Biczótól sokat várhatunk jövőre

Kezdőlap > Sport > Egyéni sportok > Biczótól sokat várhatunk jövőre

Biczótól sokat várhatunk jövőre

2011. december 22. csütörtök, 08:56 Pucz Péter Egyéni sportok
PDF
Talán 2012-ben, majd nem fogja nyomasztani a teher, ami a tehetsége miatt nyomhatja a vállát. A 2012-es nyári olimpián (képünk illusztráció) is a vízbe vetheti magát Biczó Bence, pécsi úszó. Aki a korosztályában a legjobb volt, de a felnőttek között még szoknia kell az uszodák légkörét.




Az 1993-as születésű sportember, Nagykanizsán kezdett sportolni, úszni. Akkoriban, 1999-ben csupán hatéves volt, ami az általa művelt sportágban talán nem is annyira számít ifjoncinak. Hamar kiderült, nem süllyedt el a medence vízében. Ezért aztán, a Dél-Zalai Vízmű SE versenyzője, a családjával együtt Baranyába, egy, a megyeszékhelyhez közeli településre költözött. Ahonnan könnyen elérhette minden hajnalban az Abay Nemes Oszkár Sportuszodát, Pécsett.

Ekkor, 2007-ben Sántics Béla edző vette át a fiatalember felkészítésének irányítását. Mivel a szakember már nevelt olimpiai résztvevőt, hát lehetett benne reménykedni, eredményes lesz a páros. Eddig nem is okoztak csalódást a szimpatizánsoknak, a sportág kedvelőinek.

Az út már mostanáig is hosszú volt, ám messze még a vége. Hiszen Biczó Bence 2009-ben, a finnországi Tampere városában, a Nyári Európai Olimpiai Fesztiválon, egy arany-, illetve egy ezüstérmet vehetett át.

Finnország akár a kedvenc országai közé is tartozhat Bencének. Aki 2010-ben, a skandináv ország fővárosában, Helsinkiben, az ifjúsági Európa-bajnokságon folytatta a remek sorozatot. Ott ugyanis a pécsi induló, a dobogó legfelső fokára állhatott fel. Nem csoda, ha senki sem tudta megelőzni. Lévén, hogy a kontinens legjobb korosztályos időeredményével csapott a célba, 200 méteres pillangón.

A világ másik felén, Szingapúrban, ugyanebben az évben, a nyár derekán rendezték meg az I. Ifjúsági Olimpiát. Ahol szintén 200 méteren, pillangózásban nem akadt nála fürgébb, az uszodában. Ezzel élete eddigi legnagyobb sikerét könyvelhette el az úszó.

Azért még nem volt vége a sikerévnek, mert 2010 telén, Hollandiában, Eindhoven városában rendezték meg a rövid pályás kontinensviadalt. A szokásos távon, 200 méteren, természetesen pillangóban, harmadikként fejezte be a hosszokat a tehetség. Ennek bronz lett a méltó jutalma.

Eközben Biczó teljesítette a jövő évi, immár felnőttek számára, megrendezésre váró ötkarikás játékok nevezési A-szintjét. Addig nyilván még rengeteg edzés vár a Biczó-Sántics tandemre. De ha sikerül nekik az előre megírt program végrehajtása, akkor lesz miért izgulniuk a pécsieknek is.

Az már csak különös ízt adhat a várható nagy csatának, ha megjegyezzük: Biczó egyik legnagyobb vetélytársa, a szintén magyar színekben tempózó világklasszis, Cseh László lehet. Ez számukra akár érzelmi viharokat is kavarhat, ám a szurkolók részéről, talán nem tűnhet veszélyesnek a dolog.

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Kiemelt partnereink

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetések

Hirdetés
Hirdetés