Március 23–26. között visszatér a Csillagászati Hét, nem is akármilyen programmal: Hallhatunk többek között a James-Webb űrtávcsÅ‘ legújabb felfedezéseirÅ‘l, a magyar űrkutatás aktualitásairól, a leendÅ‘ magyar űrhajós kiválasztásáról, sÅ‘t ismét műsorra tűzik a korábbi években nagyon népszerű, a sci-fi filmek valóságtartalmát vizsgáló elÅ‘adást is. Kizárólag ezen a hétvégén fulldome vetÃtések is lesznek a szokásos elÅ‘szavas planetáriumi elÅ‘adások mellett.
A magyar űrtevékenység jelene és jövÅ‘je cÃmmel tart elÅ‘adást Dr. Ferencz Orsolya űrkutatásért felelÅ‘s miniszteri biztos. Izgalmas idÅ‘szakot élünk, ugyanis 4 jelöltre szűkült a leendÅ‘ magyar űrhajós kiválasztási folyamata. Ennek hátterérÅ‘l, érdekességeirÅ‘l is hallhatunk az elÅ‘adáson.
Még az elÅ‘zÅ‘ évszázadban kezdték tervezni, végül több mint 10 milliárd dollárba került és 2021 decemberében állÃtották pályára. Mi történt azóta a James Webb-űrtávcsÅ‘vel és mik az elsÅ‘ év eredményei? Kiderül Dr. Frey Sándor elÅ‘adásán.
Az Apollo program során utoljára 1972-ben járt ember a Holdon, majd a NASA a 2010-es évek végén meghirdette az Artemis programot. Ennek egyik célja visszatérni a Holdra és az elsÅ‘ lépések már sikeresen meg is történtek. A Vissza a Holdra – Az Artemis-program cÃmű elÅ‘adás a projekt eddigi történetérÅ‘l és a tervezett következÅ‘ lépéseirÅ‘l ad áttekintést.
Sci-fi vagy valóság – mit higgyünk el a hollywoodi filmekbÅ‘l? Az űrkutatás népszerű kérdései évrÅ‘l évre megihletik a filmkészÃtÅ‘ket, ám sokszor kiszÃnezik azt. Mit higgyünk el mindebbÅ‘l? Olyan sci-fi filmek jelenetei alapján ismerhetjük meg a választ, mint az Armageddon, a Csillagok között, a MentÅ‘expedÃció, a Star Wars és a Star Trek.
A gyerekek izgalmas Mars-küldetésen vehetnek részt, amely során tablet segÃtségével robotot is irányÃthatnak a vörös bolygó felszÃnén, vagy akár űrhajós sisakot is felpróbálhatnak.
Az Utazó Planetárium közreműködésével az szokásos planetáriumi vetÃtések mellett kizárólag ezen a hétvégén fulldome vetÃtések is lesznek több korosztály számára. A filmek teljes kupolás, látványos 3 dimenziós térhatásúak, amely során a nézÅ‘k szinte megérinthetik a csillagokat, bolygókat.
Ezen kÃvül rengeteg kÃsérÅ‘ program várja az érdeklÅ‘dÅ‘ket: távcsöves bemutatók, biztonságos napfoltmegfigyelés, planetáriumi elÅ‘adások, Varázsóra fizikai bemutatók és virtuális valóság játékok a VR Univerzumban.
Részletek: https://www.zsolnaynegyed.hu/programok/csillagaszati-het-2023
Forrás: ZsÖK