Kezdőlap > Politika > Politika > Ki a felelős Pécs eladósodásáért?

Ki a felelős Pécs eladósodásáért?

2012. január 18. szerda, 14:46 Bereczki Lajos Politika
PDF
Szerda délután erről a kérdésről beszélt a sajtónak Hoppál Péter (képünkön), a Fidesz városházi frakcióvezetője. Egy nemrég lezárult bizottsági vizsgálat már rávilágított arra, hogy a múltban melyik képviselő mekkora jutalmat kapott. Most azt szeretnék megvizsgálni, hogy a városi költségvetés fojtogató adóssága pontosan kinek is köszönhető.



A csütörtöki közgyűlésen, önálló napirendben tesznek javaslatot egy eseti bizottság létrehozására, amely azt vizsgálná, hogy mikor történt a végzetes kötelezettségvállalás és kinek a nevéhez köthetők az ezt erősítő döntések. Éppen a jutalmakat vizsgáló eseti bizottság záró ülésén merült fel egy új grémium létrehozásának az ötlete – talán nem véletlenül –hiszen Pécs jelenlegi politikai vezetőinek a kezét évekre megköti az örökölt magas adósság. Pécs lakossága is melléállt az ügynek, hiszen egy telefonos közvélemény kutatás eredményeképpen a többség támogatná, hogy lássunk tisztán ebben a kérdésben.

Az előterjesztés szerint az 1990 és 2011 közötti időszakot vizsgálnák, az eseti bizottságba minden, a közgyűlést alkotó politikai erő delegálhatna egy személyt, az ötlet gazdája a FIDESZ-KDNP frakció pedig egy elnököt is adna. Így hét fővel kezdhetnék meg a munkát, amely idén március 22-én tenné le a képviselők elé a vizsgálat megállapításait.

Az MSZP már az ezt megelőző, a jutalmak kérdésével foglalkozó bizottságban sem vett részt, ezért kérdéses, hogy vajon most a részvétel mellett döntenek-e.  A másik kérdés az, hogy a márciusi anyag megállapításainak lesz-e más, akár büntetőjogi következménye is? Persze nem érdemes előreszaladni, várjuk meg egyelőre  a csütörtöki közgyűlést!

 

Hozzászólások  

 
0 #6 Tass 2012-02-06 22:22
Az eladósodást jellemtelensége k és az ellenőrzések elmaradása okozta.

"MA ÉN TÖMÖM MEG A ZSEBEM, HOLNAP TE. HARÁCSOLJUNK, AMÍG LEHET!"
Idézet
 
 
0 #5 Gordonka 2012-02-05 21:33
Amíg Bajnai Gordon az USÁ-ban egyetemi tanár-társait azzal bujtogatja, hogy Mo.-on veszélyben a demokrácia, s félelem uralkodik, addig a hazai -jogos- elszámoltatások at sokszorosan kell kifelé magyarázni, mert az USA külügyminiszter -asszonya nincs képben országunk valóságos helyzetéről, s a Bajnai-közeli professzorok rossz tanácsadóként félrevezetik Obamáékat Hungari-ügyben.

Nagy ellenszélben kell előre haladnunk! Ha egyáltalán lehetséges.
Idézet
 
 
0 #4 Panaszkezelési 2012-01-31 23:09
Elgondolkodtató mindhárom vélekedés.

Talán építőbb program szükségeltetne már, mint "vissza nekünk a hatalmat!"

Habár!

Amíg az oktatástól és a kultúrától elvonnak, és nem elsőbbséget biztosítanak nekik, addig lila-köd minden gazdasági megerősödés, minden felemelkedésről ígérgetés!
Idézet
 
 
0 #3 Tenfozsár 2012-01-31 23:01
Az elszámoltatás azért is elengedhetetlen , mert azok harsogják Orbánék alkalmatlanságá t a legvérlázítóbba n, akik a jelenlegi szegénységbe és adósságspirálba rántották az országot.

Más tervük, ötletük sincs, mint Orbán Viktor megbuktatása.

Milyen országvezetést kaphatnánk újra Mesterházitól, Gyurcsány Ferinktől, Kovács bácsitól (merjünk kicsik lenni), Lendvai Ildikótól, Szanyitól, Vadai Ágnestől és férjétől, s ha jönne is Szegedről Botka, ez a hataloméhes Orbán-legyűrő társaság rajta is átgázolna, mert nem a nemzet, nem a nép, hanem a pénz, a rang és cím-kórság fontos csak nekik.
Idézet
 
 
0 #2 Haizsy 2012-01-31 22:45
Már 21 éve elmaradt a pétergáborok, biszkuk elszámoltatása.
Könnyű most 21 év után ezt számon kérni Antal min.-elnökön, ui. eltelt 21 év. Akkor azonban még lehetett visszarendeződé stől tartani, ráadásul az "átadás vér nélkül" azzal a feltétellel történt, hogy nem érheti bántódás a kommunista elöljáróságot.
(Nem voltam ott, amikor ez a feltétel kihirdettetett, de hihetőnek tartom.)

Az elszámoltatás a környező országokban megtörtént, nálunk olyannyira elmaradt, hogy vérszemet kaptak a trón-közelben maradt kebelbarátok, s 2000 után már olyan biztonságban érezték magukat újra, hogy arcátlan gátlástalanságg al fosztogatták a közvagyont.

Megerősödött a demokrácia Mo.-on, tehát természetes, hogy lássunk tisztán: KIK OKOZTÁK A JELENLEGI ADÓSSÁG-ÁLLOMÁNYT, HOVÁ TŰNT 2002-TŐL A MAGYAR KÖZVAGYON JELENTŐS RÉSZE?
Idézet
 
 
0 #1 Tarnay 2012-01-19 17:46
Ez most komoly, nem tudják a választ kapásból?
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Kiemelt partnereink

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetések

Hirdetés
Hirdetés