Hétvégén tartotta kétnapos kongresszusát az LMP. Új parlamenti frakcióvezetőt választottak Jávor Benedek (képünkön) személyében, de a szövetségi politikáról is fontos döntések születtek. Lapunk olvasóit a szerda délelőtt elküldött sajtóközleményen keresztül tájékoztatják a történtekről.
Budapesten tartotta kétnapos kongresszusát a Lehet Más a Politika. Az eseményen részt vettek a párt Baranya megyei szervezetének küldöttei is. A kongresszus határozott irányt mutatott az LMP követendő szövetségi politikája tekintetében. A küldöttek úgy döntöttek, hogy az LMP nem vesz részt az Ellenzéki Kerekasztal munkájában, és önállóan készül a soron következő választásokra is, mivel nem kíván sem az MSZP-nek, sem a Gyurcsány Ferenc által vezetett Demokratikus Koalíciónak asszisztálni a hatalomba történő visszakapaszkodáshoz. Határozott célunk a FIDESZ ámokfutásának megállítása, de ebben nem lehet hiteles partner olyan politikai erő, amely maga is kivette részét a válság elmélyítésében, és kormányzásával hozzájárult a kétharmad kialakulásához.
Az LMP továbbra is kész az együttműködésre mind az országos, mind a helyi politikában, de erre olyan szövetségeseket keres, amelyek önmaguk is tiszta lappal indulnak. Ennek megfelelően elsősorban parlamenten kívüli pártokkal és mozgalmakkal igyekszünk szorosabb kapcsolat kiépítésére. Az önkormányzati munkában természetesen továbbra is támogatunk minden előremutató kezdeményezést, amely Pécs és Baranya megye érdekeit szolgálja, függetlenül attól, hogy azt mely párt képviselője indítja útjára.
Örömünkre szolgál, hogy a kongresszus az LMP megüresedett országgyűlési képviselői helyére a pécsi születésű és kötődésű Szél Bernadettet választotta. Meggyőződésünk, hogy ezáltal városunk és megyénk ügyei újabb támogatót nyertek az Országgyűlésben.
Keresztes László Lóránt
megyei koordinátor, LMP
Ladányi Attila
az Országos Választmány tagja, LMP
Hozzászólások
Alig van támogatottságuk , s ha az országvezetés lenne a feladat, leblokkolnának.
Tessék elképzelni, hogy ők hogyan tudták volna azt a feladatot megoldani, amit Orbán Viktor az EU-konferencián -nemcsak baloldali nemzetközi ellenszélben- higgadtan és tárgyszerűen abszolvált.
Még a magyar Göncz Kinga és Bokros Lajos is azt erősítette, hogy Mo.-on sérül minden, az ország a vesztébe rohan, a kormány alkalmatlan.
Mintha korábban Bokrosék, Gönczék sokkal eredményesebbek lettek volna!
Nem mondom, hogy jól alakulnak a dolgaink, csak azt tudom, hogy más vezetéssel még több problémánk lenne.
Ígérni, lila ködöket kergetni és elméletieskedni nem azonos a kormányzással!
Szél Bernadettnek szurkolunk, de csak finoman kérdezem: a magyar és a világtörténelme t elég jól ismeri?
Átlátja, hogy miféle érdekek és pénzhatalmak fenekednek ellenünk?
JÓ MUNKÁT MINDENKINEK!
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.