Honosítás Pécsett

2016. március 24. csütörtök, 17:50 Közélet
PDF
Levél érkezett a városházáról "szíves felhasználásra", mellyel ezúton szerkesztőségünk élni fog. Honosítás zajlott Pécsett, melyen többek között a beregszászi, 75 éves Juci néni (vezetékneve ismeretlen) kormányunk fáradhatatlan munkája nyomán elnyerte a magyar állampolgárságot. Nincsenek egyedül, Pécsett 600 fő kapott állampolgárságot - a fércmunkából persze nem derül ki, hogy milyen időszakban, de legalább tudjuk hol - a Boldogság Házában.



Őri László: „Isten hozta Önöket itthon!”-

Honosítás Pécsen

Ez évben először ismét magyar állampolgárságot igazoló okiratokat adott át Őri László alpolgármester, Pécsen a Boldogság Házában. 

Mint azt a városvezető elmondta, a honosítás egy olyan ünnepi esemény, amelyből nem maradhat ki az emlékezés. Hiszen 96 esztendeje annak, hogy 1920-ban a trianoni döntéssel a magyar területek kétharmada, és a magyar állampolgárok egyharmada került jelenlegi határainkon túlra. 

Erre az igazságtalan döntésre ugyanakkor a magyar nemzet hosszú távon méltó választ adott, hiszen a gyalázatos 2004. december 5-ei népszavazás eredményei után, a jelenlegi polgári kormány első intézkedései között tette lehetővé a határon túli magyarság számára az egyszerűsített honosítási eljárással a kettős állampolgárság megszerzését.

A ma Pécsen állampolgárságot szerzettek közül a 75 éves beregszászi Juci néni könnyeivel küszködve, az esemény után elmondta, hogy erre a napra évtizedek óta vár. Mindig is magyarnak érezte magát, hiszen magyarnak született és kisebbségi sorban magyarként él Kárpátalján.- Hozzátette, hogy az állampolgárság számára nem csak egy papír, jóval több annál, magyarságát szimbolizálja.

Kallós István Lóránd, nagybányai születésű, erdélyi fiatal, aki szintén ma vehette át magyar állampolgársági okmányát, elmondta, hogy büszke arra, hogy most már hivatalosan is magyarként, az ország első egyetemén tanulhat. Nagy megtiszteltetés és megbecsülés számára. hogy Pécsett élhet és tanulhat. Itt szeretne dolgozni és családot alapítani.. Úgy érzi, a magyar állampolgárság megszerzésével vált teljessé az élete.

Őri László végezetül örömét fejezte ki, hogy az egyszerűsített honosítás, - melynek keretében Pécsen több mint 600-an kaptak állampolgárságot- hozzájárul ahhoz a nemzetpolitikai törekvéshez, melynek célja a nemzeti egység határainkon túli megteremtése.


Polgármesteri Hivatal, Pécs

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés