Huszadik alkalommal kerül szembe egymással a PVSK-Pannonpower és a Körmend (a képen a csapat cÃmere), a férfi kosárlabda NB I A-csoportjában, 2003-tól. Amióta a Pécs újra a legjobbak között szerepel, hét esetben verte meg a vasi alakulatot. Szombaton megszülethet a 3000. kosár is a párharcban.
Jobban állnak a Körmendiek a statisztikák alapján, ez kétségtelen. Hiszen az eddigi 19 összecsapás során, a Pécs 7 sikere mellett 12 esetben a Vas megyei kisváros kosarasai bizonyultak jobbnak. A mostani pályaválasztók 1392 pontot szerzetek, miközben kaptak 1542-et. Vagyis, az összesÃtett számláló 2934-et mutat. EbbÅ‘l következÅ‘en, a soros ütközetben, a 66. pont lesz a kerek 3000.
Kizárólag a pécsi eseményeket megnézve, már azért jobb a helyi erÅ‘k mutatója. Mert a 9 küzdelembÅ‘l 5 hozott hazai gyÅ‘zelmet, mÃg 4-szer a látogatók örülhettek. De például legutóbb, a 2010-2011-es szezonban, Pécsett a vasutasok voltak jobbak. Akkor 88-76 lett a vége a dolognak.
Elvileg három pécsi kosaras is kerek számhoz érkezhetne, az idei találatokat illetÅ‘en. De Andrija Csirics a sérülése miatt aligha gyarapÃthatja az eddig elért 294 pontját. A 197-en álló Jara Rubin Doyne számára nem lehet gond a 200-as határ átlépése. Nehezebb a helyzete Nikola Vaszojevicsnek, aki 188-nál foglal helyet. Igaz, idén már tÃzszer szórt legalább 12-t, vagy annál többet, de azért a Körmend ellen ez kemény diónak számÃt.
A kiválóan szereplÅ‘ Körmend, 15 játéknap után a bajnoki táblázat 2. helyén áll. A 13 megnyert mérkÅ‘zés mellett 2 esetben kaptak ki. Dobtak 1334 kosarat, ami a második legtöbb, a Szombathely mögött. Kaptak 1062-t, ami szintén jónak számÃt, bár akadnak jobban védekezÅ‘ gárdák is a hazai mezÅ‘nyben.
A PVSK-Pannonpower Körmend elleni meccsét 2011. január 21-én, szombaton, 18 órai kezdettel rendezik meg Pécsett, a Lauber Dezső Sportcsarnokban.