Elektromos buszon szólt a három trombita

2014. szeptember 24. szerda, 13:01 Zene
PDF
Szinte teljesen tömve volt zenészekkel az a busz (képünkön), ami szerdán, a menetrenden kívül indult Pécsett, a Kodály Központtól. Az időpont 2014. szeptember 24-e, 13 óra 30 perc volt, csupán a történeti hűség kedvéért! Ekkor szálltak fel a Pannon Filharmonikusok művészei, három rézfúvóssal az élükön, hogy rövid zenés utazást tegyenek Pécsett, a belvárosban. A környezetkímélést szemük előtt tartva, mindenek előtt.


Egy magyar fejlesztésű, teljes egészében hazai gyártású jármű került az érdeklődés középpontjába, legalább egy órán keresztül. Amelyik összesen kettő napig közlekedik a városban, aztán folytatja útját közelebbi, illetve távolabbi vonalakon. Mondjuk a következő „fellépése” Moszkvába vezet majd, de oda nem a saját kerekein jut el.

Egy trombitás triót is hoztak magukkal a muzsikusok, akiktől ez szinte természetes elvárás volt, ha már csoportosan vállalták a kis kirándulást. Maga a feladat, Georg Fridrich Händel egyik darabjának részletének elfújása természetesen nem okozhatott gondot a kiválasztottaknak. A mozgó helyszín azonban szokatlan is lehetett a fiatalembereknek. Akik kottaállványt sem mulasztottak el feltenni a fedélzetre.



Egyszerre trombitálni meg kapaszkodni nem lehet, ezért inkább a busz állt meg

A Solymosi Péter, Kovács László, Mátyás Tibor alkotta mobil formáció több megállóban is „recsegtette” hangszerét. Első alkalommal a Lánc utcai rendelőintézet előtt, ahol akadt olyan várakozó is, aki szeretett volna fellépni a járatra. De fájdalom, az éppen nem továbbított rendes utasokat, csupán vendégeket vitt magával.

Többek között a Kórház téren is érte némi meglepetés az álldogálókat, hiszen nem olyan közlekedési eszköz érkezésére számítottak, mint ami megérkezett hozzájuk. Talán éppen ennek okán, ott senki sem szeretett volna csatlakozni a csoporthoz. Főleg mert megtudták, nincsen szigorúan kijelölt útvonaluk a közlekedőknek.

A Széchenyi téren viszont átmenetileg mindenki leszállt. Pedig igazán senkinek sem volt ott dolga, hiszen egy próba szünetében kerültek a hangszeres virtuózok a történelmi városcentrumba. Ezért aztán nem is széledt szét a társaság. Rövid várakozás, meg egy tulajdonosi köszöntő után ugyanis a csendes gép visszavitt mindenkit a munkahelyére, ahol várt rájuk a további gyakorlás.

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés