Tizenöt új busz, tízezer embernek

2013. augusztus 27. kedd, 18:14 Közélet
PDF
A pécsi közösségi közlekedés egyes járművei (képünkön) már elindulni is képtelenek lettek volna. Ehhez képest valóban nagy kontraszt, hogy kedden délután, a Tüke Busz Zrt. telephelyére megérkezett tizenöt új szóló autóbusz, a lehető legkorszerűbbek közül. A csillogó-villogó gépek tizennyolc öreg vasat váltanak majd ki, több végállomásról indulva útjukra. Tízezer városlakó utazási színvonala változik meg ezzel.

A hét második napján, 2013. augusztus 26-án, késő délután, a Diófa utcai telephelyre begördültek a gyártótól a gépek. Amiket ünnepélyesen, hivatalosan, szerdán délelőtt ad majd át a gépkocsivezetőknek dr. Páva Zsolt, Pécs Megyei Jogú város polgármestere, a pécsi Széchenyi téren.

Előbb azonban két országgyűlési képviselő, dr. Hoppál Péter, illetve Csizi Péter vette át a korszerű masinákat. Amikről kiderült, egyenként 50 000 000 forintot érnek. Amiből, értékarányosan 70%-os a magyar beszállítók részesedése, amúgy persze egy nemzetközi összefogás eredményeként készülhettek el. Hiszen az erőforrás, magyarul a motor például olasz fejlesztésű. Károsanyag-kibocsátása rendkívül alacsony, a fogyasztása is sokkal kedvezőbb, mint azon „társaiké”, amiket most kivonnak a forgalomból.



Egyelőre van hely bőven, de nem lesz ez mindig így!

– Az árat is figyelembe véve, a nyújtott előnyök mellett nem meglepő a választás – jelentette ki Pajger István, a Tüke Busz Zrt. beszerzési, és fejlesztési vezetője. – Minden elvárható igénynek megfelelnek a most megvásárolt autóbuszok. Főleg ha hozzáteszem, mindegyik alacsonypadlós fajta, amire akár a mozgáskorlátozottak, akár a gyermekkocsis anyukák könnyedén képesek lesznek felszállni, egy kihajtható rámpa segítségével. Nagy előrelépés ez, a városi közösségi közlekedés történetében. Mondom ezt annak tudatában, hogy ajánlat akadt bőven, de szinte azonnal, készletről ezeket a Credo névre hallgató gépeket tudták nekünk szinte azonnal átadni, a mosonmagyaróvári cég munkatársai.

Huszonöthöz jön még öt

A most érkezett 15 darab busz mellett, egy korábbi bérleti szerződés eredményeként, összesen már 25 korszerű közlekedési eszköz rója az utakat Pécsett. Folynak azonban a további tárgyalások, másik öt, csuklós eszköz beszerzésére. Amivel a korszerű kontingens 30-ra növekedhet Pécsett.     

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés