Az ICWiP nyerte az Ifjúsági Károly-díj nemzeti fordulóját

Közélet
PDF
Az ICWiP – Pécsi Nemzetközi Kultúrhetet választotta ki Magyarországról a Nagy Károly Európai Ifjúsági Díjért folyó verseny nemzeti zsűrije, így a pécsi program verseng a rangos nemzetközi elismerésért. A három európai parlamenti képviselőből, az EP elnökéből és az aacheni Nemzetközi Nagy Károly-díj Alapítvány négy képviselőjéből álló zsűri 2010. április 8-ig választja ki a nemzeti zsűrik által benyújtott 27 projekt közül a győztest.

Az Európai Ifjúsági Károly-díjat olyan projektek nyerhetik el, amelyek elősegítik az európai és nemzetközi megértést, előmozdítják a közös európai azonosságtudat és integráció kialakulását, mintaként szolgálnak az Európában élő fiatalok számára, és gyakorlati példát mutatnak európaiak egy közösségként való együttélésére.

Az ICWiP (International Culture Week in Pécs – Pécsi Nemzetközi Kultúrhét) története során Közép-Európa és az Alpok-Adria térség egyik legismertebb és legnagyobb tematikus ifjúsági fesztiváljává vált, idén rendezik meg tizennegyedik alkalommal.

Az ICWiP a Pécs 2010 – Európa Kulturális Fővárosa pillérprogramja, 2007-ben elnyerte a Baranyai Megyei Prima-díjat, valamint sikeres pályázatot követően, 2008-ban az EU „Kultúrák közötti párbeszéd” elnevezésű európai évének hivatalos programjai közé választották.

Az idei ICWiP címe „Balkán: Újrahangolva”, időpontja 2010. július 24. – augusztus 1., fő helyszíne pedig várhatóan a pécsi Dóm tér lesz.


A városi fesztivál fő fellépői: Goran Bregović és a Wedding and Funeral Orchestra (SRB), Big Daddy Wilson (USA), Russkaja (A-RU), Besh o droM, Zbogom Brusli (SRB), és a három kulturális főváros nagyszabású, közös világzenei produkciója, a Pécs–Ruhr-vidék–Isztambul Karawane 2010 produkció.

Hozzászólások

 
+1 #2 Guest 2010-03-07 13:49
Sok program kapott EKF cimkét és ezzel letudva az EKF . Vagy nem?
Idézet
 
 
0 #1 Guest 2010-03-06 16:32
Végre egy normális rendezvény! Csak azt nem értem, hogy az EKF pillér rendezvényei között miért nincs több teljesen új?
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés