A hetedik lesz az ezerötszázadik

Kezdőlap > Sport > Vizilabda > A hetedik lesz az ezerötszázadik

A hetedik lesz az ezerötszázadik

Pucz Péter Vizilabda
PDF
A pécsi férfi vízilabdázók szinte biztosan teljesítik tervüket az ob I-ben. Vagyis elérhetik a 7. helyezést, a 2010-2011-es évadban. Május 1-én a Ferencvárost fogadják, akár gólünnep is lehet belőle. A képen Petik Attila edző átható.



Immár hatodik élvonalbeli évadjuk végéhez közelednek a PVSK-Füszért vízipólósai. Eddig majdnem mindig sikerült elérniük a korábban meghatározott célkitűzéseket. Most, a rájátszásban az 5-8. pozícióért ment, illetve megy a küzdelem. Az anyagi lehetőségeket ismerve, a hazai erőviszonyokat figyelembe véve, a Petik Attila edző által irányított alakulat nagyjából addig jutott el, ameddig a szakemberek várták.

A vasárnap, 17 órakor, a Ferencváros ellen kezdődő küzdelem több szempontból is érdekes lehet. Egyrészt, a korábban óriási sikereket elért FTC jelenlegi vezetője, Ambrus Tamás hosszú időn keresztül dogozott Pécsett. Másrészt viszont, esetleges szerencsés keretek között, éppen a Fradi hálójában köthet ki a PVSK-Füszért 1500. élvonalbeli gólja.



Mint partra vetett halak,úgy várnak sorsukra a kapuk

Ahhoz azonban legalább hétszer be kell venni az ellenfél kapuját. Ami cseppet sem lehetetlen, ám nem elsődleges feladat! Mert ugyan az eddigi 1493 találat után valóban 7 szükséges a kerek számhoz, de nem mindenek felett.

– Ki lehet kapni 7-22-re, akkor bizony nincsen sok értelme a fontos állmásnak – vélekedett Petik Attila. – Ezzel szemben, ha valaki nyer, mondjuk 6-5re, akkor ugyan a jubileumot elhalasztja a gárdája, mégis értékes bajnoki pontokkal gyarapodhatnak. Előbb-utóbb persze valaki bedobja azt a gólt, amiről most szó van, ám annak fontossága az említett nézőpontból is vizsgálható.

Eddig Bóbis a legjobb

A helyi pólósok elmúlt hatéves, vagyis ob I-es históriájában ez idáig Bóbis Máté volt a legeredményesebb. Nemrég jutott túl a 200. hálóba elhelyezett lövésen. Ezzel természetesen egyeduralkodó az összesített listán. Idén került az élre, a mögötte lévÅ‘ Czigány Károly ugyanis korábban 182-ig jutott, de Å‘ már kettÅ‘ szezon óta nem tagja a pécsi keretnek. Vagyis pillanatnyilag nem folytathat versenyt, ebben a kategóriában.    

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Kiemelt partnereink

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetések

Hirdetés
Hirdetés