Leányok felvételét is tervezték a pécsi Nagy Lajos Gimnáziumba. Ennek nyilván elsősorban a fiúk örültek. Mert korábban, hosszú éveken át oda, a pécsi Széchenyi térre, csak az erősebb nem ifjú képviselői járhattak. Mindez öt évtizeddel ezelőtti döntés volt. Vagyis 1963. április derekán született meg a verdikt, a diákélet megpezsdítéséről, a belvárosban.(Képünk illusztráció!)
Éppen fél évszázaddal ezelőtt, sok-sok jelentkező akadt a helyi középiskolákba. Ennek okán okozott átmeneti gondot a lánykák elhelyezése, a megyeszékhely intézményeiben. Ezért aztán az „okosok” úgy határoztak, az új-mecsekaljai (akkor még kötőjellel írták!) gimnáziumban négy új osztály indítanak, az év őszén. Az az iskola a Komarov néven vált ismertté, később Babitsra „magyarosított” sulivá vált, bár erre a forrás nem térhetett ki.
Még mielőtt vadul megkezdődött volna az oktatásban a nemek egyesítése, aggódva kérték ki a nevelési centrum akkori igazgatójának, Dobay Józsefnek a véleményét. Aki nem késlekedett kijelenteni, nincs, nem is lehet ok semmilyen aggályra. A tudomány ugyanis bebizonyította, a vegyes csoportokban, a tanulók jobb tanulmányi eredményre képesek, mint az azonos nemhez tartozók zárt közössége. A jobb teljesítmények elérése számszerűsítve, az osztályzatokban legalább 20%-os, amit nem volt szabad kihagyni.
Az ifjonci hölgyek azonban nem csak „holmi” gimnáziumi képzésben vehettek részt. Egyben, az érettségi mellé, több szakma közül is választhattak. Méghozzá olyat, ami a szívükhöz közel állt. Így került be a tananyagba a szabás-varrás, illetve a szőlőtermesztés, valamint a borkezelés tudománya is.
A kor szellemének megfelelően, olyan vidéki fruskákra is számítottak a pedagógusok, akik a városi élet után, mindenképpen szerettek volna visszatérni a falujukba. Egy versenyképes végzettséggel a kezükben, fejükben.
Gondoltak azonban azokra is, akiknek sem az érdeklődése, sem a gyakorlati érzéke nem volt meg a fentebb említett, nőies hivatásokhoz. Nekik második nyelvet, angolt, netán franciát tudtak ajánlani. A történelemből is mélyebb tudást szerezhettek, vagyis később megnyílhatott előttük a felsőoktatás valamelyik kapuja.
Hozzászólások
Okosak vagyunk, annak.