Hosszú pereskedés után ma jogerÅ‘s Ãtéletet hozott a Zalaegerszegi Törvényszék, amelynek köszönhetÅ‘en Pécs visszaszerezte buszparkját, amelyet korábban a Közgyűlés tudta és felhatalmazása nélkül, gyanús körülmények között eladott, majd több, mint egy milliárd forintért visszabérelt a Pécsi Közlekedési Zrt. korábbi cégvezetése.
A buszok immár hivatalosan is visszakerültek Pécs tulajdonába, ezzel pedig újabb lépést sikerült tenni a közösségi közlekedés megerÅ‘sÃtése, illetve fejlesztése és modernizálása felé.
Továbbra is határozott célunk, hogy csak a pécsiek érdekeit szolgáló, jól szervezett és működtetett tömegközlekedés legyen a városban, ezért további lépéseket fogunk tenni ennek érdekében. A buszok visszaszerzésével lehetÅ‘ségünk nyÃlik olyan szakmai döntések meghozatalára is, amelyek meggyorsÃtják és lehetÅ‘vé teszik, hogy a pécsi közösségi közlekedés mielÅ‘bbi megújÃtását.
Polgármesteri Kabinetiroda