Hangoskönyvet mutattak be Pécsett

-bl- Irodalom
PDF
Péntek délután a Baranya Megyei Kulturális Központban bemutatták a Magyar Nemzet Történelmi Arcképcsarnoka II. című hangoskönyvet az érdeklődőknek, amely pécsi és baranyai szervezetek, cégek támogatásával, pécsi civil kezdeményezésű programként, magánkiadásban jelenik meg. A mű elsődleges célja a magyar történelem nagyjai élet- és jellemrajzainak, korképeknek hiteles és közérthető közvetítése széles körben, különös tekintettel a fiatal korosztályra.


A szerzők és támogatók a hangoskönyvet valamennyi pécsi és baranyai általános- és középiskola számára ingyenesen kívánják eljuttatni. Lehetőségeinkhez mérten az országon belül és a határokon túli magyarsághoz is minél több helyre küldünk el ajándékkönyveket. Ebben működik közre A Határokon Túli Magyarságért Alapítvány és a Baranya Megyei Pedagógiai Szakszolgálat.

A pécsi alkotók által létrehozott könyvajándékozási program 2009. májusában indult útjára. Ekkor a sorozat első kötete ( Hun vezérek és honfoglaló fejedelmek kora ) jutott el valamennyi pécsi és baranyai iskolába. Októberben a Határon Túli Magyarok XVIII. Fesztiválján ez a hangoskönyv szerepelt hivatalos ajándékként, s egyúttal valamennyi határokon túli társszervezet is megkapta.

Az alkotók szándékai szerint a magyar történelem főbb fejezeteinek teljeskörű bemutatását vállalja fel a tizenkét részesre tervezett sorozat.

A hangoskönyv tiszteletbeli védnöke Prof. Andrásfalvy Bertalan elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni az eseményen, de hangüzenetben köszöntötte a jelenlévőket. Bokor Béla, a Baranya Megyei Kulturális Központ igazgatója,valamint a Határainkon Túli Magyarságért Alapítvány  elnöke és Szatyor Győző  a Baranya Megyei Önkormányzat képviselője üdvözölték a kiadás legújabb részét, mindketten fontosnak és példamutatónak tartották  a magyarságtudat ilyen magas színvonalú ápolását.

Hozzászólások

 
0 #3 Guest 2010-02-28 09:00
A jobb oldalon ülő fazon Zámbó Jimmy és egy spániel keveréke. Elegem van a turulos, árpádsávos műmájer magyarkodókból.
Idézet
 
 
0 #2 Guest 2010-02-28 08:57
Örülök, hogy Béla nem húzott fekete zakót, akkor tényleg egy ravatalozóban érezhetnénk magunkat.
Idézet
 
 
0 #1 Guest 2010-02-28 08:55
Az a két mélymagyar nagyon jól mutat a képen. Kacagány nélkül nem lehetünk büszkék a múltunkra?
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés