Kedd délelÅ‘tt az MSZP, pár órával késÅ‘bb pedig a Fidesz juttatott el szerkesztÅ‘ségünkbe egy közleményt. A szocialisták feljelentésére válaszul Pécs vezetÅ‘ politikai ereje trükközéssel gyanúsÃtja a baloldalt. Szerintük a várost súlyosan eladósÃtották és volt olyan, hogy napjában kétszer is jutalmat vettek fel.
Újra és újra bebizonyosodik, hogy a szocialista politikusok arcátlansága nem ismer határokat!
Most jogi csűrés-csavarással igyekeznek kibújni a felelÅ‘sség alól, Ãgy próbálják meg elkendÅ‘zni azt a tényt, hogy 2002 és 2009 között 3,2 milliárd, azaz 3200 millió forint közpénzt osztogattak szét és vettek fel fejenként sok millió forintot jutalomként – idÅ‘nként délelÅ‘tt és délután is!
Megpróbálják elkendőzni azt a tényt, hogy miközben 3200 millió forintot osztogattak szét, önmagukat fejenként sok millió forinttal megjutalmazva, aközben csődbe vittek egy várost, csaknem 40 milliárdos adósságot hagyva maguk után – amelyből 30 milliárdot már maguk is elismernek!
Az MSZP politikusainak pofátlansága határtalan! Gátlástalanul harácsoltak éveken keresztül, teli zsebekkel léptek le, most pedig, miután kiderült az igazság és mindaz, amit műveltek, még nekik áll feljebb!
Jogi csűrés-csavarás, hazudozás, önmaguk mentegetése és mosdatása helyett azt javasoljuk Tóth Bertalannak és társainak, hogy kérjenek bocsánatot a pécsiektől, a több millió forintos felvett jutalmaikat pedig fizessék vissza.
Hagyják abba elkeseredett küzdelmüket, amelyet az igazság ellen folytatnak, hagyják abba, hogy minden erejükkel azért dolgoznak, hogy ne derülhessen ki, mit is tettek valójában azokban az években, amikor vezetniük és gyarapÃtaniuk kellett volna Pécset.
Visszaéltek a pécsiek bizalmával, mert a város és a közösség helyett csak önmagukat gyarapÃtották, azt viszont bÅ‘kezűen, fejenként több millió forinttal, idÅ‘nként napjában kétszer!
Kérjenek bocsánatot a pécsiektÅ‘l mindazért, amit tettek, és vegyék tudomásul végre, hogy azoknak nem jár egyetlen forint jutalom sem, akik romba döntöttek, majd 23 évre zálogba vertek egy egész várost és több tÃzmilliárdos adósságot, lezüllesztett intézményeket, csÅ‘dközeli önkormányzati cégeket, eltrükközött buszokat, romokban lévÅ‘ szociális rendszert, elherdált közvagyont hagytak maguk után!
Fidesz Pécsi Elnökség
Pécs, 2011-12-20
Hozzászólások