Harmadszor is „Magyarok Kenyere” ünnep

2013. augusztus 19. hétfő, 09:29 Közélet
PDF
Szent István dicsérete mellett augusztus 20-a, a nép életében is jelentős eseménynek számított. Ekkorra készült el rendre, az aratás utáni búzából őrölt lisztből, az új kenyér. Mindez Pécsett, 2013. augusztus 20-án, kedden sem lesz másképpen. Ám, immár harmadik alkalommal, a „Magyarok Kenyere” (képünk is egy ilyet mutat) is kikerül a pékek kezéből, adományként összegyűjtött kenyérgabonából.


A hét második napjának ünnepi programja, a baranyai megyeszékhelyen, a Dóm téren, 16 óra 15 perckor térzenével kezdődik. A muzsikát a Pécsi Ércbányász Koncert-fúvószenekar szolgáltatja majd, a helyszínre kilátogatóknak.

A felvezető, hangulatteremtő dallamok után, 16 óra 30 perckor, dr. Páva Zsoltnak, Pécs Megyei Jogú Város polgármesterének közreműködésével, rövid köszöntő hangzik majd el. A városi politikus után dr. Korinek László professzor, mint ötletgazda lép a mikrofonhoz, szintén szólva az egybegyűltekhez.

A tervek szerint elmondja hálás szavait Böjte Csaba testvér, a dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője is, aki a romániai, nehéz sorsú gyermekek javára veheti át jelképesen a gyűjtés hozadékát. Hiszen egy éven keresztül, többek mellett természetesen magyar árvák is abból a búzából készült termékekből fognak falatozni, aminek alapanyagát teherautóval szállítják el nekik.

Egy ilyen esemény során nyilván nélkülözhetetlenek a zenész fellépők is. Ebből sem lesz hiány, mivel énekelni fog Lovász Irén, mégpedig Mizsei Zoltánnal közösen. Mellettük a színpadra lép a Mecsek Táncegyüttes. De hallható lesz Tolcsvay László is, akit az idősebb olvasók igazán jól ismerhetnek, a Fonográf együttesből, néhány évtized távlatából.

Még a 18 órakor, a helyi dómban kezdődő szentmise előtt, dr. Udvardy György megyéspüspök is megáldja a kenyeret, amit azt követően meg is szegnek, a közönség szeme láttára.

Eközben, ezzel párhuzamosan, már 14 órától, egészen 19 óráig, a Pécsi Jótékony Nőegylet gyűjt adományokat, a „Nekem nincs ebédem” program javára. A felajánlást megtevők kicsiny cipót kapnak majd, ha nem is jutalmul, de mindenképpen a köszönet gesztusaként. A családok sem maradnak elfoglaltság nélkül, mert egész délután, kora estig, játszóház vár mindenkit, kicsit, nagyot egyaránt. Annak kertében, a búza útját lehet nyomon követni, a betakarítástól egészen a sütésig.
 
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés