Alig több mint egy hónapja jelent meg a Janus Pannonius Múzeum Természettudományi Osztályának gondozásában az EhetÅ‘ vadnövények a Kárpát-medencében cÃmű kötet, amely azóta az érdeklÅ‘dés középpontjába került. Az osztály munkatársai persze emellett is folyamatosan végzik munkájukat: egymásba érnek a táborok, hamarosan pedig új kiállÃtásnak ad helyet a Szabadság úti épület. (Képünkön: gyermekek a Janus Pannonius Múzeum és a Szivárvány Gyermekház közös táborának foglalkozásán.)
A Dunántúli Dolgozatok Természettudományi sorozat 13., az EhetÅ‘ vadnövények a Kárpát-medencében cÃmű kötete hét tanulmány tartalmaz, amelyeket végigolvasva sok érdekes, fontos információt megtudhatunk több tájegységre, régióra lebontva. Â
Mindeközben a Természettudományi Múzeum folyamatosan sikeres programokat bonyolÃt le: a Múzeumok Éjszakáján rengeteg érdeklÅ‘dÅ‘ vett részt az immár hagyományossá vált eseményeken: a gyermekprogramokon, a távcsöves megfigyelésen, majd a Szent Iván-éjhez kapcsolódó tűzugráson.
Június végétől ismét a gyermekek vették birtokba a múzeumot, amelynek munkatársai nyári táborozókat fogadnak, illetve időnként "bogarászni" is járnak az erdőbe. Elismerő visszajelzések érkeztek a Szivárvány Gyermekházzal közös táborról is.
Hamarosan újabb kiállÃtás nyÃlik Végtelen sokféleség cÃmmel a JPM Természettudományi Múzeumban.
Â
Forrás: Janus Pannonius Múzeum