A civilek legyőzték a Honvédelmi Minisztériumot! A Legfelsőbb Bíróság döntése alapján nem épülhet radar a pécsi Tubesen. A döntés alapján, hatályon kívül helyezték a korábbi építési engedélyeket, vagyis jelenleg nincsen semmilyen passzus, ami alapján építkezni lehetne a hegycsúcson. Ezután, szerdán, 17 óra 30 után, a fővárosból érkező autóbuszon utazó küldöttséget már-már hősként kijáró fogadtatás várta Pécsett, a Jókai téren. Külön taps köszöntötte dr. Vicze Csilla ügyvédnőt (a képen balra).
Amit az évek során nehéz volt elképzelni, az megtörtént. A civilek, az Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) frakciójának vezetőjével,
Kővári Jánossal az élen érkezetek meg a város egyik patinás terére, ahol nagy taps, éljenzés fogadta a Budapestről győztesen begördülő küldötteket. A Civilek a Mecsekért Mozgalom (CMM) aktivistái egy pillanatra sem inogtak meg, még akkor sem, amikor a per korábbi szakaszaiban nem álltak győzelemre. Nagy szakmai sikere volt a döntés
dr. Vicze Csilla ügyvédnőnek, aki a lelkesedésén kívül a felkészültségét is bebizonyítatta az ügyben. Ráadásul olyan szakértői gárdával megerősítve érkezett a tárgyalásra, ami kis túlzással, eleve sikerre volt ítélve.
– Nemrég találkoztam egy barátommal – szólt az egybegyűltekhez
dr. Páva Zsolt, Pécs Megyei Jogú Város polgármestere. – Az illető azt mondta, két dolgot nagyon irigyel tőlünk. Az egyik, hogy 2010-ben Pécs lehet Európa Kulturális Fővárosa, két társvárossal közösen. A másik viszont az a civil erő, amely most joggal ünnepelheti a kivívott igazságot.
Hegedűszó köszöntötte a diadalt, a hangszer avatott kézben szólalt meg, hiszen
Gyermánné Vass Ágnes kacsójában volt a vonó. A művésznő nem volt megilletődött, sőt, humorosan bejelentette, első dala, amit elhúz az egybegyűltek nagy örömére, stílszerű lesz. „Felszállott a páva, vármegye házára” – ez a dal csendült fel. Nyelvtanilag, leírva, kis csúsztatással, talán indokolt lett volna a nagy kezdőbetű, hiszen a város első embere a decemberi fagyban, jelezve a civilek erejét, egy hosszú éjszakát a hegycsúcson töltött, őrizve a városban élők álmát, demonstrálva, nem lehet radar a település fölött.
Azért azt még hozzátehetjük, új időszámítás is kezdődött egyben. Hiszen, amit a polgárok nagyon nem akarnak, azt rájuk kényszeríteni a hatalomnak sem lehet. Példaként, okulásként mindenki emlékezzen majd 2010. március 17-ére, illetve az azt megelőző harcos évekre!
Hozzászólások