Kezdőlap > Kultúra > Zene > Nagy sikert aratott a Tavaszváró Nemzetiségi Koncert Pécsett

Nagy sikert aratott a Tavaszváró Nemzetiségi Koncert Pécsett

2017. február 19. vasárnap, 12:22 Zene
PDF
Különleges rendezvénynek adott otthont pénteken este a pécsi Kodály Központ. A helyi Gandhi iskola fenntartója által szervezett Tavaszváró Nemzetiségi Koncerten Európa különböző országaiból érkezett roma és nem roma zenészek, az első nagy fellépésükön szereplő „SziRom” Szimfonikus Roma Zenekar, a Gandhi Hagyományőrző Együttes és sokan mások is színpadra léptek. 

– Bár már tavaly létrejött a Nemzetiségi-Roma Módszertani, Oktatási és Kulturális Központunk, amelynek célja a kulturális értékek felkarolása, a mai az első olyan alkalom, amikor szélesebb közönség előtt is megmutatkozunk – hangsúlyozta megnyitó beszédében a Gandhi iskolát fenntartó Gandhi Gimnázium Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. Virág Bertalan szerint az intézmény hagyományőrző együttese, s méginkább a „SziRom” Szimfonikus Roma Zenekar példaként állhat mások előtt: – A mai koncerttel a célunk – emelte ki –, hogy felhívjuk a társadalom figyelmét az együttműködés fontosságára, az együttélésre, és hogy tehetséggel, kitartó munkával, valamint pozitív értékek közvetítésével mennyi mindent el lehet érni – mondta. 

 Hoppál Péter ezt a koncertet hiánypótló rendezvénynek nevezte. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára, Pécs országgyűlési képviselője köszöntőjében arra emlékeztetett, hogy a roma kultúra a magyar kultúrának elválaszthatatlan, szerves része. Úgy fogalmazott, hogy a kultúra nyelvén szólni olyan tudást jelent, amely egymás jobb megértését, szeretetét, megbecsülését eredményezi: – Érdekérvényesítési vagy módszertani kérdésekben lehet vita – mondta –, de amikor kultúráról beszélünk, akkor bármilyen nemzetiségről essék is szó, a szelíd elfogadás, a nyitottság, az izgatott kíváncsiság jellemzi az egymás felé fordulásunkat. 

Langerné Victor Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára azt is kifejtette, hogy a zene az egyik legfontosabb kultúrkincsünk: – Legyen az akár klasszikus, akár hagyományőrző zene, egyaránt megszólaltatja a lényeget – mutatott rá. – A lényeget, hogy senkit nem zárhatunk ki az ezen egyetemes kultúrkincs adta boldogságból a vélt vagy valós hátrányai miatt. Ha ez megtörténne, akkor elvesznének a legnagyobb kincseink, a tiszta hangok – mert nincs teljes élet muzsika nélkül. 

Páva Zsolt, Pécs polgármestere köszöntőjében a Gandhi Gimnáziumot méltatta: - Nagyon büszke vagyok arra, hogy van egy olyan intézmény a városunkban, amely immár közel negyed évszázada bizonyítja, hogy minden nehézség dacára, nagyon sokszor ellenszélben haladva is érdemes felvállalni azt a küldetését, hogy a velünk együtt élő roma fiataloknak életpálya-utat biztosítson – mondta, s elismerően szólt arról is, hogy vezetői a Gandhit nem elzárni akarják, hanem hogy az minél több szállal kötődjön Pécshez. 

 A koncerten Antonio Vivaldi: Négy évszak című művének Oscar De Manuel spanyol flamenco zenész által készített átiratát hallhatta a közönség. Az ezúttal 20 fős „SziRom” Szimfonikus Roma Zenekaron kívül (amely tagjainak 90%-a roma származású, megálmodója és alapítója Batyi Róbert művész) mások mellett flamenco táncosok, valamint pécsi gimnazistákból álló kórus is színpadra lépett. A nagy sikert aratott rendezvény fővédnöke Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, a védnökei pedig Páva Zsolt és Virág Bertalan voltak. 

A pécsi Gandhi Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola Európa első cigány/roma nemzetiségi, érettségit adó intézménye. Már több mint húsz éve magas szinten ápolja és örökíti tovább a roma kultúrát, köszönhetően az európai vonatkozásban is páratlan szakmai-módszertani munkájának.  A fenntartó célja, hogy minél több hátrányos helyzetű, de tehetséges gyerek válassza a Gandhit, akiből az iskola és a tanulás segítségével új ismeretekre nyitott, ugyanakkor a hagyományaira is büszke felnőtt válhat.

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés