Archívumok

Szűrő 

  • Kínába repülnek a Pécs2010 táncos nagykövetei

    Tánc
    A Sanghaji Világkiállításon, majd Baranya testvérmegyéjének központjában szerepel a Mecsek Táncegyüttes, melynek tagjai ma szállnak gépre a távol-keleti bemutatkozáshoz. A néptáncosok a közelmúltban lettek a Pécs2010 EKF program Nagyk...
  • Különleges hangulatú park épül a Kálvária-dombon

    Közélet
    A városfalon kívül, de a pécsi történelmi belvárostól kőhajításra található Pécsett, a Kálvária-domb. Az a természetvédelmileg is fontos terület, ami a katolikus vallás szempontjából sem közömbös. Az alagút fölötti helyszín m...
  • Gyerekektől - gyerekeknek: Hamupipőke

    Tánc
    Kedd délután Pécsett az Apáczai Nevelési és Általános Művelődési Központ (ANK) színháztermében ismét megtörtént a csoda. A Hamupipőke című népszerű mese táncváltozatát láthattuk, két felvonásban. A most is teltházas előadás...
  • Az EKF együttműködik a vendéglátósokkal

    Közélet
    Örvendetes eseménynek lehettünk tanúi ma délelőtt, az Aranykacsa vendéglőben, amikor De Blasio Antonio,  Pécs város polgármesterének EKF megbízottja, Háber Tamás, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke és Ruzsa Csaba, az E...
  • Csigaház

    Zene
    Egy húron pendülünk? A Csigaház a Pannon Filharmonikusok óvódás korú (4-8 év) gyermekek részére induló sorozata. A zenés-játékos foglalkozások a Civil Közösségek Háza nagytermében kezdődnek, majd csigaházastól átköltöznek a hang...
  • „Baranya megye bora – 2010”

    Közélet
    A Baranya Megyei Önkormányzat 2010-ben tizenegyedik alkalommal hirdette meg borversenyét. A versenyt – hagyományosan – Villányban, a Teleki Zsigmond Szőlészeti Szakképző Iskolában rendeztük meg. Neves baranyai borszakértőkből álló, 9 t...
  • Irodalmi fesztivál Pécsett, már nem először

    Irodalom
    Hosszú hagyományokról nem beszélhetünk, ha II. Pécsi Irodalmi Fesztiválról emlékezünk meg. De azért a szervezők, a Pécsi Művészetek és Irodalom Háza, valamint a Jelenkor című folyóirat szerkesztői jobb helyzetben vannak, mintha most k...
  • Legfrissebb közlekedési hírek Pécsett

    Rövid Hírek
    A Sopianae-terv keretében felújított Nagykozári úton május elejétől újra lehet közlekedni.A hét második felében a Megye utca az Anna u. – Papnövelde u. közötti szakaszon néhány napra aszfaltozás miatt teljes szélességében le lesz z...
  • Nemzeti konyhánk sajátosságai, gondolati síkon

    Irodalom
    Egy ország konyhája, annak művészete – ha akad olyan – mindenképpen üzen a történelemről. Ez is kiderült, amikor Cey-Bert Róbert, egy szerzőpáros egyik tagja beszélt legújabb könyvéről, amiben filozófiai mélységekig taglalja a haz...
  • Művészeti nevelés a Kertvárosban

    Közélet
    <!-- /* Font Definitions */ @font-face {font-family:Wingdings; panose-1:5 0 0 0 0 0 0 0 0 0; mso-font-charset:2; mso-generic-font-family:auto; mso-font-pitch:variable; mso-font-signature:0 2...
  • Ciprusok kerültek a Rókus sétányra

    Közélet
    Az Európa Kulturális Fővárosa építkezései során megújult Pécsett, a Rókus sétány is. Ennek során azonban európai ciprusok estek áldozatul a beruházásoknak. Az egyik virágtartó betonkazettában ötből csupán kettő élte túl az elmú...
  • Villanyoszlopnak hajtott a részeg autós

    Rövid Hírek
    Nemcsak gyorsan hajtott, ittas is volt az a férfi, aki kedden hajnalban törte össze autóját Pécsett a Hársfa utcában. Nem bírt bevenni egy kanyart, és villanyoszlopnak ütközött. A balesetben senki sem sérült meg, az anyagi kár több száze...
  • Még jó az út, de már zökken a kerék

    Közélet
    Éppen kettő héttel ezelőtt, egy szép, napos, szerdai délelőtt során tömték be az útjavítók azt a kátyút, aminek sorsát igyekszünk nyomon követni. A jelenleg még jó állapotban lévő, a Kálvin János úton elterülő korábbi útseb j...
  • Modern kor, Mobilkor Alapítvány, hordozható kór

    Közélet
    A világ a mobiltelefon feltalálása, pontosabban világméretű elterjedése előtt is működött valahogyan. De ha napjainkban, egy varázsütésre az összes elnémulna egy napra, hétre, hónapra, akkor bizonyosan sokak élete nagyon megnehezülne. ...
  • A volt Munkásőrlaktanya új életre kel

    Közélet
    <!-- /* Font Definitions */ @font-face {font-family:Wingdings; panose-1:5 0 0 0 0 0 0 0 0 0; mso-font-charset:2; mso-generic-font-family:auto; mso-font-pitch:variable; mso-font-signature:0 268435456 0 0 -2147483648 0;} ...
  • Építészet ma: Getto Tamás

    Közélet
    Hétfő este folytatódott a Dél-Dunántúli Építész Kamara szervezésében létrejövő Építészet és Kontextus című rendezvénysorozat, amely a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa programhoz kapcsolódik. Az esemény „Építészet Ma” ...
  • Kulturális hidak épülnek Pécsett

    Színház
    Hat évvel ezelőtt Ensemble néven indult a társulat, amely arra tesz kísérletet, hogy üres tereket színházzal, a művészet jelen valóságával töltsék meg. Az Üres Tér Társulat fiatal, független alkotói most a keleti városrészt célozt...
  • Száztagú holland koncertfúvós zenekar koncertezik Pécsett

    Zene
    A Magyar Fúvószenei Nagydíj (Wind Music Grand Prix of Hungary) szervezői igazi kuriózummal lepik meg a koncertfúvószene kedvelőit. Az 1864-ben, a hollandiai Loon op Zandban alapított „Koninklijke Sophia's Vereeniging” szimfonikus koncertfúv...
  • „Baranya Megye Bora – 2010” Borverseny

    Rövid Hírek
    A Baranya Megyei Önkormányzat 2010-ban ismét kiválasztja a Baranyában termelt borok közül a legnemesebbeket, amelyek méltón képviselhetik megyénket itthon és külföldön. A megmérettetésre április 27-én, Villányban borversenyt hirdet. A ...
  • Táncünnep az Apáczaiban

    Tánc
    A pécsi Apáczai Nevelési és Általános Művelődési Központ (ANK) tanárai és diákjai nagy fába vágták a fejszéjüket. Gyerekek mutatnak be egészen ifjú közönségnek egy közismert mesét, a Hamupipőkét, a tánc eszközeivel. Az előad...
Hirdetés
Hirdetés