Kezdőlap > Kultúra > Zene > Koncertmester anyaszerepben

Koncertmester anyaszerepben

2019. augusztus 17. szombat, 13:49 Bereczki Lajos Zene
PDF
A koncerteken mindig komoly művész, Varga-Deák Márta szeme már a megérkezése pillanatában huncutul mosolyog, nem nehéz oldott beszélgetést folytatni vele olyan dolgokról, mint a gyermeknevelés, a művészi pálya, vagy az előtte nyitva lévő német nyelvkönyv. Utóbbival komoly terve van, hiszen a doktori tanulmányai befejezéséhez szükséges két nyelvvizsga, amelyből egy már megvan, a német lesz a második. Nem rejti véka alá, hogy inkább a disszertációjával foglalkozna, hiszen annak a gyakorlati élethez, a hegedüléshez, sokkal több köze van. Persze, megadóan bevallja, hogy a célok eléréséhez néha nagy alázatra van szükség, ami ismerős a számára, mivel a zenekari munka is igényli ezt a fajta szemléletet. A gyermeknevelésről nem is beszélve…


Gondolom most is várják otthon a gyerekek, kik ők és hány évesek?
A kisebbik kétéves és Blankának hívják, a nagyobbik pedig Benő, vagyis hivatalosan Benedek, aki négyéves. A Benő név nagyon megtetszett nekünk, de semmiképp nem akartuk így anyakönyvezni a fiunkat, mert ha felnőtt lesz, akkor kell egy „komoly” hangzású név is. Ő egyébként ősztől ovis lesz.

Kihívásokkal teli időszak ez mindkét gyermek esetében.
A kisfiam is elég korán, kétévesen átesett az első dackorszakán, de most, hogy ott van a hasonló korú húga, aki a bátyus minden dolgát kopírozza, a jót és a rosszat egyaránt, bőven előfordulnak kihívások. A beszédfejlődése is jó úton jár, de ebben is a bátyját utánozza, meglehetősen viharos a kettőjük viszonya, ahogy testvérekhez „illik”, hol nagyon szeretik egymást, máskor pedig csépeli egyik a másikat, ahol éri. Szóval zajlik az élet. A kislányom ráadásul nagyon bátor, a nagy testvért másolja, mindenhova felmászik, kimondottan vakmerő. Ebben a fivére akkoriban óvatosabb volt. Amúgy kilóra teljesen megegyeznek és magasságra is majdnem. Gyakran ikreknek nézik őket, Blanka pedig nagyon gyorsan fejlődik, kis túlzással bizonyos területeken beelőzi Benőt, elsősorban motorikus készségekben. Hihetetlen mennyire „összenőnek” ezek a gyerekek!

Nagyjából két év van a gyerekek közt, nem lesz nagy a pauza, amit a zenekari munkából kihagy?
Nem lesz nagy, mert nem volt teljes kihagyás. A kisfiam másfél hónapos volt, amikor az első koncertemet adtam (vonósnégyes koncert volt). Lételemem a munkám, ezért szükségem volt arra, hogy legalább néha visszamenjek és muzsikáljak a zenekarral is. Természetesen azt nem tudom és nem is akartam megcsinálni, hogy mindenhová viszem magammal a gyerekem és teljes erőbedobással játsszak, mintha mi sem történt volna. Úgy gondolom, a gyermekvállalás minden nő életében hatalmas fordulat, míg egy férfi életében ez másképp jelentkezik, kevésbé hoz földrengésszerű változásokat. Ahhoz hasonlítanám, amikor egyet lapozunk egy könyvben és ezután teljesen más történet kezdődik, bevallom ez váratlanul ért először. Nem tudom, mennyire lehet erre felkészülni, visszagondolva úgy vélem sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a nőknek erre. Nem csak a szülésre, hanem ami utána jön. Nekem nagy nehézségeim voltak például a szoptatással. A kislányommal 18 mellgyulladásom volt, négy hónapos küzdelem volt, amíg valahogy beállt a dolog, nagyon akartam, hogy sikerüljön, mert a kisfiamat nem tudtam szoptatni. Valljuk be, ez egy nőnek valahol kudarc, ha nem valósul meg ez a szoros egymásra utalt intim kapcsolat. Leírhatatlan, amit a szoptatási tanácsadóknak köszönhetek és ezúton bátorítok mindenkit, hogy nem féljen hozzájuk fordulni, fantasztikus támaszok és gyakorlati tudás birtokosai! Ugyanakkor, ha most a harmadik gyermekemet várnám, bizony újra félnék attól, hogy mi lesz. Nem tudom, hogy végig tudnám-e ezt csinálni, de lehet, hogy gond nélkül menne, mindenesetre szorongás van bennem ezzel kapcsolatban. Büszke vagyok rá, hogy a kislányommal végigcsináltam kilenc hónapos koráig, de lázzal, hidegrázással, orvosi ügyelettel tarkítva, ráadásul a leállás is hasonló gyulladásokkal járt.

A férje mennyire tudott a gyermeknevelés kezdeti szakaszában segíteni önnek?
Mivel a kisfiamat nem tudtam szoptatni, ezért az etetésekben sokkal nagyobb szerep jutott neki, hiszen tápszerrel etettük a kicsit. Sokszor éjszaka is felkelt és segített ebben, a kislányomnál már nem volt lehetősége ezen a téren besegíteni. Visszatérve egy kicsit az előző kérdéshez, azzal, hogy az ember anya lesz, teljesen más színben látja magát, ezt a férfiak nem is tudják elképzelni. Nem hiszem, hogy össze lehetne hasonlítani a négy évvel ezelőtti énemet a mostanival.

Kapott segítséget valakitől ezekben a nehéz pillanatokban, természetesen a férjén kívül.
A visszatérésem a zenekarhoz is ilyen volt, a szüleim az oktatási szünetekben, mivel mindketten pedagógusok, eljöttek hozzánk Szombathelyről és lehetővé tették, hogy elmehessek a próbákra és a koncerteken részt vehessek. Hatalmas jelentősége volt ennek a szakmai oldalán kívül is. A kismamák otthon bezárva érzik magukat és ez nem csak egy érzés, ez valójában így van. Ez egy nagy mókuskerék, ami a gyermekek körül forog, meglehetősen monoton és ismétlődő feladatokkal, amiből nincs kilépés, nem ér véget soha. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy rossz anyának lenni, de az ember olyan sokkot kap ettől az egésztől, főképp, ha nincs rá felkészülve, márpedig kevesen vannak erre készen. Ráadásul az első gyereknél az ember nagyon aggódik, hogy mit csinál jól, nem hibázik-e valami nagyot, visszafordíthatatlant. Emlékszem egyszer a védőnőt megkérdeztem, hogy mikor vihetem sétálni a kisfiamat, amire azt mondta, hogy bármikor. Úgy örültem, mint egy rab, amikor kiszabadul, az egekben volt a boldogsághormonom. Ennyire nem tudják az édesanyák, hogy az első gyerekkel mit lehet és mit nem, a védőnő jóváhagyását vártam ahhoz, hogy elhagyhassam a fiammal a lakást. A másodiknál persze már nem voltam ennyire amatőr, de ilyen az élet, ezt hozza. Mondjuk ott is van dilemma, hiszen a nagyobb mindig hozza az új problémákat, kihívásokat, amelyekre meg kell találni a helyes választ. Kicsit ez is „kísérleti terep”.

Honnan jönnek az ismeretek a gyerekneveléshez? 
Nagyon sokat beszélgetek másokkal, olyanokkal is, akiknek nagyobb gyermekük van, vagy akár a zenekar tagjai, hasonló helyzetben, mint én. A baráti kör és a család is jó tapasztalatszerzésre. A bátyáméknak három gyermeke van, az öcséméknek egy, itt is örök téma a gyereknevelés. Nem szégyellem, hogy egy-egy adott problémához néha könyvet is a kezembe veszek és olvasgatok róla, de voltam már gyermekpszichológusnál is. Vannak dolgok, amelyekhez az ember ragaszkodik a gyermek nevelése közben, vannak ideák, amelyeket szem előtt tart. Ilyen, például, hogy legyen tisztességes, egyenes, de eleinte nem tudod, hogyan kell mindezt megtanítani neki a hétköznapokban. Menet közben jössz rá, hogyan is lehet mindezt átadni neki, hogy aztán ezek az egyetemes emberi értékek megjelenjenek náluk is. Nagyon fontosnak tartom a szülői példát, azt, hogy hogyan viszonyul valaki az élet dolgaihoz, ezeket a mintákat észrevétlen „leveszik” a gyerekek és beépítik a saját értékrendjükbe. Tehát a szülő a magatartásával is nevel. Sohasem volt jellemző rám, hogy ad hoc cselekednék, de mint szülő úgy érzem, még tudatosabban kell viselkednem. Ez bizony néha nehéz, főleg olyankor, amikor az ember szeretne inkább ellazulni, de ezt ritkán lehet megtenni. Mindannyian hozunk családi viselkedésmintákat magunkkal, kódolva vagyunk arra, hogy azt folytassuk, de nagyon fontos, hogy egy új család alakítsa ki a saját, másra nem hasonlító mintázatát, működő rendszerét, amiben mindenki jól tudja magát érezni. Ez nagyon nehéz, sokszor küzdelmes feladat, de roppant szép dolog és semmiért nem adnám! A másik nehézség a nevelésben az, hogy mi sem telepedjünk rá a gyerekünkre, ne mindenben és mindig a mi akaratunk domináljon, próbáljuk partnerként kezelni őt. Adjunk teret annak, hogy bizonyos kérdésekben ő is hozhasson döntéseket, például miért nem lehet abban szava, hogy most énekeljünk, vagy sem? Olyan döntéseket nyilván nem hozhat, hogy az úttesten akkor is átmegy, ha jön egy autó, de kell biztosítani egy bizonyos szinten a szabadságot neki, hiszen így megtanulja a tettei következményeit is kezelni.

Azért nem nagyon szakadt el a zenekartól sem mindeközben.
Tavaly szeptember óta negyed állásban dolgozom a PFZ-nél, ez nagyjából havi egy koncertet jelent, ezt megelőzően alkalmi jelleggel kisegítettem, de az nem volt ennyire rendszeres. A gyerekek ilyenkor napközibe mentek, vagy egy kedves ismerős vigyázott rájuk, aki már régi kapcsolat és nagyon megbízható is. A napközit mindkét gyermekem nagyon szereti, igénylik a vele egyívásúak közösségét, ráadásul kis csoportokban foglalkoznak a szakemberek a gyerekekkel, így jut idő mindenkire. Talán e miatt is nyugodtak és érdeklődők a csemetéim, bátran visszük őket társaságba is, nagyon jól érzik magukat ezekben a helyzetekben. Érdekes, hogy úgy érzi az ember, amikor a napközibe viszi őket, mintha egy kicsit lemaradna a történésekről, a közös együttlét meghitt perceiről – pedig nyilván bőven bepótoljuk azokat, - de mégis, mintha a leválás a szülőkről ezzel már elkezdődne ebben a korai szakaszban. Ambivalens érzés mindenesetre.

Hol jelenik meg a zene a gyerekek életében?
Bizonyára furcsán hangzik, de én nem gyakorlok otthon, ennek két oka van. Egyrészt alapvetően lusta vagyok, gyerekkoromban előfordult, hogy gyakorlás helyett mással foglaltam el magam, igazán nagyjából 18 éves korom óta veszem komolyan a gyakorlást, későn érő típus voltam. Rájöttem, hogy a tehetség egy dolog, de gyakorlás nélkül nem lehet messzire jutni vele. Ebben nagy szerepe volt a tanáraimnak, az édesapámmal az élen, talán nem véletlen, hogy két lánytestvérem is hegedűs lett, Anna itt játszik a Pannon Filharmonikusoknál velem együtt, Sári húgom az Operaház zenekarában muzsikál, Gyuri bátyám pedig csellista a Nemzeti Filharmonikusoknál, az öcsém, Andris a kakukktojás, mivel ő mérnök-informatikus. A másik ok az, amiért nem gyakorlok otthon, hogy minden elvonja a figyelmemet, a gyerekektől ez nem is nagyon működne, hiszen úgy nem lehet összpontosítani, ha közben mindenki éppen akkor szeretne tőlem valamit. Marad az egyetlen lehetséges út, a Kodály Központ gyakorlóterme, amely minden szempontból megfelelő. Így viszont a gyerekeim nem sokat látnak engem hegedülni. Otthon elsősorban zenét hallgatok, ha van videofelvétel, akkor szoktam a kicsiknek mutatni, hogy nézd, ott van anya! A fiam már jelzett, hogy szívesen eljönne egy koncertre, a Babzsákra és a Csigaházra is vittem már őket, tetszett nekik a műsor. Amúgy szeretném, ha a gyerekeim tanulnának zenét. Az éneklés az életünk része, rendszeresen dalolunk, még a férjem is, hozzáteszem nem zenész, agrármérnök, klasszikus zenét szerető ember, és tisztán énekel, főképp könnyűzenei számokat. Nagyon szívesen éneklek altatókat és örömmel fedezek fel újabb és újabb dalokat, amiket nem ismertem addig. Benővel nagyon sokáig koncerteztem, amikor a pocakomban volt, Blankával viszont ez másképp volt, hiszen a fiammal még otthon voltam, amikor ő született. A fiam most négyévesen kezd tisztán énekelni és kezd bátorsága lenni hozzá, míg a lányom már most, kétévesen tisztán énekel.

Ön mikor vett hegedűt a kezébe először?
Olyan hatéves lehettem, vagy kicsit korábban, már nem emlékszem pontosan. Annyira a mindennapok része volt a hangszer az édesapám révén, hogy úgy érzem, mintha születésem óta ott lett volna velem. Hatévesen viszont már hivatalosan is elkezdtem a zeneiskolai tanulmányaimat, teljesen egyértelmű volt, hogy ezt tanulom, ehhez a hangszerhez van kedvem, ráadásul az édesapám oktatott alapfokon, ami megint egy különleges dolog volt. Mi valóban egy igazi apa-lánya relációban végeztük a zenetanulást, nekünk ez a családi kapcsolat része volt, annak ellenére, hogy az órákon sokat küzdöttünk egymással. Sári húgom és én is nagyon kemény természetű nők vagyunk, sokat vitatkoztunk apámmal, ezért nem volt könnyű dolga neki.

Gyerekként szerette a muzsikálást?
Nyilván sokat számít, ha az embernek sikerélménye van az adott hangszerrel, szerencsére nekem ez megadatott elég korán. Eleinte egy-egy sikeres koncert, fellépés, majd jöttek a versenyeredmények, ami mind előrevitt, megerősített. Aztán ott volt a zeneiskolai légkör, a közös élmények, amely összeköti az oda járókat, csakúgy, mint a közös zenélés. Itt tanulják meg a növendékek azt a fajta magas szintű alkalmazkodást, amely a későbbiekben a zenekari munkához elengedhetetlen. A zene egy olyan nyelv, amely ha valakinek nem adatik meg, az nem is tudja, hogy mit veszít. Ez alapvetően az érzelmek nyelve, amelyhez komoly, érett emberek szükségesek, magas fokú érzelmi intelligencia.

Van egy szép nagy behegedt sebhely a jobb könyökén, talán műtéti heg. Mikor keletkezett?
Gyerekkori emlék, a mérleghintáról pottyantam le, mivel azon az oldalon nem volt rajta kapaszkodó. Nagy testvérként Ani húgomnak engedtem át a másik felét, ahol volt kapaszkodó, egyszer csak leestem a játékról, eltörtem a könyököm. Nem vetett vissza a hegedűjátékban, annak ellenére sem, hogy nyilván egy ideig nem foghattam hangszert a kezembe. Az orvosok akkor azt mondták, hogy nem biztos, hogy a karomat teljesen ki tudom nyújtani, de Apukám gondolta, ő majd megmutatja, hogy ez másképp lesz. Ennek egyik legjobb módja a martellé gyakorlása volt, más egyéb fizikoterápiás gyakorlatok mellett. Ehhez a mozdulathoz nagy koncentráció kell, de ezt a hegedülésről alapvetően elmondhatom. Nagyon összetett folyamat a hangszer megszólaltatása, komoly agymunka, időnként brutálisan az.

Említette a doktori iskolát, ahol most fog végezni. Mi célból kezdett el tanulni?
Szeretnék tanítani a felsőoktatásban, ehhez szükségem van erre a végzettségre. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy egy elméleti, tudományos kutatáshoz köti a rendszer azt, hogy taníthassak, mint ha a kettő készség ugyanazt jelentené, ez több mint furcsa. De sikerült egy olyan témát választanom, amely nagyon kötődik a hangszeremhez, a hegedűhöz és a magyar hegedüléshez, amelyből tényleg tudok majd a gyakorlatban is profitálni.

Koncertmesterként is sok a feladata, gondolom.
Jóval összetettebb a munkám és több odafigyelést igényel, mint egy tuttistáé. A zenekar egy nagy gépezet, ahol mindenkinek megvan a maga feladata, a koncertmester a karmester egyik legfontosabb partnere. Úgy is fogalmazhatnék, hogy sok esetben alkotótársak. Dirigense válogatja, de a koncertmester esetenként megfogalmazhat kérdéseket a karmester irányába, amely elgondolkodtathatja azt, más irányt vehet a mű egyes részleteinek értelmezése. Felhívhatja a figyelmét olyan dolgokra, amelyek esetleg elsikkadtak. A zenekari hierarchia révén a többi zenész észrevételeit is artikulálhatja, de meg is válaszolhatja a maga szintjén azokat, egyfajta szűrő szerepet tölt be. Visszatérve kicsit a gyermekkori csoportos muzsikálás témaköréhez, ezért jó az, ha valaki már egészen fiatalon kamarázik, mert megszokja, hogy a primárius véleménye a döntő, bár meg lehet győzni a primáriust is. Mindenesetre megtanulja már gyerekkorban, hogy miképp viselkedjen egy ilyen szituációban, aminek felbecsülhetetlen értéke van. Egyfelé kell tartani egy zenekarban, ezt szolgálják ezek a működési és a zenei szabályok. Nagyon fontos még az önreflexió, aki nem tud önmagával szemben elég kritikus lenni, az ne menjen zenekari zenésznek.

Akkor ebben a zenekarban most elég sok az önkritikus művész, ha jól érzem.
Érdekes, hogy ha az egyes zenészek képességeit, tudását mérnénk össze más neves zenekarok muzsikusaival, lehet, hogy alulmaradnánk, de ez a zenekar olyan dologra képes együtt, amit mások nem képesek megcsinálni. Ha visszahallgatom a felvételeinket meg vagyok lepve, hogy milyen jók, mennyire egységes a hangzás.

Említette, hogy nem feltétlenül kell a gyermekeinek zenésszé válniuk, de kóstoljanak bele a zenetanulás világába.
Nem lesz baj, ha nem válnak muzsikussá, de ismerjék meg ezt a világot, hátha megtetszik nekik, jobban beleláthatnak, értelmezhetik azt. Számomra elsősorban az a fontos a zenében, hogy ez egy önkifejezési mód, szavak nélkül, de annak a jelentésárnyalatával, kifejezőerejével, és egy „pici” többlettel, ami nehezen meghatározható. Nem akarom, hogy ezt kihagyják a gyerekeim, ha még tehetségesek is lesznek, akkor ki is fejezhetik általa magukat, ami messze túlmutat egy műértő laikus kategóriáján. Ugyanakkor töltekezik is az ember általa, és erőt merít belőle, gyakorlatilag nem tudnék nélküle élni.


Kiemelt partnereink

Hirdetés
Hirdetés