Kezdőlap > Sport > Kosárlabda > Nem pénzért hajtanak!

Nem pénzért hajtanak!

2012. február 02. csütörtök, 13:35 Pucz Péter Kosárlabda
PDF
A profi arról ismerszik meg, hogy pénzt kap azért, amit csinál. Ezrek szerint a Pécs 2010 női kosárlabdacsapata (képünkön korábbi kupáik közül látható pár), Zseljko Djokics vezetésével már a vérprofi kategóriába tartozik. Őket tényleg nem az érdekli, mennyi van a bankszámlájukon. Pusztán a sikerért, a munkáért hajtanak.



Akár úgy is kezdhetnénk, hogy megindult a játékosok sztrájkjának első hulláma, de ez nem lenne igaz! Az viszont fedi a valóságot, miszerint Sarok Nikolett nem vett részt a délelőtti edzésen. De csak azért maradt farmernadrágban, mert fáj a bal lábfeje, ami miatt orvoshoz jár. Mellette ült a sportcsarnok padján Török Szilvia, aki szintén nem szüntette be a tréninget. De mint korosabb játékosnak, neki egy kisebb pihenőt adott a szakmai irányítás.

– Mi nem beszélünk anyagi dolgokról – jelentette ki Zseljko Djokics, vezetőedző. – Egyszerűen csak végezzük a dolgunkat, mint akiket a gondok elkerülnek, nem érintenek meg. Készülünk az újabb feladatokra, a Baja, illetve a Zalaegerszeg ellen. Mert elsődleges célunk a legjobb négy közé kerülés elérése, a bajnokság alapszakaszában.



Nem szakmai, anyagi gondok miatt miatt aggódhat Zseljko Djokics

– Mégis, meddig lehet a sportolókat motiválni, fizetés nélkül?
– Egyrészt sokáig, másrészt viszont nem tudom pontosan meghatározni, hol is van a bűvös határ. Egyelőre megy a dolog, a jövőbe meg nem látok. Jelenleg mindenki keményen „gyűri az ipart”, ez foglal le minket, nincsen erőnk más tényezőkkel foglalkozni.

– Ennek ellenére a végtelen halogatás nem lehet a cél, a zsebbevágó gondok esetén!
– Ez így van, mindenki beláthatja. Ám van, amikor nem a forint, más fizetőeszköz lebeg az ember szeme előtt, hanem annak a lehetősége, hogy megszorongassa a Sopront, meg a Győrt. Vagy a Ferencvárost, legutóbb, hazai környezetben.

Szerinted lehetünk bajnokok?

Szép is az, amikor hurkot dobnak a hóhér nyakába. Ezt tette Djokics, amikor megkérdezte: „Szerinted lehetünk bajnokok?” Három évtizednél több meccsrutinnal, néhány bajnoki arany megünneplésével, némi tapasztalattal, egy „vidéki” tudósító erre jót nem válaszolhat. Vagy hazudik, mesél, köntörfalaz, vagy kimondja: nem! (Ez utóbbira esett a választás.). Mert a Sopron, meg a Győr jelenleg erősebb, több tekintetben is. Anyagilag mindenképpen. Ami nem elhanyagolható szempont, még akkor sem, ha Pécsett érdekes profizmus hónapjait, éveit élik át a játékosok, szakmai vezetők.

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Kiemelt partnereink

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetések

Hirdetés
Hirdetés