Új fogalom a múltból a presszósított munkahely

2014. november 18. kedd, 12:38 Közélet
PDF
Egy taggyűlés, amit a munkások számára rendeznek, felvethet számos gondot. Így volt ez már régen is, amikor a dolgozók összejöttek, aztán egyszerűen kibeszélték lelki problémáikat. Ilyenkor bizony a henyélők, lógósok, folyamatos kávézgatók (képünk illusztráció) is napirendre kerültek. Történt mindez jó öt évtizeddel ezelőtt. Azóta sok dolog megváltozott, például számtalan munkahely egyszerűen eltűnt.


A Pécsi Gázművek pártalapszervezetének gyűléséről számolt be a korabeli helyi újság, 1964. novemberének közepe után pár nappal. Az esemény során a munkások hangja nehezen jött meg, de aztán megeredtek a nyelvek. Kiderült, milyen emberi tényezők miatt alakult ki a termelésben a 3 millió forintos hiány.

Példának okáért ott volt a daru esete, meg a délutános műszak emberei. Akik egyrészt nem jelentették időben az emelőszerkezet meghibásodását, másrészt a műszakiak sem nagyon törték magukat az üzemzavar elhárítása érdekében. De jött az éjszakás váltás, ahol egy segédmunkás, afféle ezermester szaki, 10 perc leforgása alatt reparálta meg a szerkezetet. Mi ez, ha nem felelőtlenség egyesektől?

Aztán ott voltak az újítással összefüggő dolgok. Ha egy irodista adott be valami ésszerűsítő javaslatot, akkor az egyetlen hónap alatt átfutott az elbírálási láncon. Ugyanez a műhelyből kezdeményezve akár közel egy éven keresztül is húzódhatott. Ha azonban „risztelés”, felezés mint lendítőerő felmerült, akkor már olajozottabban mentek a dolgok a főnökséggel. Elképesztő világ volt, de nyilván ez napjainkban elképzelhetetlen lenne!

Az meg aztán már mindennek a tetejének számított, amikor az irodaház munkavállalói összetévesztették a munkahelyüket a presszók világával. Előbb csak egy-egy kávéval, aztán az állandó dohányzással. Később némi likőrözéssel, esetleg születésnapi borozgatással züllesztették néhányan a munkamorált. Ezeket a tűrhetetlen magatartási formákat nem hallgathatták el az aktivisták. Meg is lett az eredménye, de csak pár évtized elteltével, amikor bekövetkezett az úgynevezett rendszerváltás. Ha tényleg volt ilyen! Mert egyes irányzatok mindezt már határozottan cáfolják.  

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés