Legalábbis a kiállítás anyagából ítélve a két fotós biztosan nem. Egyrészt a vizes témák miatt, másrészt pedig egy igazi kuriózum, az olasz Ivreában készült narancsdobálókat ábrázoló fotók miatt. A „Nem úsztuk meg szárazon” címet viselő fotókiállítás megnyitóján, január utolsó napjának délutánján, a fázós télből egy pillanat alatt a nyárba kerültünk Németh Natália és Hubay József fényképei jóvoltából. Tekintse meg cikkünk végén a kiállításon készült fotókat!
A Café Zacc „összes termében” harminchárom képet helyeztek el az alkotók, amelynek egy része a Balaton Regatta tavalyi futamán készült fekete-fehér felvétel, a másik téma pedig a már említett, az egész kisváros lakosságát megmozgató, több tonna narancs szétdobálásával járó, tulajdonképpen „turista attrakció” alkalmával készült.
Mindkét téma igényes, levegős beállításokat tartalmaz, valóban a balatoni vitorlázás és persze egy tömegrendezvény legjobb pillanatait kapta lencsevégre. Natália a szakmán belül eddig elsősorban divat- és esküvői fotóival, valamint műteremben készült képeivel hívta fel magára a figyelmet, Hubay pedig a koncert, a sport és a riportfotók terén jeleskedett ezidáig.
A két fényképész nem csak a kiállító teremben alkot párost, hanem a magánéletben is. Jól jellemzi a kettejük kapcsolatát, hogy egy képről még maguk sem tudták eldönteni, hogy ki készítette, de egy ideális párosnál talán ennek nincs is jelentősége! A lényeg a végeredmény, amely meggyőző, ezért jó szívvel ajánlom a fényképezés szerelmeseinek, hogy tekintsék meg a kávézóban kiállított képeket.
Hozzászólások
Teca, a fentiek ismeretében, ha van javaslatod, kíváncsian várjuk! :)
Haver, köszi :)
Üdv mindenkinek!