Kezdőlap > Kultúra > Színház
Színház

12 bemutató, melyből 3 ősbemutató - Minőség minden műfajban a Pécsi Nemzeti Színház repertoárján

Színház
PDF

Még javában tart a színházi évad, ám a Pécsi Nemzeti Színház vezetése már a jövő évad tervét is kihirdette 2024. április 26-án. Lipics Zsolt igazgató a Színház téren tartott nyilvános eseményre a már hagyományos és nagyon népszerű ingyenes Erkélykoncert keretében invitálta a Színház térre a kedves színházat szerető, érdeklődő közönséget és a sajtó képviselőit.

 

Az évad végéig még sok feladat vár a Bóbitára

2024. április 30. kedd, 17:10 Major Zoltán Színház
PDF

Áprilisban új időszaki tárlat nyílt a Bóbita Bábszínház bábmúzeumában, az elkövetkezendő hónap során pedig még két bemutató és számos tájelőadás, illetve több külföldi vendégszereplés vár a bábszínház társulatára, így elég sűrűre sikeredik az évad vége. Sramó Gábor igazgatóval beszélgettünk a Brighella Bábtagozattal fennálló kapcsolatról, illetve a május-júniusi programokról. (Képünkön: jelenet a Torzonborz és a holdrakéta című előadásból, amellyel Budapesten lépett fel a társulat április végén. Fotó forrása: Bóbita Bábszínház).

 

Báb-tér-kép: a Brighella 20 éve a Bóbita bábmúzeumában

2024. április 27. szombat, 08:28 Major Zoltán Színház
PDF

Április 20-tól látható a Bóbita Bábszínház bábmúzeumában a szatmárnémeti Harag György Társulat Brighella Bábtagozatának kiállítása „Báb-tér-kép” címmel, amely húsz év történetét összegzi számos báb, díszlet és fotó segítségével. A megnyitó után Nagy Reginával, a Brighella Bábtagozatának vezetőjével, művészeti vezetőjével beszélgettünk többek között az elmúlt húsz évről, a kezdetekről, a kiállítás anyagáról, a Bóbitával való kapcsolatról és a Brighella sikereiről. (Fotók: Mizerák Andrea)

 

Csirkefej a kaposvári Országos Színházi Találkozón!

2024. április 12. péntek, 10:15 Színház
PDF

altA kaposvári Csiky Gergely Színház, az idei Országos Színházi Találkozó házigazdája április 5-én közzétette a 2024. június 10-16. között zajló seregszemle hivatalos versenyprogramját. A Pécsi Harmadik Színház Spiró György Csirkefej című drámájából született előadása is bekerült a versenyprogramba. (Fotó: Hatházi-Müller Andrea)

 


1. oldal / 12
Hirdetés
Hirdetés