Gyermán Júlia könyvbemutatója a Kodály Központban

2013. április 20. szombat, 09:40 Bereczki Lajos Irodalom

A művészvilágban nem szokatlan, ha valaki „kirándul” egy másik műfajba. Gyermán Júlia esetében azonban nem beszélhetünk erről, hiszen számára egyformán természetes nyelv a zene és a költészet, melyet nagyon nehéz elhatárolni egymástól - ha egyáltalán szükséges. Pécsett szombaton este, a Kodály Központban mutatják be a hegedűművész Belső útvesztő című verseskötetét.

Egy zeneművész rengeteget koncertezik, ennél is többet gyakorol és amúgy egy négygyerekes anyukának ezen kívül is akadnak teendői. Mégis, Gyermán Júlia fennmaradó idejében belső késztetése folytán tollat ragad és verseket ír, és teszi ezt zömében szentendrei házuk teraszán. A költészet kikapcsol, felemel, erőt ad, egyszóval feltölt, ami a hegedűművész számára nagyon fontos. Egyik alkotói tevékenység öleli és emeli a másikat. Irigylésre méltó állapot.

-   Mikor kezdett el versírással foglalkozni?
-   Amikor az emberek többsége, tehát kamasz koromban, 14-15 évesen. Még órák alatt is fabrikáltam a verseket, zsákszámra jöttek a „művek”.

-   Gondolom a most megjelent könyv nem ezt a korszakot foglalja össze?
-   Talán egy-két vers került be abból az időszakból a kötetbe, de a többi az utóbbi három év termése.

-   Hogyan lehetne meghatározni a költészetét, milyen típusú verseket ír?
-   Ha nagyon muszáj meghatározni, akkor alanyi költészetnek nevezném, olyan értelemben, hogy ezek az én személyes, szubjektív gondolataim. Nem filozofikus verseket írok, a világ nagy problémáit sem elemzem, inkább egyéni meglátásaim, érzéseim jelennek meg a versekben.

-   Hogyan lehet a költészetet időben egyeztetni a többi tevékenységével. Mikor van ideje írni?
-   Érdekes, de a verek nagy része Szentendrén születik. Pécsett a Pannon Filharmonikusoknál dolgozom, de itt időm nagy részét elveszi az ön által említett koncertezés és a próbák. Amikor hazamegyek, akkor van néhány olyan napom, amikor a gyerekek iskolába mennek, így délelőtt egyedül vagyok. Ilyenkor kiülök az erkélyre, jönnek a gondolatok, a képek és elkezdem a versírást. De más környezetben is kap az ember inspirációt, akár egy Duna-parton szökdécselő kisgyerek, akár más természeti kép megfogja ez embert és elindítja a folyamatot, amely végén megszületik egy vers.

-   Többen írnak verseket, de nem mindenki jut el a kiadásig. Ön hogyan jutott el a kötet elkészítéséig?
-   Nem az én ötletem volt a könyv kiadása. A verseim korábban csak az interneten voltak láthatók, olvashatók és nem is éreztem szükségét annak, hogy ezen változtassak. Persze volt egy titkos álmom, hogy egyszer esetleg kézzelfogható formában is találkozhatok majd a verseimmel, de ez nagyon távolinak és meseszerűnek tűnt. Amúgy sem vagyok olyan alkat, aki a hóna alá csapott kéziratokkal házal a kiadóknál. Kissé fatalista módon úgy véltem, ha a verseimnek nagyobb szerepe, hivatása van a világban, akkor ez úgyis megtörténik. Lám, ez így is lett, hiszen a kiadásban olyan segítséget találtam, melyet csak remélni lehet.

-   Ma este Magyar Miklóssal is találkozhatunk a könyvbemutatón, Juhász Károly színművész pedig versei közül ad elő néhányat.
-   Juhász Károly közreműködése is olyan álomszerű történet, amelyet még ma is nehezen tudok elhinni. Róla annyit kell tudni, hogy a szentendrei művészeti központ igazgatója. A legutóbbi újévi koncertet is ő szervezte a helyi városházán, ahol a férjemmel közösen léptünk fel. Ekkor kérdezte meg, hogy megengedem-e, hogy a műsor közben felolvassa néhány versemet. Nagyon meghatott az ötlet és ettől az est kissé irodalmi színezetet kapott. Nem tudtam, hogy ő színész, és olyan fantasztikusan mondta a verseket, hogy szóltam is a közönségnek, hogy ezek után nem biztos, hogy képes leszek hegedülni. Olyan jelentéstartalommal ruházta fel az előadása folytán a verseimet, amelyre magam sem gondoltam. Itt éltem meg először, hogy a mű leválik az alkotóról, önálló életet kezd. Remélem szombat este ugyanúgy megélem ezt, hiszen a Kodály Központban ismét ő szavalja a verseimet.

-   Hány verset tartalmaz a kötet és van-e a versekhez illusztráció?
-   Mintegy száz vers szerepel a könyvben, az illusztráció pedig ismét egy hihetetlen történethez kapcsolódik. A nagyfiam osztálytársának a testvére Holló Dávid Amerikában tanul grafikusként. Tavaly nyáron felhívott telefonon, hogy éppen itthon van és felkereshetne-e? Fel is jött hozzánk és elém tett egy mappát, amely jobbnál-jobb grafikákkal volt teli. Nagyon tetszettek a rajzok, de a meglepetés csak azután ért, amikor közölte, hogy a verseim ihlették a grafikáit. Így lett az akkor még terveimben sem szereplő verseskötetnek egyszeriben az illusztrátora Dávid.

-   Adódik a kérdés, hogy a zenélést mennyire, vagy mi módon támogatja a költészet?
-   Mindenképpen gazdagítja a játékomat. Egy művész arra teszi fel az életét, hogy közvetítsen egy olyan világból, amely nem mindenki számára elérhető, látható, hallható. Új minőséget, értéket teremtsen, jobbá tegye ezáltal a környezetét. Verseimben egyébként is erős a zeneiség, a ritmus a dallam, így egyik művészeti terület erősíti a másikat, termékenyítőleg hatnak egymásra.

-   A „pécsi vonal” is megjelenik ma este.
-   Kollégáim nagy örömömre közreműködnek az eseményen. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani a Pannon Filharmonikusok Zenekarának, ahol én is játszom, valamint Horváth Zsolt igazgatónak, azért a szeretetért és lelkesedésért, mely tőlük felém irányult. Balogh Ádám fiatal, tehetséges zongoristának és a Villányi Vonósnégyesnek Deák Márta koncertmesterrel az élén, de talán nem is sorolom tovább, szeretném mindenkinek megköszönni mindazt, amit ma este a kötet bemutatóján nyújt majd! Igazán megható az a sok munka, amellyel a kollégáim készültek, szinte meg sem tudom fogalmazni, hogy mit érzek. Olyan, mintha mindez nem is velem történne.