Éjjeli kikötő – pécsi fiataloknak

Bereczki Lajos Közélet
PDF
Szülőnek, gyereknek egyformán gond a hétvége értelmes eltöltése. A szülőnek azért, mert nem tudja csemetéje hol, milyen társaságban és mivel tölti a péntek-szombat estét, ezért okkal-joggal aggódhat odahaza, amíg haza nem ér a gyerkőc. Egy tizenévesnek pedig azért kihívás a hétvége, mert leginkább olyan „kínálattal” találkozik, amelyik szórakozóhelyek, klubok, discók sötét mélyén valósulnak meg, sokszor alkohollal és cigarettafüsttel párosítva. Az INDIT Közalapítvány most választási lehetőséget kínál ennek a korosztálynak.




Péntek este nyolc óra körül nagy a nyüzsgés a Radnóti Miklós Közgazdasági Szakközépiskola folyosóin, tizenévesek pingpongoznak, csocsóznak, a tornateremben pedig labdarúgó torna zajlik.

-    Mióta zajlik ez a közösségformálás – fordulok Dombrádi Zitához, az alapítvány szakmai vezetőjéhez.
-    Már tavaly elkezdtük ezeket a programokat és nagy sikerrel futnak, azóta is. Jelenleg itt a Radnótiban és az egyetem Berek utcai tornatermében folynak sportos és kevésbé sportos események. Egy Uniós pályázaton nyertünk, így most húsz millió forintot tudunk arra a célra fordítani, hogy a gyerekek értelmes elfoglaltságot találjanak maguknak a hétvégén is.

-    Milyen programok közül választhat az, aki betér ide?
-    Több sportágban kipróbálhatja magát az érdeklődő, de filmeket is vetítünk, amelyekről utána beszélgetünk, elemezgetjük őket. Ezt a korosztályt értelemszerűen nagyon érdekli a fiú-lány kapcsolatok alakulása, de minden olyan téma is, ami az ő életükkel kapcsolatos. Ráadásul találkozhatnak a saját korosztályukkal, ismerkedhetnek, beszélgethetnek, szóval megkapják mindazt, amire szükségük van.
-    A sportolási lehetőségen kívül szerény étel-ital választék is látható itt.
-    Próbálunk egy kis segítséget nyújtani ezen a téren is, hiszen aki sportol, az megéhezik, megszomjazik, ezért üdítőitalok, vitaminok és szendvicsek teszik még vonzóbbá az estéket.

-    Hány óráig maradhatnak itt a fiatalok?
-    Éjjel két óráig van nyitva a középiskola és a kertvárosi tornaterem, pénteken és szombaton. Ezeken az estéken főleg a környéken lakó gyerekek látogatnak el hozzánk, egyetlen kikötésünk van, tornacipő használata kötelező! Itt azért meg kell jegyeznem, hogy nem volt könnyű partnert találni a projekthez, ez úton is köszönöm a két intézmény vezetésének a hozzáállását az estékhez!

-    Van folytatása a programnak, vagy az idei évvel befejeződik?
-    Mindenképpen szeretnénk folytatni, mivel úgy érezzük sikeres a program, ezért ismét pályázunk és bízunk benne, hogy sikerrel járunk.

Hozzászólások

 
0 #2 Guest 2010-02-28 08:58
És mondjuk annak a "pár" gyereknek, aki tud mit csinálni a szabadidejével, nem lehetne pár forintot adni!
Idézet
 
 
0 #1 Guest 2010-02-28 08:54
Jó kezdeményezés, de miért nem azok a középiskolák vesznek benne részt, ahol sok gyerek jár? Nevelési Kp? És a szakképző sulik?
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés