Több éve a helyi sajtó figyelemmel kÃséri a pécsi Lyceum utcában található 300 éves szÅ‘lÅ‘tÅ‘ke sorsát. Az épület, amelynek udvarán egykor az országosan egyedülálló lugast megcsodálhattuk, mára lebontották, ám a védettség alatt álló tÅ‘kéket szerencsésen megóvták az utókornak.
Pont e hagyomány folytatása, valamint a Lyceum utcában fellelhetÅ‘ védett szÅ‘lÅ‘faj továbbéltetése miatt ültetettek szÅ‘lÅ‘tÅ‘két május 4-én a Janus Pannonius Múzeum igazgatóságának kertjében. Ez az ún. Öreg SzÅ‘lÅ‘ évszázadokon keresztül ellenállt a pusztÃtó járványoknak, Ãgy bÃzhatunk benne, hogy a gyönyörű lugast, amely sok év múlva átÃvel majd a Káptalan utcai múzeumigazgatóság udvari bejárata felett, unokáink is fogják látni. A kezdeményezÅ‘k azért választották e helyszÃnt, mert úgy vélik, a tÅ‘ke sorsát egy kulturális örökség védelmében jeleskedÅ‘ intézményre szeretnék bÃzni, másrészt fontos szempontnak bizonyult, hogy az udvar a nagyközönség számára is látogatható.
Az ültetésen a Pécs Vidéke Hegyközség, a Pécsi Tudományegyetem, a Mecseki Borrend Egyesület, valamint a Pécs és Környéke Szőlészek Borászok Kertbarát Köre képviseltette magát.
Forrás:JPM