Sóvári Zsuzsannát is a Pécsi Tudományegyetemnek, no meg a saját tehetségének „köszönheti” a Pannon Filharmonikusok. Lám, mekkora erő is egy ilyen intézmény a városban, hatalmas vonzást képes kifejteni a talentumokra, szerencsére a fiatal fuvolaművésznek nem kellett elhagynia a várost, a zenekar látott benne fantáziát és bizalmat szavazott neki, amely azóta is töretlen mindkét fél részéről.
Zsuzsanna a Kodály
Központ átadásának évében, 2010-ben került munkakapcsolatba helyettesítő
státuszban a Pannon Filharmonikusokkal, előtte a Pécsi Nemzeti Színház zenés
előadásaiban közreműködött, mint egyetemista kisegítő. A helyettesítőből lassan
saját háromnegyed állású zenekari státusz kerekedett. Azóta is nagyszerűen érzi
magát a zenekarban és a városban.
- A fuvola, könnyed, légies hangzású
hangszer. Valóban ennyire „könnyű”?
- Talán kezdetekben hamarabb lehet „értékelhető” eredményt elérni ezen a
hangszeren, mint mondjuk vonósokkal, de egy bizonyos szint után már egyáltalán
nem könnyű ez a hangszer. Mondom ezt úgy is mint pedagógus, aki gyerekekkel is
foglalkozik.
- Melyik zeneiskolában tanít?
- Pécsett, a Kontrasztok Alapfokú Művészetoktatási Intézményben tanítok,
valamint fuvola órákat adok a Sztárai Mihály Általános Iskolában is.
- Milyen tapasztalatai vannak az oktatás
terén?
- Elsősorban a hangszerrel, annak oktatásával kapcsolatban vannak
tapasztalataim. Az előző gondolatot befejezve, a fuvolán hamar lehet egészen jó
szintre eljutni, egészen mutatós darabokat, dallamokat lehet eljátszani rajta,
aki viszont ennél tovább szeretne lépni, annak a hangképzéssel is meg kell
„küzdeni”, amely már nem olyan egyszerű. Aki igazán kitartó és esetleg zenei
pályára készül, az meglátásom szerint képes leküzdeni ezeket az akadályokat.
- Minden tanár egyszer volt
növendék is. Ön hol tette meg az első lépéseket a zenei pálya felé?
- Szülővárosomban, Salgótarjánban kezdtem el fuvolázni a Váczi Gyula
Zeneiskolában. Azt hiszem szerencsém volt, bár valószínűleg nem mindenkinek a
zenei nevelés jut eszébe a nógrádi megyeszékhelyről, de higgyék el, hogy a
helyi zenesuli kiváló intézmény és még kiválóbb tanárok folytatják ott ezt a
munkát. Sok tehetséget adott ez az iskola, remek muzsikustársak kerültek ki a
falai közül, akikkel együtt tanultunk, inspiráltuk egymást, segítettük a másik
zenei fejlődését. Nagy szerencsémre az iskolában volt fúvószenekar is, ahol
kipróbálhattam magam „csapattagként” is.
- Nagy a különbség a szólista és a
zenekari zenész mentalitása között?
- Szerintem a szólistának attraktív személyiségnek kell lennie, aki szereti
kifejezni és megmutatni önmagát, az ilyen típusú előadó élvezi azokat a
helyzeteket, amelyekben értelmezheti, és a saját személyiségét is beleviheti a
művek interpretációjába. Viszont aki szereti a társas zenét, a kamarajátékot, a
másokhoz való odafordulást, annak a szimfonikus zene a megfelelő forma. Én
egyébként először zongorázni tanultam a zeneiskolában, mert a fuvolára nem volt
lehetőség helyhiány miatt. Harmadikos koromban vált lehetővé, hogy fuvolát is
tanuljak, de a zongorát sem tettem le, nagyon szerettem játszani rajta. Aztán
végül is a fuvolát választottam, mert megtetszett az a lehetőség, hogy többekkel
együtt lehet muzsikálni, kamarázni. Később a zeneiskolai koncert
fúvószenekarral remek darabokat, indulókat, filmzenéket adtunk elő és ez nekem
gyerekként nagyon imponált. Aztán ahogy ügyesedtem és a zenei pálya is egyre
közelebb látszott kerülni, a Salgótarjáni Szimfonikus Zenekar is meghívott
egy-egy alkalommal, hogy ugorjak be játszani, pedig ekkor lehettem hetedikes,
vagy nyolcadikos. Operaáriákat játszottam velük, de komolyabb műsorokat is,
például Bartók és Kodály műveit, így meglehetősen fiatalon tapasztalatot
szereztem a zenekari muzsikálás és a koncertezés terén. Középiskolás éveimben
sokat utaztam otthonról a kecskeméti Kodály Zoltán Zeneművészeti
Szakközépiskolába, így volt bőven időm a hosszú úton zenét hallgatni, amely
általában szimfonikus muzsika volt, filmzene, de Liszt zongoraműveit is nagyon
szerettem – ebből is látszik, hogy megmaradt a zongora iránti rajongásom. Már
akkor, a buszos utakon megfogalmazódott bennem, hogy milyen nagyszerű lenne egy
szimfonikus zenekarban játszani. Szakközépiskolás zenei fejlődésem éveire
emlékezve mondhatom, hogy rengeteget köszönhetek Dratsayné Berényi Beátának és
Dratsay Ákosnak, akik kiváló tanárai jelenleg is az intézménynek, jellemző
módon olyan volt a fuvola tanszak, mint egy nagy család, ami nagyon jó hatással
volt ránk, növendékekre.
- A társas zenélés a társaság miatt is
vonzó lehet, ha jól gondolom?
- Egyrészt ez is nagyon jó benne, másrészt számomra azért vonzó, mert én inkább
alkalmazkodó típus vagyok. Nem mindenkinek megy ez, de valahogy hozzám ez a
mentalitás áll közelebb. Rásegíteni a másikra, együtt létrehozni valamit, jó
érzés. Szerencsére a kecskeméti iskolám diákokból álló szimfonikus zenekarában
is volt lehetőségem játszani, sőt a Kecskeméti Szimfonikus Zenekarral is
felléptem párszor. Persze nem riadok vissza a szóló feladatoktól sem, pont az
utóbb említett városi együttessel alkalmam nyílt előadni Mozart G-dúr
fuvolaversenyét. Felejthetetlen élmény volt!
- Ezt követően Pécsett tanult az egyetem
művészeti karán. Tudatos választás volt Pécs?
- Két helyre adtam be a jelentkezésemet, Pécsre és Budapestre. Végül ide vettek
fel, amit először kicsit szomorúan vettem tudomásul, Salgótarjánhoz a főváros
sokkal közelebb van, jobban is ismertem, mint Pécset, de végül belenyugodtam a
dologba. Most már boldogan mondhatom, hogy nagyon nem bántam meg, hogy Pécsett
maradtam, hiszen ennek köszönhető, hogy egy ilyen jó zenekarba bekerülhettem,
mint a Pannon Filharmonikusok.
- Mikor került kapcsolatba a zenekarral?
- 2006-ban érkeztem Pécsre tanulni, egy idő után már növendékekkel foglalkoztam
keresetkiegészítésként, 2012-ben végeztem, ekkor adtam le a szakdolgozatomat
is. Ezt megelőzően 2009-tól beugróként dolgoztam a PFZ-nek, majd éppen az
EKF évében tagjává válhattam.
- Honnan jött a kapcsolat a zenekarral?
- Furcsa, de éppen a mostani szólamtársaim „fedeztek fel”. Egy egyetemi
tantárgy kapcsán kerültem velük kapcsolatba, ez a zenekari szólamjáték volt,
amiből vizsgáztunk is és a bírálók között foglaltak helyet a mostani kollégáim
Miller-Gárdai Viktória és Tímár Judit, akik egyébként az egyetemen tanítottak.
Ezen a vizsgán figyeltek fel rám, később elmondták, hogy nagyon tetszett nekik,
hogy a fuvola hangom finom és alkalmazkodó, zenekarba illő. Először a Pécsi
Nemzeti Színházban próbálhattam ki magam a Légy jó mindhalálig című zenés
műben. Később adódott egy lehetőség helyettesítőként, amellyel tudtam élni és
már kicsit bizonyítva a zenekar vezetésének betölthettem az állást a Pannon
Filharmonikusoknál.
- Nem csak kiváló fuvolista, de nagyon
fotogén is. Talán e miatt került be a műsorfüzetbe?
- Nem egyedül én vagyok a képeken, de büszke vagyok rá, hogy a zenekar egyik
arca lehetek. Plakátokon is látható ez, néhány kollégámmal szerepelünk egy-egy
képen, amellyel a bérletes előadásainkat, koncertjeinket népszerűsítjük. Nagyon
érdekes a felvétel, mindenki a saját hangszerével látható rajta, amelynek
nagyon pozitív, derűs a mondanivalója.
- Ha már a kollégáiról esett szó, hogyan
áll fel az önök szólama?
- Miller-Gárdai Viktória a szólamvezető és első fuvolás, Tímár Judit szintén
első fuvolás, Codeluppi-Szabó Gabriella második-harmadik fuvolás, Haszonné Nepp
Ivett első-második fuvolás, aki leginkább a PNSZ előadásain szokott
közreműködni, valamint jómagam, én második és harmadik fuvolát játszom a
PFZ-ben.
- Említette, hogy nagyon szereti a
zenekart, mégis mi az, ami vonzóvá teszi ezt a munkát?
- Nekem fontos, hogy közösségben lehetek, a kollégáim a kezdetekkor is nagyon
nyitottak voltak irányomba. A próbák szüneteiben odajöttek hozzám, beszélgettek
velem, szólamtársaim is nagyon aranyosak voltak, amit azóta is elmondhatok.
Volt, hogy elmentünk együtt piknikezni a Malomvölgyi tóhoz, voltunk közösen
koncerten, cukrászdában, de egyik legkedvesebb élményem, mikor Vikinél
vendégségben összegyűlt az egész fuvola szólam családokkal együtt!
- Otthon is szokott gyakorolni?
- Sajnos ez nem mindig lehetséges, volt, hogy az alsó szomszéd úgy reagált,
hogy maximumra tekerte a hangerőt a hifijén, azóta kevesebbet gyakorlok otthon.
Érdekesek az emberek.
- Azért a Kodály Központ erre
alkalmasabb. Milyen volt először idejönni?
- Friss tagként nem sokat hallottam arról, hogy koncerttermet terveznek építeni
Pécsett, ezért amikor először beléptem a többiekkel együtt az épületbe, csak
tátottam a szám a csodálkozástól. Főleg azután, hogy az egyik darabot
eljátszottuk, amit a Park Moziban található ideiglenes próbatermünkben
gyakoroltunk előtte. Ég és föld volt a különbség hangzásban, természetesen az
új koncertterem javára. Olyan érzésünk volt, mintha nem is Magyarországon és
Pécsett lennénk, hanem valahol külföldön egy híres koncertteremben. Nagyon
örülök és hálás vagyok, hogy itt lehetek és ilyen feltételek mellett
dolgozhatok!
- A zenekaron belül hogyan
áramlanak az információk? Milyen a menedzsmenttel a kapcsolattartás módja?
- Élő szóban minden információt hallhatunk a próbák elején, ugyanakkor van
egy belső rendszerünk, intraneten keresztül megtalálhatóak a legfontosabb
információk, van egy üzenőfalunk is. A mi kis belső honlapunkon mindent
megtalálunk a koncertekkel, szólambeosztással, munkarenddel kapcsolatban, sőt a
korábbi hangversenyeink felvételeit is meg lehet itt hallgatni. A zenekar
menedzsmentje és vezetése nem egy különálló közösség, a munka során együtt
élünk, mozgunk, elérhetőek vagyunk egymás számára.
- Milyen a jövőképe? Nagyon
fiatal még, maradni szeretne, vagy menni tovább, máshol tapasztalatokat
gyűjteni?
- A jövővel kapcsolatban rugalmas vagyok, de most itt nagyon jól érzem magam,
nagyon szeretem a várost is és a Pannon Filharmonikusokat is, melyet nagyon jó
munkahelynek tartok. Pécsen sok a fiatal és az egyetem miatt a külföldi diákok
száma is magas, decemberben lesz egy koncertünk, amely kimondottan nekik szól
majd. Szóval jól érzem magam a bőrömben, a PFZ-t kiváló zenekarnak tartom és
örülök, hogy tagja lehetek ennek a csapatnak.
Hozzászólások