Kultúrában utazunk

Több generáció nőtt fel a filmjein és bevezetőin. Az általa választott filmekkel nem könnyű esti programot kínál, szeretné, ha a vetítések közben és után elgondolkodnánk alapvető lélektani, emberi, társadalmi fogalmakról és folyamatokról, változásokról és értékekről. Dr. Stark (képünkön közönsége előtt) mostani sorozatát a lelki egészség megőrzésének fő gondolata köré szervezi.

- Harmincötödik évadát kezdte meg saját filmklubjával, jó néhány éve az Apolló Moziba várja a közönségét. Aki jár a Stark Filmklubba, tudja, hogy a műveket mindig valamilyen közös gondolat, téma köti össze. Ez a kezdet kezdetén is így volt?

- Az az érdekes, hogy 35 évvel ezelőtt a mostani filmklubon helyén, a mai Apolló Moziban kezdtem, az akkori klubmoziban, ahol nyolcvan ember kényelmesen leülhetett. A lényeg az évek során nem sokat változott: intim környezetben bevezettem a filmet, majd – ha a vetítés után volt erőnk és kedvünk - ott maradtunk és beszélgettünk róla egy kicsit. Akkor még nem egy tematika köré szerveztek az alkalmakat, viszont egy bérlet már akkoriban is 6-8 filmből állt, ennyit lehetett is előre tervezni. Nem az új megjelenésekből válogattam, hanem a Filmtudományi Intézetnek az állományából állítottam össze rendezői életműveket, illetve a modern filmművészet általam látott és felismerni vélt összefüggéseit kívántam illusztrálni. Többek közt Godard-t, Fellini-t, Antonioni-t és Truffaut-t, Bergmant hoztam – ők a kapcsolat, a magány témája köré nagyon jól összerendezhetőek voltak.

- Ezek szerint ma már nem ezek a szempontok.

Nem. Ma már a filmklub alapvetően új megjelenésekre épül, és nem is akarom elrejteni, hogy a pszichológiai jelenségeket, a párkapcsolatokat, a lelki életet, a tudattalant, a film és álom összefüggéseit, illetve a modern filmnyelv aktuális, izgalmas kérdéseit és művészeit vizsgálom, ezekre keresem a választ az általam választott filmekben. Ezeket a filmeket szeretném én is megnézni, és megmutatni azoknak a régi barátoknak, akik hajlandók az ízlésterrorom alapján végigülni őket. A felsorolt szempontokhoz idomul, de bővül és gazdagodik is az ez év őszi program, ugyanis a választásban fontos szerepet játszik egy pályázat (TÁMOP-6.1.2-11/1-2012-1075: Lelki egészség megőrző programok segítőfoglalkozásúak számára Baranya megyében), aminek a támogatását megkaptuk. Ezáltal a filmeket bevezető előadások és a választott filmek is a lelki egészség megőrzése központi témája köré szerveződnek. Ezekben a filmekben a szexualitás, az intimitás, a családi élet és a párkapcsolat fejlődésének akár több évtizedes alakulása jelenik meg.

- Hogyan pontosan? Miért ez a hat film került be a mostani válogatásba?

A már levetítésre került nyitófilm, a Szerelem, örökség, portugál kiválasztásában szerepet játszott, hogy nemrég jöttünk haza Portugáliából, és az ország szelleme erős még bennem. Egy nagyon érdekes új tendenciát mutat be film. Egy hasonló kérdéseket feszegető film, a Szerelem a hatodikon című azt mesélte el, hogy a 60-as évek elején spanyol nők miért mentek Franciaországba dolgozni, cselédként, háztartási alkalmazottként és mivel szembesültek ott. A mostani filmben portugálok kerülnek hasonló módon Párizsba, majd egy családi örökséggel kapcsolatos ügy miatt vissza kell menniük Portugáliába. A kulcsszavak: elvándorlás, hazamenetel, helyszínváltás. Ezek ma mind nagyon aktuális kérdések, főként, hogy azt látjuk, miként mennek ki fiatalok tanulni, dolgozni, akik kint is maradnak, de hazajönnének. Mik a kultúrák közti váltásnak az előnyei, nehézségei, a milyen élményekkel jár a transzkulturális sokk? Ezekről szól a mű.

Az első éjszaka az egyéjszakás kalandnak a „zsánerébe” tartozik, amiben egy találkozás percekre osztott kronológiája teszi tölti ki a filmnek az idejét. Nagyon érdekes, hogy egy totális vonzerőre, a vágyra és erotikára épülő kapcsolat miként rejtheti magában annak a lehetőségét, hogy két ember találkozása el is mélyülhet, hogy lehet azt tartós kapcsolattá fejleszteni. Mi kell ehhez, miért valósul, vagy nem valósul meg – ez nagyon izgalmas lélektani kérdés számomra és összefügg az egész programot szervező problémával.

A húszas éveikben járó egyetemisták - akik járnak a filmklubomba – számára alapvető élmény a párkapcsolatok alakulása. Nekik lesz elsősorban érdekes Richard Linklater trilógiájának harmadik filmje, a Mielőtt éjfélt üt az óra, mely a Mielőtt felkel a Nap és a Mielőtt lemegy a Nap című két előző résszel együtt mélyen, részletekbe menően mutatja be két fiatal történetén keresztül egy kapcsolat alakulását, az életükben bekövetkező változásokat. Bergman a Jelenetek egy házasságból hatszor ötven perces sorozatában tudott hasonlót megmutatni. Nevezetesen, hogy két ember filmen nehezen ábrázolható, nagyon összetett, bonyolult érzelmi kapcsolata hogyan alakult az évtizedek tükrében. Ami még izgalmasabbá teszi az egészet, hogy Linklaternél ugyanaz a színészpáros játszik mindhárom filmben, akik nagyon sok személyességet visznek bele a történetbe.

A Blue Jasmine Woody Allen új filmje. Woody Allen korábban már próbálkozott ezzel a műfajjal, amikor egy kicsit bergmani lélektani drámát rendezett, a Belső terek címűt, amit akkortájt nem is forgalmazták Magyarországon, mindig csak a „vidám” Woody Alleneket mutatták be. A Belső terek kifejezetten jó operatőri munkával, színészekkel készült jó kis kamaradráma volt. Azt gondolom, a Blue Jasmine hasonló módon működik, Tegyük hozzá, hogy Sally Hawkins, a Hajrá boldogság! főszereplője, is játszik a filmben… Kíváncsi vagyok, hogy ő mit tud hozzáadni egy Woody Allen rendezéshez.

A lány és a költő már az előző szezon végén is felkeltette az érdeklődésemet. Ez egy öreg halász és a kínai lány szerelme és története, melyben nem csak a korkülönbség, de a kulturális különbség is nagy. Mi az, ami két embert egy megmagyarázhatatlan érzelmi, erotikus vonzás körébe kerít és ebben a kapcsolatból milyen lehetséges végkifejletek képzelhetőek el? Erre keresi a film a választ.

- A mostani sorozat záródarabjának címe önmagáért beszél: Egy francia család szexuális élete. Mit tesz hozzá ez a film a sorozat gondolatiságához?

Ez a film azért érdekel, mert mindenkiben él egy olyan sztereotípia, amit a filmművészet meg is erősített, hogy a francia szexuális kultúra egészen más, mint például a közép-európai vagy a skandináv. Sokkal nyíltabb, szabadabb. Nem véletlen például, hogy az Utolsó tangó Párizsban-t Bertolucci olasz rendező létére Párizsban készítette el. A filmben ízig-vérig benne van a diáklázadásoknak és a szexuális forradalomnak a légköre. Az érzékek birodalma is jó példa erre, ami Bataille-nak, az erotika francia filozófusának a művei hatása alatt íródott, amelyik teljesen a francia erotika filmje, hiába egy megtörtént japán eset alapján készült. A francia erotikát a szabadszájúság, a nyíltság, a nyílt beszéd, a könnyedség jellemzi, de ugyanakkor egyfajta mélység, Az orgazmusra használt kis halál kifejezés nem véletlen, hogy a franciák alkották meg, ez a megsemmisülés, az erotikus és pszichológiai egybeolvadás, a kettőből hogyan lesz egy élménye. Az Egy francia család… arról szól, hogy a napjainkban élő, több generációhoz tartozó szereplők hogyan viszonyulnak ahhoz a nagyon heterogén, nagyon megváltozott szexualitáshoz, amiben a szexuális irányultságok, preferenciák sokkal szabadabbak, sokkal kevesebb előítélettel áthatottak, mint voltak akár húsz évvel ezelőtt. Ma már úgy lehet beszélni a különböző identitásokról, és az identitások választásáról és lehetőségéről, mint ahogy Almadovar beszél például legutóbbi filmjében. Azt fogalmazza meg, hogy az élet sok lehetőséget, alternatívát, választási lehetőséget mutat. A nehézség „csupán” annyi, hogy a számtalan opcióból nekünk kell választani és magunkat megalkotni.