Kezdőlap > Sport > Egyéni sportok > Gyurkovics még emelhet a téten

Gyurkovics még emelhet a téten

2012. január 11. szerda, 06:56 Pucz Péter Egyéni sportok
PDF
Pécsi színekben, súlyemelő (a képen a sportág emblémája) még nem volt olimpiai játékon. Most, erre Gyurkovics Ferencnek, a Pécsi Súlyemelő Egyesület (PSE) sportolójának van esélye. Tavasszal emelhet akkorát, ami miatt Londonban, 2012-ben is dobogóra léphet, a 105 kilogrammosok között.





A 2004-es, Athénben megrendezett nyári olimpiára ugyan kijutott Gyurkovics Ferenc, de akkor a Tata egyesültének volt igazolt versenyzője. Abban az időben, az a verseny kalandosra, hosszú évekre meghatározóra sikeredett, Gyurkovics pályafutásában. A Nemzetközi Súlyemelő-szövetség, illetve a Nemzetközi Olimpiai Bizottság álláspontja szerint, ugyanis a magyar súlyemelő doppingvétséget követett el. Ezért eredményét törölték, ezüstérmét visszavették, aztán kizárták az olimpián indulók közül.

Nem rövid pereskedést követően született egy olyan döntés, ami alapján a következő, a 2008-as, Pekingben megrendezett ötkarikás játékokon, eleve el sem indulhatott a versenyző. A nemzetközi sportszervezet azonban az összes, további nyári játékokról is kizárta volna Gyurkovicsot. Ezzel szemben, egy másik döntés okán, végül ez megváltozott. Vagyis, akár újra a hazai sportot képviselheti, ha a legjobb lesz, az elkövetkezőkben az emelő.

A súlyemelésben, az olimpiai kvótaszerzés nem egyszerű. Ha valaki kiemelkedő eredményt ér el, akkor sem magának, hanem az indító nemzetnek szerez jogot, a nevezésre. Ekkor az adott, helyi sportszervezet, a magyar jelölheti ki, kire számít. Ha azonban egyéni lehetőség nincsen, akkor egy-egy ország, még csapatban is kiharcolhat egy nevezést. Természetesen ilyenkor szintén a szövetségi kapitány terjeszti jelöltje nevét az elnökség elé, ahol ezt általában jóváhagyják, elfogadják.

Jelen állás szerint, Magyarország még nincs azon nemzetek között, akik elküldhetnek legalább egy erős embert egy olimpiára, most éppen Londonban. A helyzet ennek ellenére sem reménytelen!

Elvileg, a férfiak között még három olyan harcban álló akad, akik közül bizonyosan kikerül az az egy, aki a következő ötkarikás rendezvényen, bizonyíthatja rátermettségét. Minderről a kapitány beszélt, aki minden híresztelés ellenére kijelentette, Gyurkovics Ferenc is azok közé tartozik, akik még versenyben maradt. Vagyis nincsen döntés!

Árnyalja a kérdést, milyen módon lehet összevetni a különböző súlycsoportokban indulókat. De ez sem okozhat gondot, mert a sportág irányítója kijelentette, mindent előzőleg tisztáznak az érintettekkel. Alapvetően, a helyezési szám fogja eldönteni, ki öltheti magára az olimpiai formaruhát. Vagyis a sandaság kizárva, még akkor sem mérlegelnek a választásnál, amennyiben valaki a gyengébb eredménnyel, a saját mezőnyében esetleg jobb helyezésre pályázhatna a dobogón, szakítása, lökése során.

Vagyis, jelen álláspont szerint, Gyurkovics Ferenc lehet az első pécsi nehézatléta, aki egy baranyai egyesületet, illetve várost képviselhet, egy négyévente megrendezett világeseményen.

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Kiemelt partnereink

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetések

Hirdetés
Hirdetés