Pécs egykoron, még 1988-ban volt már házigazdája az Europa Cantat néven ismert nagy művészeti találkozónak. Erről megemlékezett az elnök, Móczár Gábor, méghozzá komoly büszkeséggel. Mert akkor a dolog komoly áttörésnek számított, a szocialista blokkban, illetve a nyugati végeken egyaránt. Két év múlva, 2015-ben újra a baranyai megyeszékhely fogadhatja az aranytorkú együtteseket. Az időszaki vezetői konferenciát pedig mindig ott szokták megtartani, ahol később a dalosok adnak egymásnak randevút.
Korábban ez a város az olaszországi Torino volt, ahonnan most eljött Carlo Pavese alelnök is. Aki elmondta, összesen, a kórustagokkal, technikai személyzetekkel együtt, egy-egy hasonló szervezésre négyezer fő körüli létszám szokott összejönni. Ami természetesen alaposan fellendíti a turistákra váró szálláshelyek, vendéglők forgalmát.
A mostani ülés egyrészt megtiszteltetés a városnak, másrészt viszont már előrevetíti egy sokkal jelentősebb rendezvény feladatit. Mindezt már dr. Páva Zsolt tette hozzá, kijelentve, mivel 2010-ben, amikor Európa Kulturális Fővárosa lehetett a település, sok-sok köztér megújult, ezért hatalmas beruházásokra senki se számítson, az elkövetkező időszakban.
Szakmai értékelésében Lakner Tamás karnagy kifejtette, ott vagyunk az európai zenei térképen, ismernek, elismernek minket a „konkurens” muzikális formációk. Annak ellenére is így van ez, ha tudjuk, egyre nehezebb kiválogatni a legrátermettebbeket a komoly feladatra.
Egykoron a hidegháború ellenszere volt
A senki sem gondolhatta, miszerint az európai kórusmozgalmak megoldják a világpolitikai konfliktusokat. Ennek ellenére, az elmúlt évszázad hatvanas éveinek elején, derekán, a mozgalom kezdett kiszélesedni. A karok egymással barátkoztak, több országban is. A Kelet-európai régió ebből a szempontból – sajnos – egzotikusan zárt környéknek számított. Ennek okán, az utazás reményében, a honi csoportos dalolás a vasfüggöny mögött valóban magas szintre jutott. A képzeletbeli, illetve valódi falak azóta, szerencsére többnyire leomlottak, a nívó viszont nálunk nem esett vissza.
Hozzászólások
Akkor még az volt az eredmény, hogy az "István tér" neve "Szent István tér"-re változhatott.
Köszönhetően az EC-nek.
A lényeg persze az, hogy 2015-ben jöjjön csak az a több ezres énekes csoport, és legyen legalább olyan sikeres, mint amilyen 1988-ban volt.
MERT AZ AKKOR ROPPANT SIKERES VOLT!
PEZSGETT AZ ÉLET A TEREKEN ÉS A KONCERTHELYSZÍN EKEN!