Kezdőlap > Sport > Egyéb > Két „Aranygyűrűt” osztottak ki!

Két „Aranygyűrűt” osztottak ki!

2011. december 23. péntek, 06:49 Pucz Péter Egyéb
PDF
A korábbi szokásoknak megfelelően, az esztendő végén, 2011. december 22-én, csütörtökön megtartották a Pécsi VSK évadzáró összejövetelét. Ennek kapcsán, a hagyományok jegyében, két „Aranygyűrűt” (képünkön) is kiosztottak.





Soha nem az volt a kétséges, vajon méltó kezekbe kerül-e a Pécsi VSK bármilyen kitüntetése! Szerencsére, örökké a bőség okozott szakmai „gondot”, az odaítélésnél. Megint leltek a döntéshozók két olyan sportolót, akik egész pályafutásukkal adtak példát, sokaknak. Ezért Viniczainé Kovács Ildikó, tájékozódási futó, valamint Füzesi József, kosárlabdázó, mostantól az egyesület legrangosabb megbecsültjei közé tartozik.

Mielőtt azonban az ékszereket átadták volna, Káldy József, az egyesület társadalmi elnöke, valamint Czerpán István, ügyvezető elnök szólt, a különböző sportágak összejött képviselőihez, a pécsi Dominikánus Házban. Utóbbi el is mondta, nehéz pénzügyi szezont hagyott maga mögött a vasutas sportkör. Akadt olyan időszak, amikor hónapokig nem jutottak anyagi javakhoz a szakosztályok, mégis sikerült talpon maradniuk.

Ezután kiderült, a PVSK egy kincsesbánya, ami lassan, évszázada „termeli” a sportban a tehetséges, szorgalmas versenyzőket. Jelenleg még két olyan jelöltjük akad, aki akár kijuthat a 2012-es, londoni, nyári olimpiára. Ez pedig erőt adhat másoknak is, a különböző versenyeken.  

Egy hölgy és egy úr a díjazott

A tájékozódási futónő, Viniczainé Kovács Ildikó, a karrierje során szinte számtalan magyar bajnoki címet szerzett. De már az utánpótlás neveléséből, illetve a sportesemények szervezésből is kiveszi a részét. Egész eddigi sportos élete alapján érdemelte ki a jutalmát.
A kosárlabdázásban évtizedeket töltött el Füzesi József edző. A nyugdíjas pedagógus rengeteg gyermekkel, fiatallal ismertette meg a népszerű labdajáték alapjait. Örökké, fáradhatatlanul hitt a játék erejében. Ezek után nem csoda, ha nem csak felmerült a neve, de át is vehette a maga gyűrűjét, a PVSK címerével díszítve.

Kiemelt partnereink

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetések

Hirdetés
Hirdetés