"Mindig emeljük a lécet"

2013. szeptember 12. csütörtök, 15:35 Major Zoltán Zene
PDF

Ez a mondat szemléltetné legpontosabban a Pannon Filharmonikusok küldetését, melynek új évadjáról a zenekar igazgatója (képünkön: kezében a PFZ jövőképe vagy ars poeticája) mellett a vezető karmesterek és Pécs polgármestere is megjelent. A sajtótájékoztatón pedig csak úgy záporoztak az új és még újabb csúcsok, amiket a PFZ idén meghódítani kíván. Pécs kulturális nagykövetei ismét belecsapnak a húrokba (is).

Minden évben újabb művészi magasságokba tör a Pannon Filharmonikusok. Ráadásul pihenő, lazsálás nélkül, mindig egy, vagy akár több szinttel feljebb lépnek szinte minden téren. Az idei évad címszavakban: három hetes európai turné, 87 hangverseny, 10 külföldi világhírű koncertterem, 66 zeneszerző 111 eljátszott zeneműve, 21 karmester, október 23-ai nagykoncert, Bogányi Gergely mint rezidens szólista, új komolyzenei CD, esélyegyenlőségi sorozat. Impozáns lista!

2003-ban alig pár száz jegyet értékesített a Pannon Filharmonikusok, idén ez a szám több mint százszorosára nőtt, elérték az 50 ezer nézőt, és a tavalyihoz képest is pár százzal több bérletest köszönthet a zenekar. Az elmúlt évadban 400 különböző magyarországi településről érkezett vendég az együttes koncertjeire, és több mint 50 országból fogadtak zenebarátokat.

A zenekar nagyon jelentős erőt képvisel, mindehhez a legmagasabb szintű produkciókat biztosítja. Horváth Zsolt, a PFZ igazgatója kiemelte, folyamatosan visszajelzéseket kapnak, hogy jó úton haladnak. Ennek idén legszebb példája az a 13 hangversenyből álló turné, melyet Európa kiemelkedő koncerttermeibe, köztük Lipcsébe, Luzernbe, Hamburgba, Zürichbe, Genfbe tesz a zenekar, ahol a legkisebb terem is 1700 férőhelyes. A turné megkoronázásaként a világ vezető szimfonikus zenekara, a Berlini Filharmonikusok otthonában, a Philharmoniae Berlin 2600 fős, rendkívül impozáns nagytermében játszik a társulat Bogányi Tibor vezető karmester dirigálásával. Természetesen Pécs sem marad ki a jóból, az európai hangverseny-körút műsorát az itteni közönség a december 8-i turnébemutató válogatáskoncerten ismerheti meg.

A 2013/14-es évadtól kezdve a Pannon Filharmonikusokban két Bogányi játszik, ugyanis a világhírű zongorista, Bogányi Tibor elvállalta a rezidens szólista „szerepet”. A testvér, Bogányi Tibor Gergelyt kérlelhetetlennek nevezte, ha zenéről van szó, nála első a minőség, ilyenkor a testvéri kötelék kérdését félre kell tenni.

Tavaly a Pannon Filharmonikusok elnyerte a nemzeti minősítést, amellyel kötelezettségek is járnak. Idén ez egy ünnepi koncert formájában nyilvánul meg, méghozzá október 23-a alkalmából, amikor a zenekar az 1956-os forradalom emlékére díszhangversenyt ad. Szintén a nemzeti kontextus keretein belül az együttes májusban a Kodály Központban látja vendégül a határon túlról, kiváló szólistákkal érkező Kolozsvári Szimfonikus Zenekart. A zenekar, szintén a nemzeti vonalat hangsúlyozandó, újraindítja a Még1esély! sorozatát, mely keretében a megváltozott életkörülmények között élő társainak kínál elérhető koncertélményt. Ennek érdekében ettől az évadtól esélyegyenlőségi referenst foglalkoztat a PFZ.

Különleges újdonság, hogy idén az elhunytak emlékére adott koncerten a 200 éve született Verdi Requiemje a Pécsi Bazilika helyett kivételesen a Kodály Központban szólal meg.

A PFZ, ahogy azt már megszokhattuk, idén is nemzetközi rangú vendégművészeket fogad. Az idei évad néhány kiemelkedő művésze lesz: szeptemberben Kelemen Barnabás hegedűművész tolmácsolásában Penderecki I. hegedűversenyének ősbemutatójával nyit az évad, októberben a tavaly örökös taggá választott, egykori vezető karmester, Howard Williams a zenekar dirigense. Novemberben fennállásának a 30 éves jubileumát ünneplő Amadinda Ütőegyüttes működik közre Gyöngyösi Levente művének ősbemutatóján. Decemberben Andrei Gavrilov, kimagasló rangú zongoraművész mutatkozik be Pécsett, és ismét fellép a súlyos betegségéből felépült kiváló karmester, Kocsis Zoltán. 2014 februárjában Rakonczai Viktor szerzeményeiből hallhatnak a pécsiek Valentin-napi válogatást, a hónap végén pedig Rost Andrea érkezik a városba Wagner-dalokkal. Márciusban a hárfa új oldala mutatkozik be a Kodály Központ színpadán Vígh Andrea tolmácsolásában, valamint igazi kuriózumként Lukács Miklós (cimbalom) és Borbély Mihály (tárogató) jazzszimfonikus kompozícióval lép fel. Az évad végéhez közeledvén Várdai István, Várjon Dénes, Baráti Kristóf közösen játszik Beethoven Hármasversenyében, májusban Fenyő László gordonkaművész lép fel az együttessel, az évadot pedig a pécsi kötődésű Ligeti András és Jandó Jenő vendégjátéka zárja. A karmesterpódiumon Bogányi Tibor vezető és Vass András állandó karmesterek mellett a közönség a színpadon köszöntheti még Michael Zukerniket, Ola Rudnert, Christian Schumannt és Kobajasi Kenicsirót is.

Idén új CD-felvételek is készülnek. Várdai István pécsi születésű gordonkaművész közreműködésével januári koncertjén élő lemezfelvételre készül a zenekar Csajkovszkij műveit feldolgozva, szeptember 20-án pedig a zenekar kamaraformációja mutatja be Schubert: d-moll ’A halál és a lányka’ vonósnégyesét, mely darab a tavaly bemutatott Vass András által átírt nagyzenekari változattal együtt szerepel majd egy új CD-n.

Bogányi Tibor harmadik évadát kezdi meg a Pannon Filharmonikusok köreiben. Mint fogalmazott, évről évre több és nehezebb a feladat, de a lendület, az energia, az élmény nem csökkent.

Páva Zsolt, Pécs polgármestere elismerő szavakkal illette a Pannon Filharmonikusokat, elmondása szerint méltán viselik Pécs kultúrnagyköveti címét. A polgármester szeretné, ha Horvátország uniós csatlakozása után létrejönne az áhított kulturális nagyrégió, melyben a zenekarnak is nagy szerepet szánna. Az évadnyitó sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy – csúnya szóval – a PFZ újévi koncertje egy „branddé” nője ki magát, és ha nem is Európa, de legalább az ország élőben nézhetné ezt a mindig nagyszerű és magas színvonalú komolyzenei eseményt.

A lécet valóban megemelték, és ahogy Bogányi fogalmazott a sajtótájékoztatón: "Avanti!"

Hozzászólások

 
0 #2 Dóri 2013-09-16 12:28
És tényleg, ha valamire és valakikre igazán büszkék lehetünk ebben a városban, mert minőséget teremtenek, azok ők!
Idézet
 
 
0 #1 Hőszig Etel 2013-09-14 22:48
Büszkeségünk a PANNON FILHARMONIKUSOK és a KODÁLY KÖZPONT!

Ma még a PMFC is, mert 0:2 után tudta megverni a Kecskemét csapatát.
Nem is akárhogyan. Nem is akárhol.

Akit érdekel, úgyis tudja, akit nem, annak minek, annak semmit nem mond.

Azért azt sajnálom, hogy nem feljavítva lesz, hanem lebontva a Magasház!

Ha már sajnálkozhatok is:
SEM AZ ELSŐS, SEM A TANÍTÓJA EGÉSZSÉGESEN NEM JÖN KI ENNYIRE MEGEMELT ÓRASZÁMBÓL!
IGAZGATÓK, TANÍTÓK, LEGYETEK OKOSAK!!!
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés