haragítva a szerzőt. 

A koncertek műsora a századelő Párizsát idézi meg, mely rajongott a keleti kultúrákért, különösen a cári Oroszország produktumaiért. Dukas La Péri című balettjét a párizsi Olasz Balett felkérésére írta. Az orosz kulturális inváziót mutatja, hogy Szergej Prokofjev is egy időben Párizst választotta lakhelyéül, Ravel és Saint-Saëns pedig otthon voltak ott. A századelő Párizsát jellemző szellemi pezsgés hatása valamennyiük alkotói pályájában tetten érhető. 

A koncerteken a Pannon Filharmonikusok zenekarát Bogányi Tibor vezényli, a PFZ vezető karmestere nem először dolgozik együtt Andrej Gavrilovval.
 
Gavrilov Párizsa

2014. november 21., péntek 19.30h, Művészetek Palotája
2014. november 22., szombat 18.00h, Kodály Központ
Műsor:
Dukas:  Fanfár 
Dukas:  La Péri – táncköltemény
Prokofjev:  I. zongoraverseny
Ravel:  Zongoraverseny balkézre
Saint-Saëns:  Haláltánc
Közreműködik:  Andrej Gavrilov – zongora
Vezényel:  Bogányi Tibor



A koncertre jegyek még korlátozott számban kaphatók. 
Pécs: Kodály Központ jegypénztára és www.jegymester.hu 
Budapest: a Művészetek Palotájának jegyértékesítő pontjai, www.jegymester.hu , valamint Tóth Andrea értékesítési munkatárs, 30/995-7603, Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés