Kezdőlap > Sport > Kosárlabda > Taggyűlést kell összehívni!

Taggyűlést kell összehívni!

2012. január 27. péntek, 08:38 Pucz Péter Kosárlabda
PDF
Amit a „nép egyszerű” gyermekei már réges-régen tudtak, arra a felelősök is rájöttek. A pécsi női kosárlabdázás olyan alapon nem működhet tovább, mint korábban. Vagyis egy lyukas kosárba nem lehet, nem érdemes beleszórni a pénz. Ebben értett egyet Csizi Péter alpolgármester, Németh Károllyal (a képen balra), a felügyelő bizottság tagjával.



Természetesen megint a pénzről, illetve annak fokozott hiányról szólnak a hírek. A profi női kosárlabda léte forog kockán. A tartozások lejárnak hamarosan, a szállítók, pénzintézetek pedig követelik a magukét.

– Sürgősen taggyűlést kell összehívni – jelentette ki Németh Károly, korábbi válogatott játékos. – Ebben jutottunk azonos álláspontra Csizi Péterrel, Pécs Megyei Jogú Város egyik alpolgármesterével, aki a sportért is felelős. A helyzet már a kritikusnál is rosszabb, vagyis valamit tenni kell. Ezért fogjuk kezdeményezni a taggyűlés sürgős összehívását.  

Korábban, a gazdaság társaság körül forgolódó személyek sok-sok ígértet tettek, amiből csak kevés valósult meg. Ezért aztán, a mostani játékosok, edzők is legtöbbször „hitelben” játszottak, várva a jogos, szerződésben meghatározott jussukra. A pillanatnyi állapotok tarthatatlanok, ez könnyedén belátható. A legrosszabb megoldás a sportág átmeneti megszüntetése lenne. Akadt ilyenre példa, elég, ha a hamvaiból újjáéledt diósgyőri, netán ferencvárosi példát emlegetjük. Igaz, az említett alakulatok már túljutottak a krízisen, amiben a pécsiek még a fejük tetejéig vannak benne.

Furcsa tulajdonosság

A földi halandó szerint a tulajdonosság azt jelenti, hogy erkölcsi, de inkább anyagi felelősséggel bír valaki, egy társas vállalkozásban. Jelen esetben egy kft-ről szól a fáma, amiben benne van Iványi Dalma is. A baranyai kosárlabdázás egyik legnagyobb alakja, azonban nem jókedvében lett a legnagyobb tulajdoni hányad felett rendelkező személy. A tartozás fejében, álságos módon kapott értéktelen részt, egy félig-meddig csődtömegben. Ha tehát bukik a mutatvány, akkor úsznak az ő valódi milliói. Miközben, a formális logika alapján éppen neki kéne még „betolni” pár fillért, a tartozások fedezésére, a napi működés feltételinek biztosítására.

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Kiemelt partnereink

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetések

Hirdetés
Hirdetés