Nemrég zárult le a Baranya Megyei Önkormányzat 2010-es sajtópályázata. A Szabad Sajtó Napja alakalmából négy kategóriában a dÃjakat is kiosztották, még pénteken délután. Az eseménynek a Művészetek és Irodalom Háza adott helyet, a pécsi Széchenyi téren, nagy érdeklÅ‘dés mellett. A nyertes alkotások március 16-tól olvashatók, megtekinthetÅ‘k, meghallgathatók a Baranya Megyei Önkormányzat honlapján, a www.baranya.hu oldalon. Közöttük lesz Kovács Miklós (képünkön) rádiós munkája is.
Az ünnepélyes összejövetelen dr. Bokor Béla, a zsűri elnöke méltatta a pályaműveket, amelyek szÃnvonalasak voltak. Ezt követÅ‘en, dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke adta át a dÃjakat, a döntÅ‘bizottság állásfoglalása alapján. A politikus egyben elmondta, a sajtóval való viszonyáról egyetlen szó árulkodik a legjobban, méghozzá az, hogy korrekt volt az elmúlt évben. Ami azért, a mai világban még nagy dicséretnek is felfogható, a szakma képviselÅ‘inek oldaláról.
Miután a fontos, ámbár hivatalos rész befejezÅ‘dött, az egybegyűltek baráti, kötetlen beszélgetésen vettek részt, pár falat kÃséretében. A kollégák, a megjelentek egyben megállapÃtották, jó dolog, hogy a hétköznapi rohangálás közepette, néha ilyen elismeréseket vehetnek át az arra érdemesek, akik megmutathatják tehetségüket.
Az Ãrott sajtó kategóriában: I. dÃj – Balogh Zoltán, Élni tovább, barátok között, cÃmű Ãrása, egy portré Pandur JózsefrÅ‘l.
Elektronikus sajtó, rádió: I. dÃj – Kovács Miklós, Pécs3D – a középkorban, cÃmű hanganyaga.
Elektronikus sajt, televÃzió: I. dÃj – VÃgh Gabriella, Fogyatékkal él de a lelke ép, cÃmű anyaga.
Sajtófotó: I. dÃj – Tóth László, életfa cÃmű képe.
Hozzászólások